Sehogysem tudom mi jött rám mostanában a munkahelyemen, folyton mosolygok, engedékeny vagyok, megengedő és elnéző, az emberek vihognak körülöttem, mindenkit felvidítok. Kedvelnek engem, mert gunyoros vagyok és jó. Sugárzik belőlem a szeretet. Ráadásul tele vagyok eredeti ötletekkel, amiket elő is tudok adni. Viszont – ellentétben a legtöbb magyarral -, nem vagyok alkoholista. Ugyanakkor a jobb […]
Címke: gyár
Újévi köszöntő
Van két munkatársam, akiket egyenként húsz fős stáb fotóz kellemesen hűtött stúdióban majdnem egy teljes napon keresztül mondjuk egy ilyen mütyüri reklám érdekében. Ezzel szemben engem arra kértek, hogy egyedül készítsek újév-köszöntő kisfilmet húsz munkatársamról, egy óra alatt, megfelelő felszerelés nélkül, nulla költségvetéssel. Mire nemet mondhattam volna, már megvették a festéket és a vizipuskákat, és […]
Nyári háború
A legutóbbi háború óta folyton a következőről beszélünk, mindenki egyetért abban, hogy lesz, a kérdés csak az, hogy mikor. Valami oknál fogva mindenütt (felső katonai körökben is) kizárólag a nyarat emlegetik lehetséges kirobbanási időpontként. „Ha idén nyáron nem tör ki, akkor a jövő nyárig időt nyerünk katonai fölényünk növelésére, 2009 nyarára pedig elkészül a hermetikusan […]
Ketrecben
Simán lehetne az is, hogy laboráns vagyok. Nem olyan laboráns, hanem az a fajta, amelyik ül az olcsó köpenyben egész nap a laborban, ahol valami miatt büdös felmosószert használ a takarítónéni és ezért büdös felmosószerszag van egész álló nap, de én már nem érzem egyáltalán, mert már megszoktam, csak mások érzik rajtam tompán azt a bűzt. Kedvezményes […]
Képriport
13 éve dolgozom a Strauss élelmiszer-konszern karmieli salátagyárában. A három fő alapanyagunk: csicseriborsó, szezámmag és padlizsán. Na jó, nem kezdek most álmosító szakmai értekezésekbe. Munkaidő alatt sokat nevetgélek, nem veszem komolyan a társaimat és a munkámat, régebben néha megpróbáltam, de sehogy sem ment. Ők tudják hogy nem érdekel amit csinálok, de így is szeretnek, sőt […]
Cserebogarak
Mikor fentről megláttam egy kis bogarat a hátán kapálózni, lehajoltam, és közelebbről néztem hogy hogy szenved, rosszul lett kitalálva, gondoltam, már majdnem segítettem neki, mikor éppen sikerült a lábaira állnia, és gyorsan elsietett valami zugba. Aztán mondta a biztonsági ember, hogy a titkos kamerában látta a gugolásomat az udvaron, mit csináltam ott? Emlékszem, hogy az […]
Terpeszben
Kint állok egy hatalmas tér közepén, az ebédutáni kávémat kortyolom, a szél hátbakap, megbillent. Széttekintek, a mezőn erdei pockok bújnak ki a fák közül, dúdolok örömömben és nyelveken szólok. Hosszú árnyékomon nyugszik tekintetem, csinos vagyok, meg kopasz. A gyári emberek szomorkásak körülöttem, hangosan fütyörészek, hogy hesegessem a bút, de rekedtesen hangzik, inkább elnémulok. Mostanában azért járok […]
Maskarák
Azért lepődtem meg, mikor ma délben a gyárudvaron legjobb arab barátomat imaszőnyegen láttam térden hajlongva kelet felé imádkozni, mert eddig épeszű világinak ismertem, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül változott hirtelen vallásos muszlimmá. Nem ismerem az indítóokokat, de cserbenhagyottnak éreztem magam, zavartan haladtam el mellette, ki sem nyitotta a szemét, furcsán mormolászott. Egy másik, drúz kolegám […]
Kukaracsa
Mikor még az eső előtt a gyári fűre hevertem, arra gondoltam, hogy az különbözteti meg az élőt a halottól, hogy ő elhesegeti a legyeket és a hangyákat magáról.
Arra is gondoltam, hogy a csend a lelke mindennek.
Felhők az égen, jönnek a hullaszagú békeidők, „és akkor jő el a fenevad”.
Nedves ragyogás
Olyan jó, hogy az eső itt áldás. Hónapokig sóvárogtunk, fohászkodtunk, és most megérkezett! A gyárudvaron nézem, amint a kiszáradt szentföld mohón szívja a vizet, egyetlen esőcseppet sem pazarol el belőle, kellő komolysággal viszonyul hozzá, tapasztalatból tudja, hogy mily értékes nedv ez. A hegyek felé fordulok, és irígykedve megállapítom, hogy Magi ma is a fellegekben […]
Kód
Kód van a laborunkon, mert új termékek titkait őrizzük féltve, senki nem ismeri a számot, csak mi, akik itt dolgozunk, és ha egyedül ülök a szobában, és hallom, hogy valaki nyomkodja kint a számokat, mindig megborzongok, hogy valaki illetéktelen akar behatolni, és biztos sikerül is neki megfejteni a kódot, ki tudja milyen szándékai vannak? a […]
Bugyigyár
Még a galileai nőibugyigyár minőségellenőrző részlegén dolgoztam, mikor majdnem agyonvertek az arabok. Azért haragudtak rám a gépkezelők, mert mikor minőségi hibát találtam a bugyikban leállíttattam a gépet, amivel rontottam a teljesítményükön. De hát ez volt a munkám! Mindig azt feltételeztem – mert ez látszott a leglogikusabbnak -, hogy az egyik éjszakai műszakon valami éles, sikamlós bicskával […]
Hab
Azt hiszem tökélyre vittem a céges kávéfőző gép kezelését. Olyan habot tudok gerjeszteni, amit csak drága sörök reklámjaiban látni. Csak ez tej. De annál jobb. Nem sok tejet iszom egész nap, hát akkor az a kevés legyen habos! Aztán telitenyérrel megfogom a bögrét, hogy meleg legyen a kezem, végigmegyek egy hosszú folyosón, balra fordulok, és […]
Ember vagy állat
A gyárnak több udvara van, annak a pergolája alatt ülök, amelynek déli oldaláról dél felé nézve a déli hegyekre látni. Nem messze tőlem óriási ventillátor zúg és a padlizsánsütés ruhába és bőrbe ivódó bűzös szagát nyomja ki a gyár gyomrából. Arra gondolok, hogy így negyven felé más ember vagyok, mint harminc felé voltam: kicsit lassabb, […]
Előérzet
Mivel már hónapok óta nincs munka a cégnél, és csak azért járok be, hogy pénzt keressek, megengedhetem magamnak, hogy zsebredugott kézzel bóklásszak a gyár körül, leheveredjek egy kis zöld fűszigetre, és a pálma alatt eltűnődjek, hogy a csótányhulla miért mindig a hátán fekszik, hisz halála után már nem tud felfordulni, és azonnyomban előálljak a magyarázattal, miszerint nyilván […]
Váladék
„Mennyi nyál szorult ebbe a gyönyörű nőbe!”- súgta főnököm, mikor lelkes koleganőm fröcskölődve előadott beszédét halgattuk. Kicsit később gondolataimba merülve bandokultam a gyárfolyosón, mikor elhaladt mellettem egy néger alak, és bátorítólag megjegyezte, hogy az apja arra tanította őt még Etiópiában, hogy soha ne járjon lehajtott fejjel. Megígértem neki, hogy legközelebb jobban odafigyelek fejtartásomra, bár azt nem […]
Örökifjú
Az állt az e-havi fizetési papíromon, hogy 10.00 éve vagyok a cégnél. Körülnéztem, és azt láttam, hogy az abból az időből valók mind összefonnyadtak, eltűnt a mosoly az ajkukról, és lassabban járnak a kelleténél. Azért nem megyek 20 éves osztálytalálkozóra sem, mert nem jó tini osztálytársaimat pocakos bácsiknak és kövér néniknek viszontlátni. Mások is csak […]
Magány
Az utóbbi időben távolodom az emberektől, megfigyeltem, hogy mindig egyedül eszek az étteremben, a leghátsó asztalnál ülök úgy, hogy senki ne maradjon mögöttem, nehogy meglepetés érjen hátulról. Körbemegyek a gyár körül kétszerakkora utat megtéve, csak hogy ne kelljen emberekkel találkoznom, meg a hegyeket is láthatom köröskörül, közösülve így a természettel.
Gumirakéta
Szokásomhoz híven most is a gyárudvari pergola alatt ücsörögtem, a békés felhőkre tűnődve álmodoztam, mikor hirtelen azt látom, hogy rakítakilövőállást építenek a kerítésen túl az orrom előtt. Négy rakétát szereltek rá és Szíria felé irányították. Kicsit később megerősödött a szél, és észrevettem, hogy az egész rakétaállás inog, himbálózik, furcsa volt, közelebb mentem, és kiderült, hogy […]
Bűz
Ma reggel csatornabűz terjengett a gyár folyosóin, leállították a termelést, hogy kiderítsék a bűz okát. A pénteki vita óta én magamban keresem a rothadás okát, de nem találom, lehet, hogy mások bűzlenek körülöttem?
Évtized
Tíz éve már, hogy itt dolgozom. Mikor idekerültem, úgy néztem fel a targoncára, mint kisgyerek a nagykonbájnra, ma meg olyan a szememben, mint unalomig kihasznált játékautó. Összement a gyár. Régen szorgos beosztott voltam, ma meg tétlenkedő szabadúszó. Régen tiltottnak vélt lapokat faxoltam titokban, ma meg a legkorszerűbben felszerelt digitális irodámban szörfözök a világhálón. Régen gyári gép […]
Darabos
Ezeknek a használhatatlan daraboknak lehet, hogy a szemétben a helyük. Én azonban pecázgatnék tovább Ép lélek. Kitöltöttem egy tesztet, mely alapján kiderült, hogy sokkal fiatalabb vagyok lélekben, mint testben. A gyerekek is megerősítették, ők is így látják, mert folyton hülyéskedek, bár Magi szerint ez nem fiatalság, hanem infantilizmus, vagy őrültség. Izraeli. Az egyik koleganőm megkérdezte, […]
Nyirbálás
Tegnap elromlott a hajnyírónk, és a loboncom miatt majdnem depressziós lettem, mert bár hajilag kopasz vagyok, de a szakállamat apu a ferencjóskáéhoz hasonlította, erre azt mondtam Maginak, hogy veszek új fűhajnyírót, de azt felelte, hogy várjak csak vele, majd ő is megnézi, hátha lehet valamit kezdeni a készülékkel. Ma reggel megnézte, nyomban meg is szerelte, nem […]
Töredékek
Gyárudvar. Ebéd után vagyok, a gyomrom kávéért kiált, jó ez a meleg lötty, összerántja az ízeket, pontot tesz a kaja végére. Tehetségemen gondolkodom ejtőzés közben. Valaki, akibe már első osztályosan szerelmes voltam, azt írta 30 év után, hogy jól írok. Oroszul és arabul ricsajoznak körülöttem, nem értem a mondanivalót. Egy dolgozó felmászik egy műszerasztalra, táncolni […]
Lépésmérő
Problémák merültek fel a súlyomat illetően, csak vonszolódom, elefántul érzem magam, folyton nassolok, hiányzik a sportos szellemű szökkelés, fulladozok, feszülök. És a legelszomorítóbb, hogy a túrákon hízok a legtöbbet… Egyszer jószándékból rendszeresen futni kezdtem, de az első szűkös kör után rámjött a hasmenés, és majdnem leájultam a vécéről. Gyöngyöző homlokom a hideg csempének nyomva megfogadtam […]