Stábjáték

Magi valami stábtalálkozón azt játszotta a kolléganőivel egy Kineret feletti kávézó teraszán, hogy mindenki választ egy közel-keleti konfliktus-szereplőt, és mond neki néhány szót. Feleségem Joe Biden képét emelte fel az asztalról, és így szólt: “Mordechai azt mondta Eszternek, hogy ‘Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?’ Ahogy Eszter azért lett királynő, […]

Szemfényvesztés

Első szerelmem Landenberger Lenke. Barna sovány kislány, 6 évesek vagyunk. Rettentő köpköd mikor beszél, lehetetlen nem a hatása alá kerülni. Van egy nővére, az Erzsi, az ő fejformája nagyon hasonlít a Hakapeszi Makiéra, ezért vele is szimpatizálok. De a Lenkébe igaziból szerelmes vagyok. Direkt előjövök ha a bújócskában ő a hunyó. A Landenbergerék lakásában landenbergerszag […]

Cetlik

A második éjszaka, a tábortűz melletti énekek és játékok után hitvitába bonyolódtunk, ami azért volt kellemes, mert nem kerültek elő a bicskák, nem estünk egymásnak, minden személyeskedés nélkül tárgyaltunk hajnali fél négyig, hogy van-e Isten vagy nincs, meg hogy miért vagyok hitetlen, ők meg hívők. A tábor nagy része már aludt, egyesek távoli hangfoszlányokat hallottak […]

A „Szeret, nem szeret” játék szabályai:

Kellékek: Férfi-Nő, Nő-Férfi, akáclevél A játék menete: – Az akácfa leveleit sorban letépkedjük úgy, hogy minden egyes levélhez a szeret kijelentést ill. ennek inverz megfelelőjét társítjuk. (Mivel az akác levele jó esetben páratlan számú, a szerelmesek legtöbbje okkal tekinhet bizakodva a jövő széles horizontja felé.) Figyelmeztetés!: – Pesszimisták okvetlenül „nem szerettel” kezdjenek, különben kudarcra ítéltetnek. – Türelmesek […]

Teve és sejk

Egy beduinnak volt 14 tevéje. A felét az elsőszülött fiának akarta adni, a negyedét a középső fiának, a nyolcadát pedig a legkissebb fiának. Ilyen számítás szerint a legnagyobbnak 7 tevét kellett volna adnia, a középsőnek 3,5-öt, és a legkissebbnek 1,75-öt. Csakhogy ez gond, mert a tevéket nem vághatta el. A legbölcsebb sejkhez fordult a problémával. Azt mondta neki a sejk […]

Aranypor

Egy apa a halálos ágyán három fiára hagy 30 aranyporral teli üveget. Tíz üveg tele van, tíz félig és tíz üres. Hogyan kap minden gyerek azonos mennyiségű aranyport és szintén azonos számú üveget? Fontos megemlíteni, hogy az üvegek egyformák, le vannak pecsételve, nem szabad a kupakokhoz nyúlni, és […]

Oda-vissza

Egy ember elindul Balatonfüredről egy ismeretlen reggeli órában. Egyenletlen tempóban halad és estére Siófokra ér, szintén ismeretlen órában. Másnap reggel, egy ismeretlen órában visszaindul Siófokról pont ugyanazon az útvonalon, ismét egyenletlen tempóban halad (teljesen függetlenül az előző napi tempójától), és estére, egy ismeretlen órában megérkezik Balatonfüredre.
Lehetséges-e, hogy […]

Törpék

50, kék és piros sapkájú törpe egyenként bemegy egy szobába, és úgy kell sorba rendeződniük, hogy a sor egyik oldalán a kéksapkájúak, a másik oldalán meg a pirossapkájúak állnak. Hogyan oldják meg a feladatot, mikor semmi kommunikáció (szóbeli, mutogatás, stb.) nem lehet közöttük, és egyik szobába belépő törpe sem tudja, hogy […]

Játék

Tegnap este, miután a szokásos péntek-esti humuszos csevegés végén apuék már hazamentek, családon belüli férfi-nő, férj-feleség kapcsolatokról, meg egy csomó másról beszélgettünk, főleg találóskérdésekre válaszoltunk, de különösen gyufa-feladványokat oldottunk meg. Például ezeket: [singlepic=2039,450,450,,left] Az elsőre (egy gyufa elmizdításával 1-es értéket kell kapni) két megoldásféle is érkezett (Magi, Eytan), a második megoldás helyességét én máig vitatom, a harmadik […]

Haj-rulett

Elsőre talán úgy tűnhet, hogy erőszakosan avatkoztam be a természet rendjébe mikor átültettem Reuven hajmirigyeit a saját fejembe, de valójában óvatosan csináltam, és nagyon tetszett neki a dolog, egy pillanatig sem ellenkezett, sőt, annyira felbuzdult, hogy a kopaszítás után ő készítette ezt a szerencsejátékos körítést 🙂

Palesztin játszótér

Nagy volt az eufória a gázai palesztinok szivében, mikor tegnap – az utolsó megszálló katona távoztával -, végleg megszabadultak az izraeli iga alól. A zsinagógaégetések forró levegőjében felmelegedve kiszaladtak a gush katifi tengerpartra felfrissülni, öten nyomban vízbefúltak a nagy nyomakodásban. Túláradó örömükben – ki tudja miért – az újonnan létesült egyiptomi határt is megrohamozták, levegőbelődöztek, […]

Sakkjátszma

Tomi újabban sakkozik, én írok néha. Az írás olyan, mint a sakk. Van rossz lépés, jó lépés, de ha tovább gondolkodsz, találsz még jobbat. Ezért húzol át olyan sok mondatot, mert utóbb rájössz, hogy nem az a legjobb. Tomi nem mondhatja azt, bocs, találtam jobb megoldást, tedd máá vissza a vezérem. Vannak lapos lépések, lapos […]