Szirénaszó

Ma rájöttem, hogy az idén a korábbi évektől sokkal inkább várok a szirénaszóra. Úgy érzem, ebben az évben különösen szükség van erre a percre, amikor egy pillanatra befogjuk a nagy szánkat és mindenki elnémul. Abbahagyjuk a vitatkozást. Abbahagyjuk az okoskodást. Egy percre elfelejtjük, hogy kinek van igaza, és ki téved. Ma rájöttem, hogy áhítozom erre […]

Izrael – ünnep előtt

Ha zene szól, ha ünnep van, felülemelkedhetünk a megosztottságon, a szokványos kereteken, sőt, még a fájdalmon is. Most kaptam valakitől az alábbi pillanatképet, mely ragyogóan kifejezi mindezt: A kórház rehabilitációs osztályán dolgozó feleségemre várok. Tán ötven éves lehet az a mizrachi rendőr, aki az agyvérzése utáni rehabilitációt vezető fizioterapeutát ráveszi, hogy unalmas tornagyakorlatok helyett inkább táncoljanak. Az ifjú hölgy […]

Katona fiam panaszkodik, hogy unalmas kertészkedéssel foglalkoznak. Inkább unalmas kertészkedés, mint izgalmas háború – felelem. Lehet, hogy már beteljesedett volna a prófécia, és a fegyverek kapává változtak?

(szélső)bal?

Töredelmesen bevallom, baloldali vagyok, de nem hiszem, hogy ettől szélsőséges hazaáruló, vagy akasztófára való börtöntöltelék lennék. Imádom Izraelt, rengeteg szép dolog van itt, de mindig akadnak hibák, és mindig lehet jobb is. A baloldal rendszerint a hibákra mutat rá, és nyilvános vitát indít el a javítás lehetséges módozatairól. Nem, nem hiszem, hogy az izraeli katonák […]

Mai hősök

Izraelben sem minden fenékig tejfel. Itt is előfordul egy-egy félreérthető mondat, félrelőtt puskagolyó, vagy félresikerült miniszterelnök. – Csak azért tisztelem a gyári arabokat, mert velem dolgoznak. Más esetben gyűlölném őket, egytől egyig – mondja a humuszgyártó részleg zöld szemű számítógépes rendszerkezelője, aki húsz éve alijázott Oroszországból, szereti a diktatúrát, és „Putyin kettő”-nek titulálja magát. – […]

Az undorító izraeli

Éjfél körülire járt és esett, ezért felvettem a stoppoló lányt. – Meddig mégy? – kérdezte, miközben lepakolta vizes cuccait a lába mellé. – Karmielig – feleltem. – Milyen akcentusod van, brazil? – Magyar. – De aranyos! – nevetett – Szemtelen leszek, elvinnél kicsit tovább? – Meddig? – Moran kibucig. – Nem gond – adtam a nagylelkűt. – […]

Így is, úgy is zsidó

„Bár e bonyolult világban kizárólag egy igazság létezik, mindenki csak bizonyos részét látja annak. A judaizmusnak is száz arca van, fontosak a különböző vélemények, hogy fűszerezzék és gazdagítsák a valóságot…” – az Új Kelet izraeli folyóiratnak írt és rajzolt cikk Izrael szakadjon két részre, a telepesek és vallásosok Júdájára, és a világi Tel Aviv Izraelére! […]

Kik a cionizmus igazi örökösei?

A cionizmus sosem volt békés ideológia. A zsidó nép visszatérése bibliai hazájába és ott a zsidó függetlenség felélesztése – mindig is magában foglalta azok elűzését, akik azon a földön éltek… Az alábbi írás, mely a New York Times 2016 február 7-i vasárnapi kiadásában megjelent cikk fordítása, elgondolkodtató adalék egy korábbi, cionizmusról szóló írásomhoz >> Yigal Allon […]

A fáklyatartó

Tegnap közzétettem egy írást >>, mely gyakorlatilag két dologról szólt: 1 – (megmásíthatatlan tények) az izraeli hadsereg ártatlan palesztin családokat lakoltat ki és házakat rombol le, hogy helyet szerezzen a hadgyakorlataihoz. 2 – (burkolt üzenet) ha véget akarunk vetni a gyűlöletnek, és az ebből fakadó merényleteknek, több emberséget kell tanúsítanunk a másik fél iránt. Belinkeltem a […]

A palesztin terror gyökere

A világ legerkölcsösebb hadserege tegnap 78 embert tett hajléktalanná Izrael határain kívül, csak hogy több helye legyen gyakorlatozni. Az izraeli “baloldali” média természetesen hallgat az esetről (kivéve a Haaretz-et, az ország egyetlen megmaradt orgánumát, melynek még vannak emlékei arról, hogy mi a média szerepe egy demokratikus társadalomban). Aztán újabb merényletek lesznek, és mindenki azt mondja […]

Sötétség

A fotóriporterek munkája nagyon ösztönös, gyakran villámgyorsan kell reagálni, ennek ellenére én úgy vélem, hogy egy jó fényképész olyan, mint egy jó építész. Már az exponálás előtt látnia kell a képet, ahogy az építész látja az egész házat még az alapozást megelőzően. Az itt bemutatott sorozat mély társadalmi problémákról szeretne mesélni. Abir Sultan Sultannak brilliáns, egyedi fotósszemlélete van, nincs benne az a […]

Tarajos Sül

Miért csak tankokról és késekről írhatunk, avagy a szúrós állat egy békés napja A havilapként frissen indult Új Kelet – a dinamikus terjesztési rendszernek köszönhetően – a Nachal Amud-i Tarajos Sülhöz is eljutott. A reggeli kávé mellett komótosan kinyitotta a frissen nyomott újságot, és meglepődve konstatálta, hogy ő is szerepel az egyik cikkben >>. Elégedetten legeltette […]

Periféria

Először egy idegbajos orosz házaspár volt az alsó szomszédunk. A férfi mindig feljött, mikor a gyerekek kisautót gurítgattak a padlón, hogy hagyjuk már abba, mert az idegeikre megyünk. „Pajtáskám, nem emiatt vagy te zavart lelkű”, gondoltam, de a jószomszédság jegyében vettünk egy szőnyeget, hogy tompítsuk a zajt. Hálájuk jeleként az asszony csokitortát készített nekünk. Először […]

Mondd, te cionista vagy?

Újragondolt cionizmus, avagy mit szólna Herzl? Na, gyerekek, ezt jól elszúrtátok! – Mondd, te cionista vagy? – kérdezte tőlem nemrég valaki. – Hogyne – feleltem mindjárt -, hisz Izraelben élek és héberül beszélek. De ha mocsárcsapolásra és tehénfejésre gondolsz, akkor nem. Vagyis attól függ, hogy mit értesz cionizmus alatt, mert ez egy dinamikusan változó nagyon tág […]

Túra a Júdeai sivatagban

Szokásomhoz híven, indulás előtti este levágom a körmöm és megnyírom a hajam. A gyerekek kérdésére, hogy miért nyiratkozom túra előtt, azt felelem, hogy nekem a sivatag a legszentebb hely, meg kell adni a módját. Éjjel Magi azt álmodja, hogy világoskék körömlakkot használok. Reggel sokat nevetünk ezen, jó a kedvünk, indulhatunk… Képes beszámoló folytatása a túrablogon >>

Késelők

A pergola alatt majszoltuk az uzsonnát, és arról beszélgettünk, hogy egy kiadós eső kellene, hogy elmossa a késelők gyilkos kedvét. Az az arab, aki a padlizsánfejek vágása közben legtöbbet hadonászik a késével, talált egy nedves gyerekegeret. A friss zöldséges részlegen, karalábé mosás közben fogta el a rémült állatkát. Beletette egy műanyag dobozba, jelentette a minőségi […]

A tüzes vörös

Néhány napja láttam a kis vörös Shaffir-nak ezt a rövid, de tüzes Knesszet-beli szónoklatát, mely Bibi beszédének lereagálása volt. Egyből elhatároztam, hogy lefordítom és közzéteszem, de időhiány miatt nem lett belőle semmi, erre ma egy barátnőm, akivel már hónapok óta nem beszéltem, átküldi a lefordított szöveget. Hát mi ez, ha nem az égiek vezetése? 🙂 Azért imádkozom, […]

Lincs

Ebben az időben nem volt király Izraelben; azért mindenki azt cselekedte, a mi jónak látszott az ő szemei előtt. Bírák 21: 25 Pisztollyal és késsel felszerelt terrorista lép a Beer-Sheva-i központi autóbusz-állomás épületébe, agyonlő egy 19 éves katonát, magához ragadja a fegyverét, és megsebesít tíz másik embert. Egyesek rálőnek, az a földre zuhan. A biztonsági […]

Gyűlölet vagy béke

Néhány napja elromlott a tévénk, de nem zavart, mert az agresszív izraeli közélet miatt korábban sem nagyon néztük a híradót, inkább fenyőfák alatt heverésztünk és éjszakánként tábortűz mellett bámultuk a csillagokkal teli békés végtelent. Aztán az őszi nagyünnepek végén hazaérve ledöbbentem. Mondjátok, mi folyik itt?! Hová vezet mindez? Napok, hetek óta lángban állnak az utcák, […]

A rabbi dadogó lánya

Az énekesnő szó nem fejezi ki azt a rengeteg mindent, amit a gyerekkora óta dadogó Victoria Hanna a hangjával művel. A hang határait vizsgálja, mikor betűket rág, szótagokat nyel, szavakat lő a szájából, nyújtja, préseli, köpi és énekli őket. Ritmikus, vad hiphop-ot űz ősi héber szövegekkel. Nekem kicsit furcsa, hogy a vallásos társadalmat többségében elítélő […]

Gyümölcsöt szemétbe?!

A rabbik évente több tízezer tonnányira becsült, ehető, néha kimondottan jó minőségű gyümölcsöt és zöldséget semmisítenek meg. Engem a szüleim arra tanítottak, hogy ehető ételt nem dobunk ki. Jóval kisebb sikerrel, de én is erre oktattam a gyerekeimet. Büntetésképpen néha órákig szónokoltam nekik az étel becsületéről, csak mert lustaságból a csirkecsonton hagyták a sülthús felét. A […]

Tisá beáv

עדיף חורבן הבית מבית מחורבן A Tisá beáv-val kapcsolatban lefordíthatatlan szójátékot hallottam héberül, de ha mégis megerőszakolom magam, valami ilyesmit sikerül kihoznom: Inkább legyen a Templom (vagy ház) lerombolt, mintsem szar (vacak, gagyi, átkozott, véres, rohadt…). Vagy: Inkább pusztuljon az ország, mint hogy szar legyen. „Adif churbán habáit mibáit mechurbán.” Mennyire igaz! Könyörgöm, kedves olvasóim, az izraeli […]

A nagy sztori

Van egy zsidó zseni, aki szöveget ír. Zseniális szöveget. Próbáltam lefordítani, de nem sikerült. Sikerült, de nem tetszett. Nem hasonlított az eredetihez. Viszont minden héberül tudó köteles meghalgatni! Én többtucatszor hallottam. Élőben kétszer. Könyörgök!! Minden Likudszavazó halgassa meg legalább egyszer úgy, hogy minden szót ért!! Viszont aki Bibitől jobbra szavazott, annak már nincs esélye, az […]