Ma elhatároztam, hogy ezentúl minden nap írok valamit, és ha mondjuk véletlenül kimarad egy nap, akkor másnap kétszer, ha két nap, akkor háromszor, és így tovább. Mert mindig történik valami, és ha nem írom le, akkor mindig elfelejtem, és akkor minek volt, kár hogy megtörtént. Az olyan mint a hanukagyertya kialvás után, a füst elszáll, és […]
Címke: hanuka
Fájdalmas irónia
Az izraeli kormány kérésére bejött görög tűzoltórepülők oltják a több napja tartó és többtucat halálos áldozattal járó tüzvészt, és mindez éppen hanuka ünnepén történik, mikor arra emlékezünk, hogy miután a görögök felgyújtották a templomot, a zsidó makabeusoknak sikerült kiűzni őket az országból…
Hanuka – Fény – Album
Mivel megkértek, tartottam egy fotóbemutatót a fény ünnepén (Hanuka), és hogy ti se maradjatok ki belőle, itt is közzéteszem, szöveg nélkül persze. Volt akinek tetszett, más meg elaludt vetítés közben, ízlések és pofonok.
Nedves ragyogás
Olyan jó, hogy az eső itt áldás. Hónapokig sóvárogtunk, fohászkodtunk, és most megérkezett! A gyárudvaron nézem, amint a kiszáradt szentföld mohón szívja a vizet, egyetlen esőcseppet sem pazarol el belőle, kellő komolysággal viszonyul hozzá, tapasztalatból tudja, hogy mily értékes nedv ez. A hegyek felé fordulok, és irígykedve megállapítom, hogy Magi ma is a fellegekben […]
Gonoszkodom
Szokás szerint a messiáshívőknél voltunk szombaton. Az alkalom elején rögtön felfigyelek az előttem ülő nagykabátos hölgy mezítlábára.– Nézd csak – bököm meg párom oldalát –, mezítláb van, papucsban.– Nem, az nejlonharisnya – mondja okoskodva.Közelebbhajolok a lábhoz, és meggyőződhetek, hogy mezítláb. Később a gyerekeket nevelgetem, bár inkább idomításról van szó: ne beszélgessetek, ne ülj törökülésben, ne […]