Magyar vagy (-e) zsidó?

Nem tudom mivel elütni a rengeteg szabadidőmet 😉 ezért a frankpeti.net, az izraeli konyha blog, az izraeli túra honlap és a fotózás mellett bővíteni szeretném tevékenységemet. Régen tervezem egy rövid (5-8 perces) interjúsorozat készítését 10-15, különböző felfogású,  korú, szociológiai hátterű, izraeli magyar-zsidó körében. Vágás után egyenként maximum másfél perc jutna egy-egy emberre. Ezenkívül szeretnék 2-5 […]

Copy – Paste

Ne ölj, ne lopj, és ne kívánd más blogbejegyzését! Mivel az utóbbi időben megszaporodtak a frankpeti.net honlapon megjelenő írások különböző weboldalakon való másodközlései, és sok esetben nincs megjelölve a szerző, illetve a forrásoldal, fontosnak tartom a Copyright oldalon található jogi nyilatkozat ismételt hangsúlyozását. A következőket teheted a blog tartalmával: Szabadon másolhatod, terjesztheted, bemutathatod és előadhatod, az alábbi […]

Késői zene

Éjszaka autóban suhanok vele. Már langyos a levegő, egyébként tébolyító nyár van, a hegyi szerpentin is halálosan meredek. Hol szakadékba zuhanni, hol sziklának ütközni, lenézni a sötétbe, eljátszani egy utolsó gondolattal, aztán meg fel, a hold festette borzos csillagokra és arra gondolni, hogy milyen apróvá tud töpörödni mindez, ha hunyorogni kezdek. A hegytetőn koncert illata […]

Családmodell

Család? Igen! Házasság? Nem feltétlenül. Döntően a melegek házasságáról szóló, egy jeruzsálemi hegy tetején öcsémmel folytatott, hajnali háromig tartó beszélgetés során ünnepélyesen megprófétáltam neki, hogy a házasság intézménye hamarosan meg fog szűnni. Ezt Zsembery Péter is sejti, akinek itt közlöm az írását. Mindenki gondolhat amit akar. Nincsen baj azzal, ha valaki statikus „értékek” között érzi biztonságban magát. A személyiségnek […]

10 érv a melegházasság ellen

Az Egyesült Államokban történelmi döntés született: a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a meleg párok ezentúl legálisan köthetnek házasságot. Az alábbiakban kifejtem, miért ellenzem a melegek és a leszbik házasságát: 01) A melegség nem természetes. Egy igazi magyar ember visszautasít minden olyan természetellenes dolgot, mint pl. a szemüveg, a poliészter, vagy a légkondícionálás. 02) A melegházasság melegségre fogja bátorítani […]

Kaszinótojás

Az izraeli MasterChef tavalyi évadjában egy nyolcvan év körüli magyar zsidó bácsi a kaszinótojással jutott át a selejtezőn, jogosan elbűvölve vele a zsűri séfjeit, akik az egekig dicsérték az itt újdonságnak számító alapötletet. A magyar konyhában a kaszinótojásnak megvan az őt megillető helye, mindenki ismeri a leginkább húsvétra, karácsonyi hidegtál részeként, vagy szilveszterkor tálalt finomságot. […]

Kié e föld?

„A fényképezés egy erősen meditatív folyamatnak a része. Minden helyen eltöltök néhány napot, és átadom magam a látványnak, míg lassanként a táj felfedi a lényegét és különleges szépségét. A fotók úgy vannak bemutatva, ahogy fényképeztem őket (mindenféle digitális manipuláció nélkül), egyes képeknél az elmosódott hatást a hosszú expozíciós idő, vagy a kamera remegtetése okozza.” Képes folytatás […]

Kónuszos

Egy kis műanyag kónuszra leltem a gurulós székem alatt. Óvatosan felemeltem és megnéztem magamnak. Aztán megszagolgattam. Arra gondoltam, hogy biztos radioaktív sugárzása van, és majd szétbomlanak tőle az ujjaim. Meg az orrom, mert megszagoltam. Ezért direkt nem vettem át a másik kezembe, hogy legalább az ne bomoljon. Elképzeltem, hogy mostantól majd mindent bal kézzel kell csinálnom. […]

Kiskus balabus

A mindenségből semmit sem értek már, nem fűzök semmihez ábrándos reményt, és nem tárulnak szét szeretve ölelő karok, ha azt mondom: hát látod, ez vagyok én. Idegen vagyok, főként magamnak, mosolyom túlontúl bús, búsom az is hamis, tán máshogy kéne idegennek lennem, nem rágódni holmi moston, és az időt perzselődni hagyni, míg megpirul az magától […]

Híd a semmibe

Nitzan Horovitz – az izraeli baloldali Meretz párt parlamenti képviselőjének – legutóbbi levelében sokunk érzése kifejeződik Yaron London  – a rádióból, és a legyek zümmögtek szünet nélkül a fülemben, mikor áthaladtam az Allenby-hídon Jordániába. „A híd forró és déli legyek tömege borítja a csomagtartót…” – szól a dal. A népszerű izraeli rádiós, London, szereti felemlegetni, hogy minden médiabeli […]

Tébolyda

Marsel Moseri, a fiatal izraeli lány újabb rövid írása Egy városban, egy bolondokházában fekszik egy lány, Natalie a neve. Mikor a többi elmebeteggel visszajön az étkezőből hirtelen megáll a titkárság előtt, ránéz Edward-ra, az ápolóra, és azt mondja neki: “Nemsokára jössz hozzám, igaz?” Edward visszajelez, hogy maradjon csendben, ne beszéljen, minden alkalommal figyelmezteti, hogy ne adja ki […]

Ariana és a tolvaj

Marsel Moseri, egy 23 éves lány írja a fb oldalán: “Ariana, a rokkant szomszéd ajtaja – mindig nyitva áll. Ha akarnátok, akár ti is bemehetnétek. Már mindent elloptak tőle, televíziókat, anyjától örökölt nyakláncokat, és még egy régi tranzisztoros rádiót is. De Arianát ez nem érdekli, soha többé nem fogja bezárni az ajtót. – Mert egyszer, […]

Egyetek és legyetek boldogok

Az USA-ban közzétettek egy kutatási eredményt, mely azt bizonyítja, hogy a telített zsír jót tesz a szívnek. Ez a hír késztetett arra, hogy lefirkantsam ide, amit már évek óta állítok: az égegyadta világon senki nem tudja, hogy pontosan kinek mi egészséges, és mi nem. Minden élelmiszerrel kapcsolatos kutatásra 30 másik kutatás jön, melyek megcáfolják az […]

Malacot törni

Apa nem egyezett bele, hogy Bart Simpson babát vegyenek nekem. Bár anya szivesen megvette volna, de apa nem hagyta, mondván, hogy már így is túlságosan el vagyok kényeztetve.
– Miért vennénk meg neki? – mondta anyának – Mi szüksége van rá? Te szinte minden szisszenésére azonnal vigyázba vágod magad.
Apa azt mondta, hogy nem becsülöm eléggé a pénzt, és ha nem sajátítom ezt időben el, míg kicsi vagyok, akkor vajon mikor tanulom meg? […]

Motinak hívnak, és füvezek

Motinak hívnak, és füvezek. Ennyi, kiadtam magamból.
Nem büszkén mondom ezt, nem is szégyenkezve, nem kiabálva, se nem súgva. Csupán egy tény ez. Napi rutinom része. Fogmosás, munka, kaja, kis szomorúság, kis vidámság, fáradtság, szerelem, fájdalom, fű […]

Kedves Isten

A Garami azt mondta, nem kell hangosan beszélni Hozzád, elég gondolatban mondani, akkor is hallod. Én ezt nem hiszem, de este suttogni se merek a pokrócom alatt, ezért inkább leírok mindent Neked a Titkos Füzetembe, így bármikor elolvashatod, ha ráérsz. Engem Somos Tibornak hívnak, kilenc és fél éves vagyok, negyedikes, kitűnő tanuló. Sajnos nem vagyok […]

A vírus

Avagy mi a különbség a blog és a Facebook hatékonysága között. Ezúttel saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen, mikor vírus terjed a neten. December végén a frankpeti.net blog 500 tagú Facebook oldalán közzétettem egy héberről fordított, giccses festménnyel kisért – ölelésről szóló – kis szöveget. Egy hét alatt 400.000 ember látta a dolgot, máig pedig közel […]

Az ölelés gyógyít

„Két ember között egy átlagos ölelés hossza 3 másodperc, de kutatók valami érdekeset fedeztek fel: ha az ölelés 20 másodpercig, vagy tovább tart, ennek mély terápiás hatása van a testre és a lélekre egyaránt. A jelenség oka, hogy a jó ölelés egy oxytocin nevű hormont termel, amit „szerelmi hormon”-nak is neveznek. Ennek az anyagnak számos […]

Kiváncsi Mózes

Mózesnek hívták. A szürkekabátost a hegyoldalban. A hegy oldalának egy olyan pontján, ahonnan nem lehetett továbbmenni. Se vissza. Sele. Sefel. Mózes sem tudta, hogy hogy tudott egyáltalán odamenni és szerintem arra gondolt, hogy mi a fenét keres itt egyáltalán, ha ilyen tehetséges hegymászó. És egyáltalán. Mi a fenét keres itt. Hiszen ez rohadt magas és […]

Szememben gyászkönny

Általában nem követem a magyarországi eseményeket, az utóbbi napokban viszont akaratlanul is olyan elszomorító hírek jutnak hozzám, melyek alapján határozottan állítom: velejéig romlott az ország. Egy héten belül Horthy szobor-avatás, Radnóti szobor-döntés, Radnóti kötet-égetés és filmrendező-támadás az alábbi felkiáltással: „a zsidó fejeddel együtt foglak levágni, te buzi.” Ez már kicsit sok(k). Nem azt mondom, hogy félnie kéne […]

Telik az idő

Telik az idő. Nem fáj, úgy tűnik, hogy minden rendben van, de valahogy eltompulok. Mintha folyton valami ködben lebegnék. Egyre kevésbé veszek észre dolgokat, egyre kevésbé vagyok okos, egyre kevésbé érdekel bármi. Bár szeretek másokat, de inkább birtoklom őket. Nem örömet okoznak a dolgok, hanem elégtételt. Vágyakozás helyett irigykedek. Aztán ha mégis megkapom, nem tudok […]

Jobb kezemmel marom a balt

Úgy gondoltam, hogy nem árt ha itt is megjelenik ez a levél… „Kedves Barátaim! Nemrég találkoztam egy weboldallal, amely valótlan állításokat fogalmaz meg a L’art pour l’art Társulatról és rólam. Hova-nem-tartozásom tisztázása érdekében, valamint a félreértések elkerülése végett szeretném elmondani, hogy attól, hogy a L’art pour l’art Társulat tagjaként a magyar abszurd humor egyik képviselője […]