Alkoholista vagyok, és ha valakinek gondja van ezzel, keressen magának más barátokat. Ilyen vagyok, szeretek inni. Ha egy férfi megérinti a testem, ez nem olyan, mint mikor az arakos (vagy mondjuk rizspálinkás) üveg érinti a kezem. Mikor fizetést kapok, ez nem olyan, mint a torkomon legördülő whisky […]
Címke: álom
Latrun
Olajfák között sétálnak gondolataim, a madarak együtt imádkoznak velem. Három napig mintha kolostorba vonultam volna, ki a világból, bele a magányba. Jeruzsálemtől nem messze van a hely, trappista szerzetesek élnek itt némán, ha azt mondod nekik halkan „Shalom”, felszisszennek és csendre intenek […]
Beilleszkedés
Kimerültem. Munka közben el-elszundítottam. Ülve, állva, járva, kelve. Bukkant a fejem a száradó nyárban. A fakuló gyárudvar bokros kanyarában jártam, mikor hirtelen előrebuktam, és két frissen nyírt bokor közé dőltem. Jobbról lilalevelű, balról zöldleveles. – Közéjük tartozom – sóhajtottam, és sehogy sem kívántam felkelni. – Na, beilleszkedtem – gondoltam -, pihenek kicsit. Bóbiskolva hallgatom szívem […]
Szabad szolga
Szinte lakatlan környék ez. Mondjuk pislákol benne az élet. Leginkább olyan az egész mint egy kidőlt, korhadt fa a kertben, a háttérben szépen lepusztult vidék, kimerült hangyalábak alatt dalol a jólét, dobol az életigenlés furcsa himnusza. Halott dolgok halmaza az alapja mindannak ami élet itt. Régről kitaposott ösvényen magabiztosan vonulnak a hangyák, hátukon terhekkel roskadoznak […]
Hazafelé
Mentünk este haza a moziból. Ősz volt, vagy nyárutó – mittudomén, csak az biztos, hogy meleg volt és sötét. Én mentem elől, lábamon csattogott a szandál, az összes útbaeső kerítésen végighúztam a botot. Sötétbe veszett a kutyák ugatása (veszett kutyák?), muszájból volt a nyüszítés, ha akarjuk, kolbászból a kerítés. K kézenfogta N-t, szerelmes volt a […]
Ketten az ég alatt
Messze földeket őrző kutyák ugatnak, a közelben sakálok vonítanak, látjuk lappangó árnyaikat. Ropog a tűz. Magi fát rak rá. Csend van. – Milyen csillagos az ég!- sugom oda neki. Ő is felnéz.- Nézz fel újra, lefotózlak- biztatom-, fordítsd a fejed oldalra, így. – Micsoda sztár vagyok az elmúlt napokban!- mondja nevetve. Áfonyát tűz a nyársra, […]
Bliőőf
Este Magi évvégi csoportképeket laminált, erre elálmosodtam, aludni mentem, és azt álmodtam, hogy bosszantásképpen az összes kép négy sarkára nagy fogakat ragasztottam, mintha valami víziló mindent be akart volna kapni. Erre tényleg bekapott mindent, de nem vettük észre, minden ment tovább a régi kerékvágásban, csak a víziló hasában. Csak néhányan tudtuk, hogy ez a világ […]
Álmos zene
Minden éjjel hallom az állatokat. Az egyik vinnyog, mikor a másik tépi, aztán elnémul, nyilván felfalták. Sírva párosodnak a macskák. Szívós tücsök hegedül az ablak alatt. Denevérek szarnak a kocsimra. Bagoly hallatja furcsa villyogó hangját, majd sakál üvölt, aztán lassan elnémul minden. Most csend van. Távol mintha egy lány énekelne a sötétben. Szomorúan, hívogatva dúdol. […]
Megírom a holnapot
Valami miatt minden este meg tudom írni a következő napomat. Véletlenül jöttem erre rá, aztán nagyon hamar roppant élvezni kezdtem a dolgot, hogy pont az történik napközben, amit előző este leírtam. Lassan azonban rájöttem arra is, hogy csak annyi történik, amennyit írok. Ha például azt írom „Elmentem a vécére, hasmenésem volt”, akkor csak ennyi történik […]
Naplók égnek
éjszaka közepén felébredek, vagy nem is aludtam, a szívem tele, furcsa vagyok mindenkinek, idegen magamnak, hely nélkül a világban, el kell tán múlnom, hogy holnap újrakezdhessem, valami más helyen, itt az idő? lobbanó gyufát dobok, naplók égnek, betük virágoznak az égen, nem tudom merre innen, de mennem kell, magányos farkas marad és sürü ködöt hagyok, […]
Generálom
Egy barátom a múltkor összeszerelt egy álomgenerátort álmában. Másnap felhívott, hogy elmondja, hogy sikerült. Jó kis gép volt, egy számítógépes program volt az alapja, ő írta. Elhívott engem, hogy próbáljam ki. Lefeküdtem a kockás takaróval fedett ágyára, beraktam a fülembe a két fülhallgatót, aminek a másik vége a gépbe volt csatlakoztatva, és szép lassan elaludtam. Azt […]
Magi
Mikor az erdőn át futottam, lelassult a pillanat, én is ólmossá váltam kissé, és arra gondoltam, hogy úgy felkapnálak, mint a szél a madártollat szokta. És szombat volna, vagy vasárnap és éppen indulni szeretne a nap egy korareggeli órában. Én meg hirtelen ölbevennélek és röptetnélek a park legdúsabb helyein a magasba. Néha puhán letennélek, vagy […]
Nem sürgős
Nem akartuk a liftet használni, ezért a lépcsőkön lépkedtünk lefelé. Porosak voltak, hiszen soha nem járt rajtuk senki. Állott levegő, döglött bogarak és por szagát éreztük. A folyosókon nem égtek a lámpák. Ha az ember bekapcsolta a világítást, világos volt. Némelyik folyosón égett a lámpa, vagy pedig valahonnan a mélyből egy porszívó zümmögése hallatszott. Nem […]
A rabló csajának a macskája
Azt álmodom, hogy a rabló macskája kimászik az óvárosi ablakon. Éjszaka, a harmadik emeleten. A rabló csaja felébred és ijedt. Én épp akkor lépek be a lakásba. Ott áll velem szemben az ijedt csaj. Heló, mondom. Heló, baj van, mondja. Mi az? kérdem. Meglógott a macska, mondja. Az baj, mondom. Heló, lép be a rabló. […]
Kisrókás
Szombat kijövetelével éjszaka bejövök a munkahelyemre, sötétben hagyom az irodát, lefekszem a kolléganőm asztala alá, a hátamra, és aludni próbálok. Mikor a fenekem szétlapul, az oldalamra fordulok, az egyik fülem a földre tapad, hallom vele a gyár zúgását, a másikkal meg távoli tücsökcirpelést figyelek. Most csend van, csak a klíma suttog, kicsit összeborzadok és az elmúlt hétvége jár a […]
Algoritmus
Kéne írni egy iszonyúan unalmas blogot. Beleírnám minden reggel, hogy reggel van, még nem ettem, de már voltam kakilni, és mindjárt elindulok dolgozni. Minden délben, hogy heló! Dél van! Tökjó, mindjárt vége a munkaidőnek. Minden este, hogy megérkeztem haza! Mindjárt fogok fürdeni. És senki se olvasná, mert tökre unalmas lenne és igazából semmi értelme sem […]
Nedves ragyogás
Olyan jó, hogy az eső itt áldás. Hónapokig sóvárogtunk, fohászkodtunk, és most megérkezett! A gyárudvaron nézem, amint a kiszáradt szentföld mohón szívja a vizet, egyetlen esőcseppet sem pazarol el belőle, kellő komolysággal viszonyul hozzá, tapasztalatból tudja, hogy mily értékes nedv ez. A hegyek felé fordulok, és irígykedve megállapítom, hogy Magi ma is a fellegekben […]
Kód
Kód van a laborunkon, mert új termékek titkait őrizzük féltve, senki nem ismeri a számot, csak mi, akik itt dolgozunk, és ha egyedül ülök a szobában, és hallom, hogy valaki nyomkodja kint a számokat, mindig megborzongok, hogy valaki illetéktelen akar behatolni, és biztos sikerül is neki megfejteni a kódot, ki tudja milyen szándékai vannak? a […]
Tündibündia
Van mondjuk egy ikerpár. És mondjuk iszonyú, szörnyen aranyosak. Olyan édesek, hogy az már szinte nem is édes, hanem valami kimondhatatlanul édes. És az anyukájuk ezt látva arra gondol, hogy ez a jövő útja, ennek az ikerpárnak az aranyossága lesz a bánya, és elkezdi kiképezni őket, hogy még aranyosabbak legyenek, olyan tündibündik, hogy az már […]
Ó je
Kék az ég, bárányfelhők legelik a napsugarakat, a repülőgépek mint kis pulikutyák terelgetik őket, és ha néha van egy ejtőernyős, még az is mosolyog, mert olyan szép, ó je, olyan szép a világ. Az ejtőernyős földet ér egy szalmakazalban, aztán összehajtja az ernyőjét, kibiztosítja revolverét, és kémleli az ellenségeket. Azok nem jönnek, így a fáradt ejtőernyős elszenderedik […]
Álom
Azt álmodtam, hogy A. prédikál egy nagy, szabadtéri gyülekezet előtt, és bár volt a fejünk felett valami kifeszített árnyékoló, így is izzadtam a hőségben, mert nem járt a szél, ezen kívül a mellettem ülők testszaga is fokozottan zavart, de az fájt a leginkább, hogy nyilván ők is szenvednek miattam, és csak legbelül mertem remélni, hogy nem így van, talán más köti […]
Erdei kaland
Egyszer a Bükkben kirándultam egyedül, és eltévedtem. Futva kerestem az utat, már besötétedett, bár az ég még halványan derengett egy kicsit. Csendesen esett az eső és közben cuppogott a lábam a sárban, ahogy az óvodás gyerekek kanala szokott a főzelékben. Egyre sötétedett, már a tócsákat sem igazán láttam, így itt-ott locsogtam, tocsogtam. Volt a közeli falu […]
Hazugságcsaj
Benne volt az olvasókönyvemben, ahogy sétálni viszik a filodendront. De az még a fikuszos, filodendronos nyolcvanas években. A növények is ki tudnak menni a divatból. Fura. Szanzavéra mondjuk. Meg az a végtelenbe kúszó folyóka se divat már, ami – miután átkúszott a betonvasból hegesztett virágtartón – összesimult a makramé fali újságtartóval. Ismerős nevek a lépcsőházból, […]
Kenőcs
Van egy ember, aki miután kiborotválja a hónalját bekeni nívea golyós dezodorral ami kímélő. És amikor megjelennek a kiütések, akkor először mélabú vesz rajta erőt, de ezt kisvártatva felváltja a fölháborodás, hogy dehát ez kímélő! Ez az ember vesz egy ájpodot, amire feltölt egy számot, és onnantól fogva mindig azt az egy számot hallgatja egész […]
Paranoia
végigmértek, és látták, hogy a fülem vörös, erre az egész fejem vörös lett Csendben belopóztam a nagyterembe. Elöl, valahol a terem másik végében a lelkész beszélt hévvel és elragadtatással, közben hatalmas mozdulatokkal hadonászott. A hívők tekintetüket rászegezték, és mélyen átérezték jelenlétük komolyságát. Csak a hátukat láttam, de előttem volt merev, megnyúlt tekintetük, fejük fölött fokozatosan láthatóvá […]