Közösség

A mai péntek este főleg arról szólt, hogy Évánál van egy kép Viola kiskorából, ahol úgy szopja az ujját, ahogy csak azon a képen látszódik, viszont valami miatt Anyu azt írta a fotóra, hogy „Ágikáé”. Viola határozottan követeli magának a képet (jogosan), viszont valami miatt Éva a jelenlegi tulajdonosa, valószínőleg még gyerekkorában adta neki Ági egy tál lencséért, mikor Viola még olyan […]

4 napos sivatagi túra

December közepén a Negev sivatagban és a Judeai sivatagban túráztunk néhányan. Összedobtam egy rövid maceget-et, ahol több fotó látszik, mint itt >> Az első két nap Vili, Zsófi (unokatesó), Steve és én voltunk együtt. Sde Boker kibucban letettük a kocsit egy beduinlopástól őrzött parkolóban, aztán teljes felszereléssel a hátunkon útnak indultunk. Attól tartottunk, hogy az […]

Csavar

Az utóbbi napokban leírhatatlan gondolataim támadnak, eszembe jut valami, de inkább érzés ez, megcsap és tovaszáll, megfoghatatlan, a gyári folyosókon kóválygok, mit is keresek itt? eltévedtem volna? Magira gondolok, fent a hegyekben kicsi gyerekekkel purimi dáridóra készül maskarában, letörölném a könnyeit, de elérhetetlen, csak gondolatban ölelem. Egy fotelre huppanok és jegyzetelek. Azt mondják, hogy félelmetes […]

Fennmaradt „első shvil”-jegyzet

Azoknak akik ott voltak (Éve, Vili, Ági, Tibi, Viola, Steve, én), és szeretnek emlékezni: megtaláltam egy hét évvel ezelőtti napló néhány feljegyzését az első ötnapos sivatagi túránkról. Képek itt láthatók: https://picasaweb.google.com/petifrank/ShvilIsrael1 2004/9/28 Hajnali kettőre érünk a vöröstengerpartra, alszunk másfél-két órát a priccseken, fél ötkor kelünk, víz után nézünk a szállodákban, háromnegyed hétkor indulunk, Tibire esik a sorsolás, […]

Zoliéknál

A legutóbbi szombaton Zoliéknál voltunk Tel Aviv-ban, Éva és Tomi is csatlakozott hozzánk, Szandra többnyire babázott, Zoli zongorázott, Ariel aranyoskodott, mi meg tüzönsütöttünk. Egyébként Vili is az országban van 1-2 hétre, idegenvezet Ágival. Még meglátogattuk Tomit a szállodájában, aztán hazajöttünk. Ha jók lesztek, nem(de)sokára felteszek fotókat, bár az utóbbi időben sokmindent megigértem fűnek-fának, mely igéreteket […]

Frankok csinálják

Viola rohammentősnek tanul Beer Sheva-n. Tomi jogot tanul, szállodában dolgozik Tel Aviv-ban. Beni külügyet biztosít Jeruzsálemben. Zsuzsi gyógypedagógus, tanár. Tibi Dávid városát védi, nyelvészetet és óhébert tanul a Héber egyetemen, a többi titkos. Robi üzlettulajdonos. Vili matek/fizika tanár, de az ELTE-n tanul filozófiát, plusz tanít, dolgozik itt-ott, most favágó. Laci Jeruzsálem óvárosát vigyázza, izraeli történelmet és bibliát tanul Jeruzsálemben. […]

Körkép

beni néhány napja végleg kijött libanonból, ment a lunagálba szórakozni, zolinak kutyája van a cica mellett, tibi bevonult egy hónapra kiképződni, hogy izmai el ne sorvadjanak a következő háborúig, ági irtó idegesítő gyerekekkel dolgozik, reméljük közösen, hogy nem fog hosszútávon beleőrülni! zsuzsi egy osztály főnöke lesz, tomi nemrég itthon volt, kimentem vele este az erdőbe […]

Túraösszeg

A 8 Shvil Israel túra folyamán 405 km-t tettünk meg átlag napi 16 kilométerrel. A leghosszabb napi távot (27km/nap) a 3.-ik, 1 napos északi túrán gyalogoltuk le (többnyire sima volt a terep), a legkevesebbet (12km/nap) az utolsó Cesarea-s kiránduláson tettük meg (minden bokornál, virágnál megálltunk). A legnagyobb távot (80km) az 5 napos Nahal Amud-os túrán […]

Barbár közönyösök

„Barbár közönyös Frankok!! Peti kivételével. Hát nincs senkinek egy együttérző szava hozzám? Nehogy antiszemita legyek!…” -írja valaki magából kikelve, és jogosan: a Frank-fórumon az utolsó 5 beírás közül 3 Zsuzsitól, 2 Vilitől származik (a két „yored”-től, és senki nem válaszol rájuk (rajtam és Ágin(?) kívül). „Gadzsb! Ez a véleményem a bagázsról. Ha valakit érdekelne a […]

Gyerekkörkép

Zolit felvették a zeneakadémiára, majd Kanadába repült valamiért, Tomi másoddiplomás kompjutert fog tanulni a telavivi universzitán, Vili Judittal élhal a megasztárért, Tibi összekapdosott Ágival a Hargitán, Viola majdfelrobbant miatta, Laci halgatott, Ili nem értette, hogy mások miért folyton mások, Ibi hűségesen ibi, Sanyi órákon át teszezett, Robi nem eszik cukrot, délután három után semmit, már […]

Külföldön

A családból sokan utaznak mostanában külföldre. Tibi, Laci, Ági, Viola, az Őshazában vannak, később Prágában lesznek három napot, aztán Erdély jön egy hétig, korábban úgy volt, hogy Svájc is lesz, de az már zsúfolt lenne. Violának most elmarad Kolumbia, Tominak Egyiptom, Magiéknak Kétsoprony, nekem Mittudomén. Zsuzsiék Ciprusra készülnek esküdni, Zoli a lengyelországi Aushwitz-ban volt , […]

Kávéház

Ismét együtt ültünk a megszokott helyünkön, most Magi is csatlakozott hozzánk, Ági Éva és Viola maradtak a gyerekekkel, békésen alszanak, angyalok. Vili, Tomi, Tibi és Laci voltak velünk, tegnap Zsuzsi, Kornél, Anyu és Tibi. Megbeszéltük a legégetőbb dolgokat, volt egy kis nézetkülönbség, nem mindenki értett egyet, van aki máshogy lát, nincs kikristályosodott véleménye, vagy csak […]

Temető

Éjszaka kimentünk a temetőbe, mert Vili délután a síron hagyott valamit. Kövek és elszáradt virágcsokrok között kotorásztunk a homályban, de nem találtuk meg, amit kerestünk. Kár, hogy nem hoztunk lámpát. Vili csalódott volt, azt mondta, tisztán emlékszik, hogy itt hagyta. Nem találkoztunk kisértetekkel, csak az éjszakai szélnek a mocorgásait hallottuk. Sötét foltokat mozdulni véltem, de […]

Abu Gosh

Úgy érzem, feltétlenül írnom kell néhány mondatot Zoli koncertjéről, mert bár nem voltam ott, de így is nagyon sikeresre sikerült. Mi, a gyerekekkel és Magival csak a főpróbára juthattunk be, ahol az utolsó darabnál egy zenész nagyon bekavart, egy csomót önállóskodott, kritizált, nem ment együtt a többiekkel, Zoli a végén felháborodottan kikelt magából, csak úgy […]

Címlap és Amadeus

Ma este apuékon kívül itt volt Beni, Éva és Vili. Kávé. Tea. Hidegvíz. Kicsit társalogtunk, anyu készülő könyvének borítójáról is szó esett. Mondtam, hogy valami más kellene a címlapra, bár értem anyu szándékát a felhő, a trón és a fénysugár kompozíciójával. Most csak annyival bővítette ki korábbi elképzelését, hogy a felhő elé kerülő trón elé […]

Csendes folyamatok

Csendes folyamatok indultak el a családban. Vili lassan otthagyja a kibucot és másfelé néz, Tomi leadja a projektet és továbbindul, Zsuzsi és Kornél megpróbálnak letelepedni az ígéretek földjén… Tibi azt mondja, hogy annak ellenére, hogy fárasztó, mert állandóan ébernek kell lenni, élvezi az új munkáját, mintha rávarrták volna. Karmielt elhagyják a Frankok, csak Apuék és […]