Emlékszem, mikor még hívő ember voltam. Féltem Istent, engedelmesen hajlongtam előtte, ajkaimon mindig ima repdesett, és folyton a Likudra szavaztam. Nem is volt olyan rég, hogy leegyszerűsített rózsaszínben ragyogott előttem a jelen, és a jövő, az sem billentett ki nyugalmamból, hogy a családból senki sem akart imaházba jönni velem. Egyedül jártam oda, mert szüleim, testvéreim […]
Címke: gyülekezet
A nyáj
Félév után ismát elmegyek a gyülekezetbe valami jó pénznek ígérkező fotó- és grafika-ügyben. Lekerekezem a biciklivel, bemegyek az előtérbe, és bekukucskálok a nyíláson. Mióta nem járunk, láthatóan megszaporodott a közösség létszáma. Dugig van a nagyterem lelkes emberekkel, hosszasan tapsolva megy a dicsőítés, két öreg néni körbejár és zászlót lenget. A nemrég még pici lánykák már […]
Mikor még oda jártam
Megint a kezembe került egy néhány éve, még a gyülekezetbejárós korból való írás. Mosolygós nosztalgia. Az istentiszteleten félpercenként nagyokat ásítok, és azon töprengek magamban, hogy meddig fogom még kibírni az idejárást. Tudvalevő, hogy nem erős oldalam a vallás, elég nekem a zsidó hagyomány, meg az ünnepek. Az alkalom egyetlen érdemi, felemelő része az eredeti dallammal […]
Bar micva
Középső fiam, Doron, 13 éves. Készülök a „Bár micvá”-ra, ami annyit jelent hogy „a parancsolat fia” vagy „a törvény fia”. A zsidó vallás szerint a gyerek bűneiért tizenhárom éves koráig az apja felelős, de mikor a fiú betölti ezt a kort, vallási értelemben felnőtté válik, és az Örökkévaló előtt ő maga felel tetteiért. Huh! egy […]
Hétvége
jó volt a hétvége tibin zoliékon laciékon és éván kívül mindenki itthon volt, yael alon és guy is, péntek este anyu is átjött tolókocsi nélkül, csináltam házi humuszt, játszottunk egy csomó kaccsintósat, amerikábóljött kéthíresembert bár egy kicsit megreformáltuk hogy ili és yael is értse, tomi egy csomószor kiment csak erővel lehetett lecserélni, majdnem játszottunk maffiásat is […]
Jó
Lesz egy baptista gyülekezetem, és fogok csinálni ifjúsági találkozót. Jönni fog egy lány, akit meglátok. Szép lány lesz persze, gyönyörű, milyen lenne más. Innentől unalmas is lehetne, mert annak ellennére, hogy érdekelne, tulajdonképp nem lenne fontos az a lány. Persze valami miatt folyton olyan helyekre mennék, ahol ő is ott van. Aztán örülnék, hogy van valaki, […]
Hit? Vita?
Néhány hónapja írtam, aztán mégsem tettem közzé: Egy általam alapított és irányított blogból lettem kizárva, mert meggondolatlanul olyan kifejezést használtam, hogy „traktálás (agymosás)”, és bár elnézést kértem attól, akinek „fájdalmat okoztam” e szavakkal és annak -vélt- „mögöttesével”, néhányan olyasmiket zúdítottak rám, hogy hozzászólásaim „émelyítőek, provokatívak, önteltek”, „üres fecsegő” vagyok, és „öntelten ostoba”, végül valaki közölte, […]
Vali
Döbbenetes, hogy én, akinek fogalma sem volt róla, miként alakulnak a dolgok, ma már pontosan tudom, mi történt. Néha eszembe jut, hogy a legjobb barátom egy Vali nevű lány volt. Az utcánkban lakott, copfokat hordott, és barna szeme szinte mindig nevetett. Az osztályban csúfoltak bennünket, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, de a sok nyelvöltögetés sem térített […]
Hanuka – Fény – Album
Mivel megkértek, tartottam egy fotóbemutatót a fény ünnepén (Hanuka), és hogy ti se maradjatok ki belőle, itt is közzéteszem, szöveg nélkül persze. Volt akinek tetszett, más meg elaludt vetítés közben, ízlések és pofonok.
Kukaracsa
Mikor még az eső előtt a gyári fűre hevertem, arra gondoltam, hogy az különbözteti meg az élőt a halottól, hogy ő elhesegeti a legyeket és a hangyákat magáról.
Arra is gondoltam, hogy a csend a lelke mindennek.
Felhők az égen, jönnek a hullaszagú békeidők, „és akkor jő el a fenevad”.
Nedves ragyogás
Olyan jó, hogy az eső itt áldás. Hónapokig sóvárogtunk, fohászkodtunk, és most megérkezett! A gyárudvaron nézem, amint a kiszáradt szentföld mohón szívja a vizet, egyetlen esőcseppet sem pazarol el belőle, kellő komolysággal viszonyul hozzá, tapasztalatból tudja, hogy mily értékes nedv ez. A hegyek felé fordulok, és irígykedve megállapítom, hogy Magi ma is a fellegekben […]
Álom
Azt álmodtam, hogy A. prédikál egy nagy, szabadtéri gyülekezet előtt, és bár volt a fejünk felett valami kifeszített árnyékoló, így is izzadtam a hőségben, mert nem járt a szél, ezen kívül a mellettem ülők testszaga is fokozottan zavart, de az fájt a leginkább, hogy nyilván ők is szenvednek miattam, és csak legbelül mertem remélni, hogy nem így van, talán más köti […]
Atombiztos béke
Az izraeli társadalom nem igazán ismeri a Zichron Yaakov-i különleges, zárt, izraelbarát német keresztyén közösséget. Ritka bepillantás következik a közösség által alapított vegyivédelmi gyárukba. A napi sokezer autós, aki Paradise-ból Zichron-ba utazik a kanyargós úton, kék kaput láthat az út mellett, ami mögött nagy betonépület bújik meg. A környék lakói közül csak kevesen tudják, hogy […]
Irodalom – vallás
Az irodalom nem egységes, de egy. Ezt tudja az olvasó. Az irodalomban nincsenek klikkek, pártok, szélkakasok, ott csak szövegek vannak, szavak, mondatok, könyvek, és nincsen olyan könyv, nincsen olyan irodalmi alkotás, amely egy másikra törne. Az olvasó mindezt tudja. (Esterházy P.) A filozófia és a vallás szétválaszt, mert állást kell foglalni. Az az irodalmi állásfoglalásom, […]
Kétsoros-2
Margó a kedvenc feleségem Ha valaki a társaságomban gondolkodik, mindig veszélyt érzek, mert nem tudom, mire gondol, és rögtön arra gyanakszom, hogy rólam gondolkodik. Megfigyeltem, hogy mindig a következő öt percet a legnehezebb kibírni. Az élet a következő öt perc. Én viszont mindent megteszek, hogy erre ne gondoljak. A tervek, remények az eljövendő hetekre, hónapokra, […]
Kétsoros-1
Találkoznak: a hős, a tanú, a bíró, a tanár, a gúnyolódó, a besúgó… Meg az őrült, a Mikulás, és a Miki egér is. A többiek még úton vannak, de mindjárt itt lesznek. A Tölgyfa urcában találkoztam egy emberrel, aki azt állította magáról, hogy háromezer éves. Száraz volt és büdös. Hangja már alig volt, de elhittem […]
Paranoia
végigmértek, és látták, hogy a fülem vörös, erre az egész fejem vörös lett Csendben belopóztam a nagyterembe. Elöl, valahol a terem másik végében a lelkész beszélt hévvel és elragadtatással, közben hatalmas mozdulatokkal hadonászott. A hívők tekintetüket rászegezték, és mélyen átérezték jelenlétük komolyságát. Csak a hátukat láttam, de előttem volt merev, megnyúlt tekintetük, fejük fölött fokozatosan láthatóvá […]
Szombati cikcakkos
Az körvonalazódik, hogy Reuven leptopos hetedik osztályba fog járni, tehát nem lesznek könyvek és füzetek, csak leptopok, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy vettünk egy nagyobb hűtőt (520 liter), a régit 300 shekelért eladtam egy iszlám fundamentalistának, kezet ráztunk, és békében elváltunk, bár utólag felrémlett, hogy nagyon gyanúsan méregette a lakást, lehet, […]
Hétvége
Ajándékjegyeket kaptunk egy komolyzenei koncertre. Először úgy volt, hogy én megyek Magival, de ő végül Doront választotta magának, kicsit rosszul esett, de hamar beletörődtem. Feleségem jól kiöltözött és felvette az ajándékba kapott óráját, amit napközben nem vesz fel az örökös kézmosás miatt, meg egyébként sem hord sosem órát, de ezt ajándékba kapta, belülről fakadó elkötelezettséget […]
Cirkuszolás
A szószéken álló nem volt megelégedve az átlaghangerővel, és nagyobb voljumra buzdított Ahelyett, hogy vidámkodnék, mostanában folyton bosszankodok, mindig, örökké. Mindenen. Ma például egy sikítozó autista kisfiút ráncigáltak a gyülekezeti pódiumra, két férfi, és az anyja próbálták lefogni, hogy mielőtt imádkoznának érte bekenjék olajjal, mert ez van előírva, de a gyerek nem hagyta magát, kapálózva […]
Goláni kirándulás – Album
Gyerekcsoporttal kirándultunk a Golán-fennsíkon. 38 képes galéria.
Szívem kívánsága
most, hogy a rák gyanúja felmerült -még ha csak egy sokadik, legrosszabb eshetőségként is- hirtelen nagyon rosszul kezdtem érezni magam Elmentem a nőgyógyászhoz egy kis panasszal, s ha már ott voltam, elsoroltam még ezt-azt, amik bár nem igazán zavartak, de azért jelen voltak. Az orvos értetlenül csóválta a fejét, csak amikor ultrahanggal kezdett vizsgálni, mondott […]
Szaporulat
Ha sokáig beszélsz a szószéken, rádszólnak, hogy ne szaporítsd a szót, viszont ha valami jópofát mondasz onnan, nagyot nevetnek, és megtapsolnak Ma a pótszékek bepakolása jellemezte a gyülekezeti alkalmat, folyton jönnek az új emberkék, megtérnek, csatlakoznak, miegymás, nincs mit tennünk. Kinőttük az alig két éve épített, és akkor még túl tágasnak hitt épületet, néha úgy […]
Bat micva – Album
Ez egy olyan alkalom, mikor a 12 éves lányt nővé avatják, a fiúk csak 13 éves korban érnek férfiúvá.
Kopogó dobogó
Annakidején nem írtam, hogy Israel nagyonkövér. Ő hirdette az igét és mivel akkor még nem tették le a pódiumra a szőnyegpadlót, bosszantóan kopogtak kovbojosra kihegyezett cipői. Folyton járkált, és ha megállt, erősebben dobbantott mindkét lábával. Vastag kockás ingéhez erősítette a pici mikrofont, kezeit farmernadrágjába dugta, és lelkesen adta át az aznapi üzenetet. Az elején nagyon […]