A cionizmus sosem volt békés ideológia. A zsidó nép visszatérése bibliai hazájába és ott a zsidó függetlenség felélesztése – mindig is magában foglalta azok elűzését, akik azon a földön éltek…
Az alábbi írás, mely a New York Times 2016 február 7-i vasárnapi kiadásában megjelent cikk fordítása, elgondolkodtató adalék egy korábbi, cionizmusról szóló írásomhoz >>
Yigal Allon izraeli tábornok és politikus 1975-ben a cionizmust így írta le: „azon népnek a nemzeti felszabadítása, amelyet száműztek történelmi otthonukból és szétszóródott a világon.” Néhány évvel később, esetleg kissé durvábban, egy másik generális és politikus, Rehavam Ze’evi, egy kemény jobboldali így fogalmazott: „A cionizmus lényegében cionista átalakulás” – hozzátéve – „Ha az átalakulás erkölcstelen, akkor minden, ami cionista erkölcstelen.”
Az idealizmus és a pragmatizmus közti térben manapság, kb. 65 évvel az állam megalapítása után, kemény vita dúl Izraelben arról, hogy kik képviselik amúgy igazán a cionizmust.
Azok lennének, akik az alapítók szekuláris és internacionalista víziójában hisznek, vagy azok a nacionalista telepesek, akik településeket létesítenek és még több bibliai földet igyekeznek Izraelhez csatolni?
A cionizmus legelső verziója a nemzetiség alapjait a megújult héber nyelvre építette, hogy az hidalja át azon óriási különbségeket, amelyek a szétszóródott zsidókra jellemzőek voltak. Az 1920-as évektől, és főképpen a holokauszttól kezdve, ahogyan azt Bernard Avishai, a „Cionizmus Tragédiája” és a „Héber Köztársaság” című munkák szerzője állítja, elkezdődött a „politikai cionizmus”, amihez egy országra volt szükség, és katonaságra, hogy azok védjék a zsidókat az antiszemitizmus ellen, és önmagukat modern állammá formálják át, akik magukat képesek megvédeni, és ha szükséges, a világgal szembeszálljanak.
Izrael jobbára szekuláris alapítóinak, Ben Gurion generációjának kettős nézete volt Izraelről. Szerintük egyrészt az „fény a nemzetek között”, ugyanakkor a nemzetközi közösség egy része, amely figyelembe veszi a kívülállókat és önmaga szociálisan igazságos.
„Amikor majd Izraelben prostituáltak és tolvajok lesznek” – mondta Ben Gurion – mi is egy olyan ország leszünk, mint akármelyik”.
Az „új cionista” – a vallásos cionista – a világot és magát Izraelt másképpen látja. Biztosak abban, hogy ők képviselik a jövőt. „Mi vagyunk most az igazi cionisták – egy telepes, Igal Canaan, mondta így nekem – és lassan de biztosan mi leszünk többségben az országban”. Ők azt állítják, hogy ők korunk igazi úttörői, akik kockáztatják, hogy az országot kiterjesszék a palesztinaiaktól származó veszélyekkel szemben, akiket jobbára, Avashiai szavaival élve „a táj zavaró elemeinek tekintenek, akik végül is el lesznek űzve”, mint az elődeik lettek, az akkori balra hajló szekuláris cionisták által, akik a jelen államot alapították. Az új cionisták magukat Isten parancsai végrehajtóinak tekintik, és csoportokban élnek, mint Izrael korai hősei.
Dacosan szembeszegülve úgy az otthoni, mint a nemzetközi kritikával, abban hisznek, hogy ők egy vallásos Izraelt építenek, nem egy európait vagy kozmopolitát.
„A cionizmus megokolta a szent fölhoz való visszatérést, mint univerzális értéket” – mondta Yaron Ezrahi elméleti politikus és professzor emerítusz a Héber Egyetemen. „A felvilágosodás és kultúra, az egyenlőség elhozatala a Közel-Keletre, állt mögötte. De a telepesek a kiváltságosság, a sovinizmus megtestesítői, és a cionizmust lejáratják. Ha a cionizmust európai mozgalomnak tekintjük – mondta–, a telepesek gyarmatosítók, egy gyarmatosítások utáni korban. Ezek megfelejtkeztek a cionizmus alapvető elveiről.”
Uri Dromi, aki Yitzhak Rabin szóvivője volt, úgy nyilatkozott, hogy a liberális, szekuláris polgárok „megostromolva érzik magukat és pesszimisták” az új biztonsági félelmek és a vallásos ultra ortodox nacionalisták politikai hatalmának előre törése között. Ahelyett hogy próbálnának egy ország lenni a többiek között, „manapság, ugyan nem mondják ki, (de úgy érzik), egyedül vagyunk.”
A vallásos cionizmus sátora relatíve nagy, több liberális és nacionalista frakciót foglal magába. De az új településeket a „jelen generáció legfontosabb fejleményének tartja” – mondja Yossi Klein Halevi, aki állandó tagja a Shalom Hartman kutató intézetnek. „Az a nézet egyre inkább teret nyer, miszerint ők a jövő igazi cionistái, mert a szekuláris cionizmus évtizedek óta hanyatlik.” Ők azok, akik vezető pozícióba kerültek a hadseregben, nekik tulajdoníthatók a hatásos ifjúsági mozgalmak, és nekik van a legnagyobb befolyásuk a politikára, így ők azok akiknek „nő az önbizalmuk” – mondta.
Ezen vallásos cionizmus igazi veszélye nem a palesztinaiakban rejlik, nem külföldön található, még csak nem is az egyre fogyó izraeli baloldalban. Amitől a telepesek leginkább félnek, az a szekuláris jobb oldal, amely Halevi úr állítása szerint még ma is Benjamin Netanyahu és az ő Likud pártjában foglaltatik. Szerinte a vallásos nacionalisták „csaknem apokaliptikusan félnek” attól, hogy egy másik, pragmatikus, szekuláris, jobboldali kormány…. hasonló Ariel Sharon-éhoz, megint el fogja őket árulni és alá fogja aknázni a település mozgalmat.
Sharon úr határozata, hogy minden izraeli telepesnek és katonának el kellett mennie Gázából (és négy településből Ciszjordániában) hihetetlen megrázkódtatás volt a vallásos cionistáknak. Tanultak ebből a leckéből, és szövetségeseket kerestek a politikában, ide értve Naftali Bennett, telepítést támogató Home Pártját, a vallásos pártokat és a Likud fiatalabb tagjait. Bennett úr példaképpen, kezdeményezi a C területként ismert zóna bekebelezését, ami Ciszjordánia 62%-a, és magába foglalja a legtöbb izraeli telepítést.
Bennett úr prominens tagja a Netanyahu koalíciós kormánynak, de riválisa a jobboldalnak és a telepes szavazóknak. Netanyahu azzal nyert az elmúlt évi választásokon, hogy a televízióban „az arabok tömegéről” beszélt, akiket szavazni buszoztattak. A baloldal felháborodott és félelemkeltéssel vádolta, de eredményes volt: a szavazatok sokasága ezután a Likudhoz ment, és végül is Bennett úr táborából jött, aki maga is Netanyahu becsapottjának érzi magát.
A vallásos cionizmus és a demokrácia viszonya manapság Izraelben, egy másik rejtett dráma. A jövő demokráciájáért való küzdelem, Halevi úr szerint azok között lesz akik „igazi demokraták, és akik nem értik és csak beszélnek róla, de akik egy nacionalista és tetejébe teokratikus helyről jönnek, és néhány demokratikus elvet veszélynek tekintenek.”
Mégis, a régimódi cionizmus még nem halott, és továbbra is „nyoma van szintéren”- jegyezte meg Avishai úr. Mindegyik IT kezdeményezés, mindegyik thai étterem, és mindegyik sikeres film – és maga a héber nyelvű kozmopolita Tel Aviv – a hagyományos cionizmus sikerét hirdeti, és annak fontosságát az izraeli életben.
fordította: littke >>
eredeti írás: New York Times >>
Hozzászólások lezárva