Éjszakai sétára indulok Dollyval, mert reggel nem volt kaki, és bár mikor Magi késő délután elvitte az állatorvoshoz az éves pénzlehúzó ügyek intézésére (mostantól elég lesz kétévente – am jiszrael chaj [vekajam] *Izrael népe él [és fennmarad]) mindkettő volt, mégiscsak hétvége van, hogy ő is élvezhesse a profán után a szent, a Szombat közeledtét. Mikor hazaérünk, beszólok Maginak a sötét szobába, hogy kidobtam a bejárati ajtó mellé tett szemeteszsákot, a súlya alapján a narancssárga kukába, de most így utólag belegondolva, remélem, nem az ő dolgai voltak benne, amiket a művészetterápia órára készített. Nem válaszol. Hosszan, egyenletesen szuszog. Végre jól alszik. Mennyi szenvedést okozhatok neki! Ráfér a pihenés. Majd megkérdem tőle hajnali egykor, amikor úgyis felébred a kisebbik tartalékos fiunkhoz, aki Gázából érkezik pihenni egy-két napra (az elsőszülöttet ma reggel ugrasztottam a libanoni határhoz tartó buszhoz [a cenzúra engedélyével]). Addig csak nem fog megtelni a kuka.
Megjön Eytan, Magi félálomban ölel, puszil, és aludni megy, mi katonai stratégiákról suttogunk hajnalig.