Nem szeretek olyan szöveget olvasni

Nem szeretek olyan szöveget olvasni, ami formai eszközökkel próbálja a tartalmi gyengeséget leplezni – ilyen szöveget nem is olvasok. De az még inkább zavaró, amikor jó szöveget vágnak tönkre a formával. Például “idézet” vagy idézet helyett “idézettel”.  Így, külön sorban, vastagon, dőlve, idézőjelben. Nem kiemelésként, hanem a szöveg részeként. Bosszantó a dolog, mert szájba rág, […]

csütörtök este van, előttem a hétvége, nyüszítek a boldogságtól és vad ötleteket forgatok a fejemben mostanában elhagyom a mondateleji nagybetűt, valahogy zajosnak és konzervatívnak érzem. a gyengéknek segítség, hogy messziről felismerjék a mondat elejét. nekik nem elég a mondatvégi pont. nekik duplán kell, nagyobb kell és vastagon, ha lehet. ha már a tartalmat nem értik, […]

Mindig írok

Ma elhatároztam, hogy ezentúl minden nap írok valamit, és ha mondjuk véletlenül kimarad egy nap, akkor másnap kétszer, ha két nap, akkor háromszor, és így tovább. Mert mindig történik valami, és ha nem írom le, akkor mindig elfelejtem, és akkor minek volt, kár hogy megtörtént. Az olyan mint a hanukagyertya kialvás után, a füst elszáll, és […]

Önkontroll

Szóval közeledik az a pillanat, amikor már gyakorlatilag semmit nem leszek hajlandó leírni a blogomba amit gondolok. Amikor csak lábujjhegyen és oldalazva írok már. Fogok nyitni egy másik blogot, mert valami miatt nem tudom abbahagyni és más néven újrakezdem, de most már jól. Nem foglalkozom azzal, hogy ezt olvassák is, csak írok, mert jól esik. Valahogy azonban kiderül […]

Tök jó vagyok

Nem akarom feketén csinálni, hogy ne vádoljon még ezért is a lelkiismeretem Tépelődök, hogy könyvet adjak ki 30,000-ért, a családomat zavarjam haza magyarországra 10,000-ért, fotósfelszerelést vegyek 20,000-ért, a gyerekszobát cseréljem le 20,000-ért, autót vegyek 50,000-ért, vagy mind az ötöt 130,000-ért. A főgond az, hogy hogy nincs egy garasom se, de most így, a születésnapom előtt […]

Rögtön 4 iksz

Ma megtérek, otthagyom a féjszbukot és a többit, visszajövök a jó öreg frankpeti.net-hez, beírok valami jó kis jót, és ismét boldog leszek, mint annakidején, és bár 40 évesen a férfi már nagyon nincs benne a [muszály megírni azt ami van]-ban komoly, súlyos, tanulság nélküli novellákkal, elmosódó érzelmekkel; amikor fiatal vagy, és már majdnem öreg, 40, akkor […]

Algoritmus

Kéne írni egy iszonyúan unalmas blogot. Beleírnám minden reggel, hogy reggel van, még nem ettem, de már voltam kakilni, és mindjárt elindulok dolgozni. Minden délben, hogy heló! Dél van! Tökjó, mindjárt vége a munkaidőnek. Minden este, hogy megérkeztem haza! Mindjárt fogok fürdeni. És senki se olvasná, mert tökre unalmas lenne és igazából semmi értelme sem […]

Buggyan

Jó volna írni valamit, de nincs miről, úgyhogy inkább hallgatok. Ennélfogva csenben borozok és vakarózok (rossz a bor, de nincs más). Szúnyog szúr. Ha holnap lesz valami váratlan eksön írok majd bombajót. Vagy lehet hogy csak úgy a hangulatomból adódóan fog egysmás kibuggyanni bugyromból. Most szomorkodok inkább, ez esik jól. Most ez buggyant ki, mint látod.

Kétsoros-2

Margó a kedvenc feleségem Ha valaki a társaságomban gondolkodik, mindig veszélyt érzek, mert nem tudom, mire gondol, és rögtön arra gyanakszom, hogy rólam gondolkodik. Megfigyeltem, hogy mindig a következő öt percet a legnehezebb kibírni. Az élet a következő öt perc. Én viszont mindent megteszek, hogy erre ne gondoljak. A tervek, remények az eljövendő hetekre, hónapokra, […]

Kétsoros-1

Találkoznak: a hős, a tanú, a bíró, a tanár, a gúnyolódó, a besúgó… Meg az őrült, a Mikulás, és a Miki egér is. A többiek még úton vannak, de mindjárt itt lesznek. A Tölgyfa urcában találkoztam egy emberrel, aki azt állította magáról, hogy háromezer éves. Száraz volt és büdös. Hangja már alig volt, de elhittem […]

Kétsoros

– Halok meg- mondta a ma született bárányka. És csakugyan, már vágták is át a torkát. Bár általában minden arra csábít, hogy hencegjek az írásaimmal, legszívesebben mégis rejtve tartom őket. Margó jelenleg a volt vőlegényével él együtt. Mondatokat faragok. Ebből áll az életem. Leírik egy mondatot, aztán faragok rajta. Megnézem és tovább faragom. Aztán megebédelek. […]

Paca

Biztos soha nem készült még statisztika arról, hogy az ember összes tetteinek hány százalékát bánja meg. Még akkor is, ha azt utólag jónak gondolja, és teszem azt hosszú távon. Az embert a tettei megkötözik. Ami egyhelyt oldás, az kötés máshol. Összemaszatolom magammal a világot és azt szeretném, hogy ezt mások festészetnek lássák. Sokszor teszek olyat, […]

Blogdolog

Arra gondoltam, milyen lenne, ha mindenki blogot írna. Mindenki blogot írna és mindenki olvasna mindenkit. A világ egy nagy blog-wiw volna. Mindenki ilyeneket írna hogy: „Tegnap elmentünk ide és ide. Szörnyű az a hely, már nagyon unom. Találkoztam ezzel és ezzel. Azt mondta, hogy izé meg bigyó. Megkérdezte, hogy láttam-e a dolgot. Még nem láttam, […]

Dilemma

Biztonságban, vagy börtönben van a képi ürge? Attól függ, melyik oldalról nézed. Ahány hit, annyi hiedelem. Egy hosszantartó családi hitvita után alhatároztam, hogy megírom a magamét a témában. Hetekig írtam a dolgozatot, javítgattam, finomítgattam, fényesítgettem, aztán hirtelen réjöttem, hogy én attól sokkal bölcsebb vagyok, hogy ilyesmit nyilvánosságra hozzak, hisz a hívők úgysem fogadnak el észérveket, […]

Töredékek

Gyárudvar. Ebéd után vagyok, a gyomrom kávéért kiált, jó ez a meleg lötty, összerántja az ízeket, pontot tesz a kaja végére. Tehetségemen gondolkodom ejtőzés közben. Valaki, akibe már első osztályosan szerelmes voltam, azt írta 30 év után, hogy jól írok. Oroszul és arabul ricsajoznak körülöttem, nem értem a mondanivalót. Egy dolgozó felmászik egy műszerasztalra, táncolni […]

Csőrendszer

Reggel bejövök a munkahelyemre, és senkinek nem köszönök, hisz csak tegnap váltunk el. Valami miatt holnapra tolódnak a peszachra szánt kóser majonézkisérletek. Nem bánom. Belebújok egy eszkimókabátba, és a részlegünk hűtőházában összegyűjtöm a mai napi laborvizsgálatra valót. Fejlesztés alatt levő saláták kémiai, fizikai, biológiai értékei, meg persze az ízviláguk. Később a kisraktárban pakolgatok, selejtezek egy […]

Mellrekaptak

Tegnapi haragom után ma egy halom ember nyúlkált a hónom alá és próbált mellreölelni, kiemelni a porból, többen önként készek megjelenni a honlapomon, valaki külön kihangsúlyozta, hogy róla csakis a legkrompromittálóbb, legzaftosabb dolgokat tehetem fel. Mit mondjak, jólesett a szeretethullámok gyűrűinek közepén fulladozni. Gyerekként is kedveltem, ha ágybanfekvő betegként cirógattak, babusgattak, bár néha – szeretetből […]

Történések

Mostanában nemigen történik semmi új a családban, de régi sem, mert ha történne, az már új lenne ugyebár. Különböző történések hiánya késztet arra, hogy semmit ne írjak, vagy hogy semmiségeket írjak, ha már írok. Ja, Tibi Jeruzsálembe megy a helyi buszközlekedést védeni a terrorista merényletektől. Ennek hírértéke van. Előbb átment egy nyolcórás vizsgán, most egy […]

Julianna

Megint napfényes eső esik, a hegyoldalban vizes kövek csillognak, kacagó felhők szaladgálnak, szivem szivárvány. Zsebredugott kézzel szemlélem a világmindenséget, az égre mosolygok. Forduljon most hozzám, aki nem vidám. Két kismama az embriókat tárgyalja mellettem. – Hanyadik hónapban vagy?- kérdem. – Ő, vagy én?- kérdi az egyik. – Nem te, a másik. Mi is szeretnénk kisbabát, […]

Sakkjátszma

Tomi újabban sakkozik, én írok néha. Az írás olyan, mint a sakk. Van rossz lépés, jó lépés, de ha tovább gondolkodsz, találsz még jobbat. Ezért húzol át olyan sok mondatot, mert utóbb rájössz, hogy nem az a legjobb. Tomi nem mondhatja azt, bocs, találtam jobb megoldást, tedd máá vissza a vezérem. Vannak lapos lépések, lapos […]

Pisilni kell

Sokáig azt gondoltam, hogy a munkahelyen nem lehet írni, és íme most itt vagyok, írok, munkahelyi írást űzök. Igaz, csak próbálkózás, kisérlet, de mivel a kisérleti részlegen dolgozom, így bele tudom a dolgot illeszteni a salátakisérletek sorába, lecsendesítve ezzel lelkiismeretem bosszantó zavarkodását. Van itt egy nő, öreg már, de nem akar nyugdíjba menni, állandóan bosszant […]

Novella

Azon kevés kiváltságosak közé sorolta magát, akik a jelenségek felszine mögé látnak Frank azon tűnődött, hogy új novelláját, mely az összes közül az első, egyes szám első, vagy harmadik személyben írja. Pontosan tisztában volt vele, hogy ez a legfontosabb kérdés. Még nem tudta miről fog írni, de mindenekelőtt szerette volna tisztázni ezt a meglehetősen ostoba […]