Meretz

Bár az adott pillanatban majd felrobbanok a dühtől és csak hebegek -habogok, nem tudom kifejezni magam, de utólag nagyon mókás azokra a jobboldali politikai “vitapartnereimre” gondolni, akik minden, az ő nézetüktől eltérő eszmét azonnal demagógiának, választási jelszónak, és a baloldali -természetesen hazug- sajtóból egy az egyben átvett gondolatnak bélyegeznek meg. Végül, mintegy pecsétként, hozzáteszik még, hogy […]

A protestáns fundamentalisták és Izrael

A közhiedelemmel ellentétben Izraelt, és különösen a jobboldali Likud Párt politikáját, nem annyira a (keleti parti) baloldali, liberális, zsidó értelmiségi elit támogatja a legvehemensebben, hanem a (déli) keresztény vallási jobboldal. Bármilyen furcsán hangzik is, már hosszabb ideje a politikailag neokonzervatív, többnyire szekuláris izraeli politikusok és az evangelista1 keresztények közötti együttműködés befolyásolja a leginkább az amerikai […]

Két Izrael

Az egyik Izraelben minden ünnepen éhes emberek állnak sorba, és várnak az ételosztásra. Üres tasakokat szorongatnak, és az arcuk is üres. A másik Izraelben még a szegényeknek is van mobiltelefonjuk, és a kábeltévére is csatlakozva vannak. Olykor jönnek a tévétől riportot készíteni velük, és szivesen mutatják a kamerának a majdnem üres hűtőt – a hűtőnek […]

Jobboldali ok

Ma megint rámtámadott néhány jobboldali, hogy miért vagyok liberális!? “Hát hallottál olyat, hogy zsidó férfi arab nőt megerőszakol!?” “Nem, válaszoltam, de ha erőszak, mit számít….” “Na várjunk csak, vágott közbe, és olyanról hallottál, hogy arab fickó zsidó nőt erőszakol meg!?” “Öööö, igen.” “Na látod! Van még kérdésed?” “Öööö, nincs.” Szóval emiatt fogok holnap Izraelről írni…

Ultimátum

Hát ezzel most jól egyetértek 🙂 Ha valaki meg akar ezért verni, írjon mélt, és megbeszélünk egy időpontot.
“Ultimátum Orbán Viktornak

8,6 millió NEM a Fidesz- KDNP-MIÉP-Jobbik szavazótáborba tartozó magyar állampolgár nevében felszólítjuk Orbán Viktort, hogy 72 órán belül mondjon le minden pozíciójáról és vonuljon vissza.
Amennyiben ezt nem teszi meg, a 8,6 millió nem Fidesz-satöbbi-satöbbi szavazó tiltakozása jeléül határozottan NEM megy ki a Kossuth térre, NEM gyújt fel semmit, NEM […]

Empiria

Más már leírta helyettem: “Sokáig hajlandó voltam a maghintésre és a velejáró éjszakázásra, görnyedésre, szemrontásra. Ma már csak magamnak írok. Mondhatnánk, hogy az írás kényszer és szenvedély. Önsanyargatás és önmegvalósítás. Szolgálat, sőt kötelesség. Cél és eszköz egyaránt. Az ember ír, hogy megszabaduljon önmagától. Ezennel nyilvánosság elé tárom a csupán saját okulásra cédulázott idézeteket, referencia anyagként gyűjtött […]

Négy tanács

1. Ne dobj be üres cédulát, ne írd rá a szavazólapra, hogy “Gilad Shalit”, és ne szavazz valami mütyüri kis pártra, mely talán legközelebb áll a szivedhez, de semmi hatással nem lesz semmire, mert be sem jut a Kneszet-be. 2. Ne szavazz szektoriális pártra, vagy aminek csak egyetlen ügy fontos (nyugdíjasok, fiatalok, mozgássérültek), mert az összes többi […]

Rubenre várva

Most, hogy leteszem Reuvent angolórára, van néhány szabad percem, a kocsiban várok rá egy eukaliptuszfa alatt, és arra gondolok, hogy mikor az eurovision-on Izrael győz, az a zsidó tehetség megérdemelt jutalma, viszont ha nem, az csak az európai antiszemitizmus újabb megnyilvánulása. (Jó, hogy van ez a zsidógyűlölet, mert mindig lehet rá hivatkozni. Más népeknek nincs ilyenjük, ebből […]

Izrael röviden

Rövid, naplószerű jegyzetek ezek Izraelről. Ha nincs a szerző feltüntetve, akkor az én vagyok. Zászló 100*200 méteres, és 4 tonnás ez az izraeli zászló, amit Eilat mellett terített szét néhányszáz diák. Izrael 60 éves. 2008-03-17 Ne ingereljetek! Felháborító amit a világ csinál velünk, felépítünk egy néhány házat, mert szaporodunk ugye, kell a lakás az ifjú […]

Ne ingereljetek!

Felháborító amit a világ csinál velünk, felépítünk egy néhány házat, mert szaporodunk ugye, kell a lakás az ifjú párnak, erre mindenki felhördül, hogy állítsuk má le a telepek építését. Ha Jeruzsálem telep, akkor Washington kutyaól. Ha erkéllyel akarom bővíteni a lakásomat, akkor is a Biztonsági Tanács engedélyét kell kikérnem?! Izrael a mi országunk, akkor és […]