A nyüzsgő utcákon futkosó embereket tőlük jóval apróbb nyüzsgők támadták meg, erre pillanatok alatt kiürültek az utcák, a nagy rohangálók behúzódtak lihegni és számot vetni, mint mikor a csigacsáp falnak ütközik. Állj!
A fájdalomra összehúzódtunk, bepánikoltunk. Globális megtorpanáshoz pánik kell, enélkül nem megy, egészséges életösztön ez, ne bántsuk feleslegesen! Kár, hogy az izraeliek kevésbé pánikolósak, túl sokáig edzette őket a háborúskodás és a szemetelés.
Szombat reggel tízig nem frissül a Ynet és a Haaretz. Vészhelyzetben nem tudósítunk?! Ki és mit titkol? Otthonról is lehet cikket írni. Vagy ujjainkat is visszavontuk a billentyűzetről, mert apró nyüzsgők lehetnek rajta? Házon belül az ellenség?! Teknősmódra magunkba gubódzunk, hátha elmúlik a vész.
Este elugrok a sarki boltba néhány apróságot venni. Muszáj volt, feleségem kérte. Bevásárlókosarat és nejlonzacskót persze mellőzve, ölemben markolva a holmimat nézem, ahogy a pénztárosnőre köpködve, készpénzzel, hitelkártyával fizetve, tollal aláírva adják-veszik a koronát. Sokáig állok a pénztárnál, nagyon (túl?) sokáig, közben gyanús emberek nyakamba köhögnek (röhögnek?). Viharos széllel kísért zuhogó esőben, esernyő nélkül, két kezemmel zsákmányomat szorongatva szaladok görnyedve az utcán. Mint a majom vissza az erdőbe.