Köd

Péntek este Magival elmentünk az Úttörő Hegy kibucba (Kibutz Har Chalutz, קיבוץ הר חלוץ) reformzsidó szombatfogadásra a helyi zsinagógába, ahol először találkozott a karmieli Lélekbarát (Yedid Nefesh, ידיד נפש) és az itteni gyülekezet. Útközben, fenn a hegytetőn, ahol egy mély völgy végződik, olyan sűrű felhőbe keveredtünk, hogy azt hittem, ez a túlvilág, reflektorral sem láttunk […]

Purim

A múlt héten az eső elmosta az utcai farsangi felvonulást, ezért csak a munkahelyemen fotóztam bohóclányokat. Eytan lánynak öltözött, így táncolta végig az iskolai purimi bulit (a miniszoknyáját Magi készítette egy farmernadrág alsó szárából). Doronnak hiába könyörögtünk, nem volt hajlandó beöltözni, ő csak bolti sablon-maskarát akart, a Magi által előző este varrt öltözetet túl különlegesnek találta. […]

Atombiztos béke

Az izraeli társadalom nem igazán ismeri a Zichron Yaakov-i különleges, zárt, izraelbarát német keresztyén közösséget. Ritka bepillantás következik a közösség által alapított vegyivédelmi gyárukba. A napi sokezer autós, aki Paradise-ból Zichron-ba utazik a kanyargós úton, kék kaput láthat az út mellett, ami mögött nagy betonépület bújik meg. A környék lakói közül csak kevesen tudják, hogy […]

Vallásháború

Szaturnuszról jött magasabb rendű lények tevékenységének tulajdonítja a Föld és az ember létrejöttét Az elmúlt szombaton drúz hívőkért imádkoztunk, mert hitetlen drúzok fenyegették meg őket, hogy ha nem tagadják meg hitüket, akkor bizony elpusztulnak.A drúzoknál közel annyit ér egy emberélet, mint egy csipkelődő szúnyogé – ha zavarsz, agyoncsaplak.Ezért is folyik náluk oly gyakran a vér.A […]

Gonoszkodom

Szokás szerint a messiáshívőknél voltunk szombaton. Az alkalom elején rögtön felfigyelek az előttem ülő nagykabátos hölgy mezítlábára.– Nézd csak – bököm meg párom oldalát –, mezítláb van, papucsban.– Nem, az nejlonharisnya – mondja okoskodva.Közelebbhajolok a lábhoz, és meggyőződhetek, hogy mezítláb. Később a gyerekeket nevelgetem, bár inkább idomításról van szó: ne beszélgessetek, ne ülj törökülésben, ne […]

Hangoskodók

Szombaton, mint tudjátok, a messiáshívők gyülekezetébe megyünk igét hirdetni, vagy hallgatni. Ma én hallgattam, más hirdetett, de nem nagyon hallottam hirdetését, mert sok volt a háttérzaj, ami – így 36 év után már – nagyon bosszantó tud lenni. Persze ha valami érdemleges hangzik el a szószékről, azt azért még meghallom. Egy előttem ülő kopogócipős anyuka […]

Pattogó japán

Szombaton, mint rendesen, gyülekezetbe mentünk, nekem kellett volna szónokolni, a shabbatról készültem fel elég alaposan, a negyedik mózesi törvényről, hogy be kell tartani, meg hogy pihenni kell, nem szabad dolgozni, saját érdekünkben korlátozzuk szabadságunkat, meg hasonlók, szóval fel voltam készülve, már elképzeltem, amint ott állok az emberek előtt, és beszélek, magabiztosan fűzögetem a gondolatokat egymásba, […]