Iyad Al-Hallak, 32 éves jeruzsálemi lakost két napja lőtték le a rendőrök az óvárosban. Fegyvertelen autista volt, és – mint minden nap – az intézmény felé tartott, ahol kezelik. A rendőrök ellenőrizni akarták, de ő nem értette őket, pánikba esett, és elmenekült. Sikerült mintegy száz métert futnia, és megpróbált elrejtőzni egy szemeteskukákat tároló helyiségben. Ott kuporgott rettegve, azt sem tudva, mitől fél, mire újabb rendőri erő érkezett, és tüzet nyitott rá. Fültanúk szerint egy egész tárat beleeresztettek. A helyszínen meghalt, testét boncolásra vitték, és a Rendőrségi Nyomozó Osztály vizsgálatot indított.
Al-Hallak a harmadik áldozat, akit az elmúlt hónapban indokolatlanul lőttek le. Mindhárom esetben az áldozat valamilyen fogyatékossággal bírt, és a rendőr vagy biztonsági őr félreértése, illetve meggondolatlansága vezetett a tragédiához.
Al-Hallaknál nem volt kés vagy más fenyegető tárgy, a rendőrség nem nyújtott be semmilyen bizonyítékot, sőt azt sem állította, hogy veszélyt jelentett volna a rendőrökre vagy bárki másra. Mindössze annyi volt a bűne, hogy nem értette, mit akarnak tőle, és megijedt.
Hosszú a sor
Ezt a palesztinokkal szembeni rendőri erőszakot – legalább hallgatólagosan – gyakran támogatják az erőszakoskodók felettesei, illetve a Rendőrségi Nyomozó Osztály. A múlt héten két nyomozást zártak le: az elsőben felvétel készült egy rendőrről, amint brutálisan ver egy palesztin férfit, a másik esetben egy palesztin nő szenvedett súlyos sérülést az arcán, miután egy rendőr puskatussal fejbe verte. Ezenkívül hosszú hónapok óta folytatják annak az esetnek a kivizsgálását, amelyben a kilencéves Malek Issza elvesztette a szemét egy rendőr lövedéke miatt.
Két éve Jaffóban rendőrök éles lőszerrel lelőttek egy fiatalt, a hátába, többször is, pedig senkinek az életét nem veszélyeztette, amint robogóval menekült a rendőrök elől.
Vagy emlékszünk az Um Al-Hiran faluban történt, halálos áldozatokkal járó súlyos incidensre, melyről később kiderült, hogy a rendőrség túlkapása miatt következett be.
De csak egy hete közölték a hírügynökségek, hogy a ciszjordániai Amicháj telepesfalu közelében két palesztin sarlókkal próbált megszúrni izraeli katonákat. „A hadsereg közleménye szerint a katonáknak nem esett bántódása, a támadókra lőttek, és megsebesítették őket. A sérült merénylőket kórházba szállították.” Az csak később derült ki a hadsereg vizsgálata nyomán, hogy telepesek támadtak kövekkel a földjükön békésen búzát arató palesztin családra (ki követ el merényletet feleségestül, több kisgyerekestül?). A palesztinok hívták segítségül a katonákat, de mire azok odaértek, a telepesek eltűntek. Azon alakult ki a vita a katonákkal, hogy a palesztinok ragaszkodtak hozzá, hogy a telepeseket is hallgassák ki. Szó szót követett, aztán a katonák lövései is eldördültek. Tény, hogy a palesztin sebesülteket senki nem tartóztatta le, nincs ellenük vád, de a világ erről mit sem tud, szerintük a hős izraeli katonák terroristákat hatástalanítottak. (Természetesen nagyon sok hős katona is van, de ez az írás nem róluk szól.) És ezt a szomorú és vérforraló sort vég nélkül folytathatnánk…
Előbb lövünk
Ha arabról van szó – biztos, ami biztos – a rendőr előbb lő, hisz ez csak egy arab. Ha nem arab az illető, akkor a legnagyobb felelősséggel kell cselekednie a másodperc tört része alatt, mert emberi életről van szó. Az etiópoknál legtöbbször ugyanazt az eljárást alkalmazzák, mint az araboknál. Ugyanaz a Rendőrségi Nyomozó Osztály vizsgálta az etióp-izraeli Szolomon Tekát gondatlanságból megölő rendőr ügyét, amely „elfelejtette” ellenőrizni az alkoholszintet az áldozat vérében, hozzájárulva ezzel a pletyka terjedéséhez, miszerint az áldozat részeg/kábítószeres/bűnöző volt.
A több mint 30 évvel ezelőtti 300-as busz botránya óta – kivéve néhány különösen brutális esetet (mint például a dumai merényletet) – egyetlen arabot meggyilkoló zsidót nem vontak büntetőeljárás alá, csak ha az esetet dokumentálták, és a tények cáfolhatatlan bizonyítékokkal kerültek a nyilvánosság elé (például Elor Azaria esete). Valószínűleg a két nappal ezelőtt „harcosaink tüzében” megölt autista esetében sem lesz másként: nem fognak bűnösöket találni, és ha mégis, akkor büntetésük annyira elhanyagolható lesz, hogy a legkisebb mértékben sem fog megfelelni tettük súlyosságának – csak hogy papíron továbbra is a világ legerkölcsösebb hadserege-rendőrsége-megszállója maradhassunk.
Miután több mint 50 éve erőszakos zsidó uralmat gyakorlunk egy másik nemzet felett, az ilyen szörnyű jelenségek elkerülhetetlenek, ezek a szégyenteljes események semmissé teszik a cionista ötlet legitimitását. Ezek az esetek fájó valóságot tükröznek, az izraeli társadalom példátlan erkölcsi hanyatlását fejezik ki, melyben lehetőség van gyermekek, fogyatékkal élők és értelmi fogyatékos emberek életének szinte mérlegelés nélküli kioltására, csak mert palesztinok, vagy valamilyen kisebbséghez tartoznak. Ez egy szörnyű folt rajtunk, amelyet soha nem tudunk lemosni magunkról.
Ohana
Csak a múlt héten kaptunk egy újabb példát a ravaszt könnyedén meghúzó magatartás hivatalos támogatására: Amir Ohana közbiztonsági miniszter azt írta, hogy „halál fia” minden rendőrre támadó. Elvileg most Ohanának kellene elítélni a legutóbbi „balesetet”, másrészt viszont a halálos lövéseket leadó védelmére illene kelnie, hisz utasításának megfelelően járt el. A jelenlegi ábra szerint a rendőrnek feltételeznie kell, hogy – még akkor is, ha nem támad, hanem menekül – minden arab a rendőröket támadja. És ha így van, a halál fia. Szó szerint.
Ohana manapság Izrael egyik legveszélyesebb „személyisége”, még Netanjahunál is veszélyesebb, mert nem olyan ostoba, mint Regev, Amszalem és a hasonszőrűek, de rasszistább és gátlástalanabb náluk. Egy nap még megbuktathatja Netanjahut is. „Jó híre” érdekében nemcsak nem fogja elítélni az ártatlan palesztin meggyilkolását, hanem még több hasonló esetet próbál majd előidézni, hiszen manapság így lehet előrejutni a Likudban.
A legfontosabb pozíciókra megválasztott miniszterek közül többen rasszisták, arabgyűlölők, és minden, az övékkel nem egyező kijelentés, vélemény gyűlölői. Készek elhallgattatni bárkit, aki szembe mer velük szállni. Izrael egy olyan állammá vált, amelyet régóta átitatott a rasszizmus, és ahol a zsidó faj fölényének messiási elképzelésével agymosott emberek élnek, akik készen állnak arra, hogy fokozatosan egyre több erőszakot alkalmazzanak mindenkivel szemben, aki nem ért egyet velük.
Ki mondta, hogy Izraelben nincs halálos ítélet? Nemcsak hogy van, hanem azt már a bírósági tárgyalás előtt végrehajtják. Egyes kitüntetésre és hírnévre vágyó rendőrök lassan azon versenyeznek, hogy ki „hatástalanít” több arabot.
Megdöbbentő, hogy míg Amerikában egy rendőrt gyilkossággal vádolnak, és 25 év börtön vár rá, itt az aktát a Rendőrségi Nyomozó Osztályra továbbítják, ahol gyors és hatékony nyomozás helyett majd több évig elkenik az ügyet, amíg a nyilvánosság elfelejti az egészet, végül pedig az ártatlan palesztint lelövő rendőrt akár még elő is léptethetik. Csak egy lépés választ el attól, hogy a dél-afrikai apartheidre hasonlítsunk, ahol a fehér rendőrség vadászik a palesztinokra.
Aki elszörnyed az amerikai rendőr által elkövetett halálos kimenetelű fojtástól, nézzen szét kicsit közelebb, egy teljes nép nyög az izraeli megszállás alatt, anélkül, hogy lélegezni tudna – mondta egy kneszet képviselő.
Az autista
Az autista Milyen kár, hogy nem volt valaki Al-Hallak mellett, hogy elmagyarázza a rendőröknek: ő egy autista. Vagyis nem jelent veszélyt sem rájuk, sem senkire. A „hétköznapi” vagy „normális” emberektől eltérően (mi „normális” a csípőből lövő rendőrökben?) az autista emberek nem ártanak szándékosan és szisztematikusan másoknak. Nem robbantanak ki háborúkat. Nem gyilkolnak és nem uralkodnak más embereken. Az ilyesmit a „normális” emberek csinálják.
Valaki ezt írta: “Amikor autista fiam, Yotam kishúga látta, ahogy az autista áldozat apját nézem a tévén, észrevette, hogy valami olyasmit csinálok, amit még soha nem tettem híradónézés közben. Sírtam. Fulladoztam. Fogaim közt indulatos szavakat mormoltam és a fejemet ráztam. Ha nem lett volna ott a kislányom, valamit frusztráltan a falnak vágtam volna. A szorongásom aggasztotta őt, és kicsit később azt kérdezte: Apa, igaz, hogy ilyen dolog nem történhet meg Yotammal? Igaz, mondtam neki, vele nem történhet meg. Ő zsidó.”