Szokásomhoz híven, indulás előtti este levágom a körmöm és megnyírom a hajam. A gyerekek kérdésére, hogy miért nyiratkozom túra előtt, azt felelem, hogy nekem a sivatag a legszentebb hely, meg kell adni a módját. Éjjel Magi azt álmodja, hogy világoskék körömlakkot használok. Reggel sokat nevetünk ezen, jó a kedvünk, indulhatunk… Képes beszámoló folytatása a túrablogon >>
Címke: sivatag
Reuven katonai esküje – Galéria
Miután bevonult, aztán felvette a harcot a beduin tolvajokkal, sor került Reuven katonai esküjére is. Néhány fotó azoknak, akik ott voltak, vagy épp nem voltak ott a Beer Sheva és Eilat közötti sivatagban fekfő Shivta kiképzőbázison. Nagy volt a meleg, nem kényeztettek minket, mint Beni hadi-tekeszén, de túléltük, mert szégyelltünk volna összeroskadni nagyfiunk előtt, aki […]
Kié e föld?
„A fényképezés egy erősen meditatív folyamatnak a része. Minden helyen eltöltök néhány napot, és átadom magam a látványnak, míg lassanként a táj felfedi a lényegét és különleges szépségét. A fotók úgy vannak bemutatva, ahogy fényképeztem őket (mindenféle digitális manipuláció nélkül), egyes képeknél az elmosódott hatást a hosszú expozíciós idő, vagy a kamera remegtetése okozza.” Képes folytatás […]
3 nap a Shvil Israel-en: Beer Orától Eilatig
A Purimi szabadságot egy kellemes hétvégével összekapcsolva útra kelünk négyen, és óriási hátizsákokkal megpakolva, a Shvil Israel nyomvonalán haladva három kalandos, gyönyörű és erőt próbáló napot töltünk az Eilat környéki sivatag hegyeiben. Dátum: 2015. március 4-7 Megtett távolság: 2+16+12+5=35 km Helyszínek: Beer Ora, Nachal Racham, Maale Amram, Har Amir, Nachal Schoret, Ein Netafim, Eilat Résztvevők száma: 4 Egyéb: autókiséret nélkül, sátrak nélkül […]
Prófécia Izrael sötét jövőjéről
A jobb jövőbe vetett hit reményével szavaztam az izraeli liberális baloldalra, de hiába, minden előrejelzéssel szemben a jobboldal fölényesen győzött. Izrael kétnemzetiségű, gyűlölettel és rasszizmussal teli antidemokratikus jövő felé vágtat. Nemzetközi tudományos és gazdasági elszigeteltségbe süllyed. Ilyen körülmények között a szellemi és a gazdasági elitje hamarosan el fogja hagyni az országot, aztán -a jobb élet reményében- […]
Aradtól Masadáig – Album
Kétnapos sivatagi túra Aradtól a Masadáig. Hat Frank-gyerek vett részt: Peti, Zoli, Éva, Vili, Tomi, Viola. Eredetileg öt napra terveztem, és úgy volt, hogy menet közben többen is csatlakoznak hozzánk, de felsőbb erők máshogy gondolták. Egy komolyabb vitán kívül (én nem voltam része 🙂 nagyon jó volt az együttlét, szép volt a sivatag, örültünk a […]
Tevetetem
Most ez van. Ezt teszem fel. Régi fotóim között találtam, valahogy elkallódott. Ezen a túrán Zsuzsi is ott volt. Meg Viola. Meg Steve. Mentünk a homokban. Később felhők is úsztak az égen. Nem volt hideg, csak éjszakánként. Öt teljes nap! Akkor még fiatalok voltunk, az arcunk sem fonnyadt úgy. Útközben vicceket meséltünk és régi titkokat […]
Sátor, ünnep
Mikor zuhanyzás után megtörülközök, magamra tekerem a nagy puha törülközőt és kijövök a fürdőszobából, sokáig magamon hagyom, mert szeretek így forgolódni, ennek olyan szállodás hangulata van. Ha elmegyek Magi mellett, néha váratlanul a fenekemre csap […]
4 napos sivatagi túra
December közepén a Negev sivatagban és a Judeai sivatagban túráztunk néhányan. Összedobtam egy rövid maceget-et, ahol több fotó látszik, mint itt >> Az első két nap Vili, Zsófi (unokatesó), Steve és én voltunk együtt. Sde Boker kibucban letettük a kocsit egy beduinlopástól őrzött parkolóban, aztán teljes felszereléssel a hátunkon útnak indultunk. Attól tartottunk, hogy az […]
Négyen a sivatagban
Ez megint egy tüzes fotó, sokat ülök a sivatagi tábortüzek mellett. Szeretem a túrák hangulatos estéit, néha hajnali 2-3-ig bámulom a parazsat, míg a többiek a priccseken alszanak szanaszét a földön. Itt homokvihar után vagyunk, a szél elült, mi is megnyugodtunk. Éjszaka hideg volt, de senki nem ment be a sátorba.
Téli terv
Tervezek valami jó kis négynapos sivatagi túrát december 11-14-én, vagy 16-19-én. Ha netán 2-3 emberke csatlakozni szeretne, nem ellenkeznék, persze fontos, hogy jófejek legyenek. Ha több a jelentkező, felvételi vizsgát tartok. Valószínű Ceci is jön, aki éppen itt lesz amcsiból, úgyhogy már csak 1-2 hely maradt! Kol a kodem zoche 🙂 Tervbe van véve sivatagi árvíznéző […]
Fennmaradt „első shvil”-jegyzet
Azoknak akik ott voltak (Éve, Vili, Ági, Tibi, Viola, Steve, én), és szeretnek emlékezni: megtaláltam egy hét évvel ezelőtti napló néhány feljegyzését az első ötnapos sivatagi túránkról. Képek itt láthatók: https://picasaweb.google.com/petifrank/ShvilIsrael1 2004/9/28 Hajnali kettőre érünk a vöröstengerpartra, alszunk másfél-két órát a priccseken, fél ötkor kelünk, víz után nézünk a szállodákban, háromnegyed hétkor indulunk, Tibire esik a sorsolás, […]
Hanuka – Fény – Album
Mivel megkértek, tartottam egy fotóbemutatót a fény ünnepén (Hanuka), és hogy ti se maradjatok ki belőle, itt is közzéteszem, szöveg nélkül persze. Volt akinek tetszett, más meg elaludt vetítés közben, ízlések és pofonok.
Kukaracsa
Mikor még az eső előtt a gyári fűre hevertem, arra gondoltam, hogy az különbözteti meg az élőt a halottól, hogy ő elhesegeti a legyeket és a hangyákat magáról.
Arra is gondoltam, hogy a csend a lelke mindennek.
Felhők az égen, jönnek a hullaszagú békeidők, „és akkor jő el a fenevad”.
Ősember
Néhány nappal azután, hogy visszajöttem egy ötnapos sivatagi mélázásból, még most sem vagyok képes visszarázódni a civilizációba. A hosszú sivatagi ücsörgés teljesen elfeledtette velem, hogy van más világ is. A tőzsde felment, aztán lement, de a tejút pont úgy fénylik az éjszakai égen, mint tegnap, meg azelőtt, meg ezer éve. Úgy viszonyulok ezekhez a […]
Júdeai sivatag – Album
Úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a Shvil-t, és a Júdeai sivatagban túrázgatunk néhány napig.
Magi levele
(…) Nálunk most éppen kánikula van, egész nap nagyon fáradt vagyok, pedig ma szabadnapolok. Idegesít a rumli (hogy folyton újratermelődik), a tévé zaja (ostobaságok), a nagy népsűrűség. Mostanában gyakran van olyan érzésem, hogy túl kicsi ez a lakás, nem találok egy nyugis sarkot magamnak. A takarításon, főzésen és ruharendezésen kívül nem lehet semmihez fogni. Mivel […]
3 nap sivatag – Album
3 napig a sivatagban voltunk Molnárékkal, Szandráékkal Anyuval meg másokkal. Rövid beszámoló.
Műtés
ma műtötték zoli térdét, a fotón nyíl jelöli a vágás helyét, már felébredt az altatásból, nem emlékszik semmire, lábadozik, lehet, hogy még ma hazaengedik, mostmár akkor túrákra is jöhet majd, együtt fogunk dalolni a tábortűz mellett vidáman, a kiskrátertől folytatjuk az útvonalat, négy-öt-hat naposra tervezem, a sátoros ünnep alatt lesz megejtve, a pontos dátum még […]