A palesztin terror gyökere

A világ legerkölcsösebb hadserege tegnap 78 embert tett hajléktalanná Izrael határain kívül, csak hogy több helye legyen gyakorlatozni. Az izraeli “baloldali” média természetesen hallgat az esetről (kivéve a Haaretz-et, az ország egyetlen megmaradt orgánumát, melynek még vannak emlékei arról, hogy mi a média szerepe egy demokratikus társadalomban). Aztán újabb merényletek lesznek, és mindenki azt mondja majd, hogy a “palesztin uszítás” miatt, meg hogy “nincs partner”, meg hogy “nincs is megszállás”

Izrael – a nemzetközi jogot megszegve – tegnap kilakoltatott 78 embert (köztük 60 gyereket), és lerombolt 23 épületet (köztük 3 vécét) a Hebron hegy déli részén fekvő két palesztin faluban. Az ok:  a hadseregnek katonai gyakorlatokat végrehajtásához hely kell. És az újságok szinte kivétel nélkül csak az aktuális merényletekről írnak. Ezért aztán az emberek nem értik, hogy a gyűlölet és a terror valójában innen ered. És így azt sem fogják megérteni, hogy hosszútávon semmiféle gyógyír sincs a palesztin terrorra, csakis a megelőzés segíthet.

Az Izrael Állam és a falubeliek közötti  közvetítés azért nem sikerült, mert a helyiek nem fogadták el az izraeli haderő azon követelését, hogy a lakók minden hónapban néhány napra hagyják el a falut. Az állam egy korábbi javaslata az volt, hogy a falubeliek költözzenek át a közeli városkába, de a földjeiket csakis akkor művelhetik, és nyájaikat kizárólag akkor legeltethetik, mikor a hadsereg éppen nem gyakorlatozik. Vagyis hétvégeken, és a zsidó ünnepeken. A lakosok döbbenetére néhány órával a tárgyalások eredménytelenségének kihirdetését követően máris megjelentek a buldózerek.

Így hozta létre az izraeli kormány a következő 100 terrorista lelki infrastruktúráját, ahelyett, hogy utak és csatornák építésébe, víz- és áramszolgáltatásba fektetett volna némi pénzt. Nehéz felfogni ezt az ostoba lekezelést, és érzéketlenséget a már több mint 200 éve itt élő szomszédainkkal szemben. Mi ez, ha nem a bűn megtestesülése?

Összesen 12 falura vár ez a sors, pedig ezek mind természetes módon, a környék barlangjaiban lakók közösségéből kialakult, a 19. század óta létező falvak. Az izraeli hatóságok nem készítettek építési terveket a szóban forgó településekhez, ezért jogilag tilos bennük az építkezés, de a természetes szaporulat és a faluk sűrűsége törvénytelen építésre kényszeríti a falubelieket.

A terület már a hetvenes évek végén zárt katonai zónává lett nyilvánítva, és csak az állandó lakosok tartózkodhattak a környéken, de egészen 1997-ig szinte zavartalanul éltek itt ezekben a barlangközösségekben, látszólag annak bizonyítékaként, hogy állandó lakosoknak vannak elkönyvelve.
Két évvel később a legtöbb környékbeli ember “tűzterületen való illegális tartózkodás” miatt házaik elhagyására kapott hivatalos felszólítást, és a hatóságok közölték, hogy az ottmaradókat ezentúl “hadterület megszállóiként” tartják számon.

1999 végén a biztonsági erők 700 embert kényszerítettek otthonaik elhagyására. Az izraeli hadsereg épületeket rombolt le, kutakat tömött be, valamint palesztin tulajdont kobozott el, a lakosokat hajlék és munka nélkül hagyva. A Legfelsőbb Bíróság ideiglenes döntésének értelmében az elűzöttek átmenetileg visszatérhettek az otthonaikba, de mivel a hadsereg lerombolta a házaikat, nem volt hová hazatérni. Ezen túl a hatóságok szűken értelmezték a bírói utasítást, és csak a petíció hivatalos benyújtóinak engedte a visszatérést, a családjaiknak viszont nem. Ennek értelmében az állam azt állította az utóbbi évek bírósági tárgyalásain, hogy 2000 óta “nincsenek állandó lakosok a térségben”, és az emberek itt tartózkodása csak időszakos volt. Sok éves szünet után, 2012-ben a hadsereg ismét éles lőszerrel kezdett gyakorlatozni a terepen. Ehud Barak akkori hadügyminiszter úgy rendelkezett, hogy 8 falut ki kell üríteni, hogy területüket katonai kiképzésre használhassák, majd az állami ügyészség is bejelentette, hogy a térségben való hadgyakorlatok, és így a falvak kiürítése azért szükséges, mert ezzel pénzt spórol meg a hadsereg. 2013-ban a Legfelsőbb Bíróság közös megállapodás keresésére indította a feleket. Ez a hídkeresés futott tegnap végleg zátonyra.

A tűzterület egyébként törvénytelenül, annak ellenére lett kihirdetve, hogy már 1967 előtt éltek ott arabok. Azóta a hadsereg szisztematikusan nem tesz eleget annak a kötelességének, hogy biztosítsa a lakosok normális életét, és építési engedélyeket adjon ki.

Miként tudnak ezek a döntéshozók, és a rombolás végrehajtói hazamenni, és “törvényes otthonaikban” úgy folytatni az életüket, mintha mi sem történt volna?

Az erős, fejlett hadsereg ártatlan, tehetetlen, szegény, félelemtől és hidegtől rettegő családok, nők és gyerekek teljes falvait semmisít meg. Az a gyerek, akit ilyen trauma ér, élete végéig gyűlölni fogja a zsidókat. Ezért támadnak, és nem azért, mert most éppen ez a trendi.

Miközben a hadsereg külföldi földrengések túlélőit keresi, idehaza otthonokat semmisít meg, deportál, emberi életeket tesz tönkre. Ilyenkor nagyon szégyenlem magam, hogy ennyire képmutató, rideg, szívtelen állam polgára vagyok. Hihetetlen, hogy az izraeliek nagy többsége szükségesnek tartja ezt a szörnyű megszállást.

Szomorú, hogy a merényletek, és a szélesedő nemzetközi embargó sem nyitja fel az emberek szemét, hogy ami a megszállt területeken történik, az emberiség elleni bűntett. Hogy a hadsereg gyakorlatilag azon szélsőséges nacionalisták szolgálatában van, akik számára a föld még az etikától, az erkölcstől és a jogtól is fontosabb. A katonaság a telepesek eszközévé vált, hisz mindannyian ismerjük a folyamatot: a terület előbb hadi gyakorlótérként funkcionál, aztán új zsidó lakótelepeknek ad helyet. Hol van itt az emberiesség, a tisztesség, a becsület, egy kis együttérzés, nem is beszélve méltányosságról, jótékonyságról, és nagylelkűségről? Aztán egyesek még azon töprengenek, hogy honnan jönnek a gyilkosok. Igen, ezekből a – durva lerombolásuk előtt – békés házakból jönnek a jövő terroristái. Természetesen semmi, még a házrombolás sem indokolja a merényleteket, de némileg megmagyarázza azt a kétségbeesést, és abszolút reménytelenséget, ami a késelőket motiválja.

Mennyire jelképes, hogy az egyik falu, ahol a rombolás történt épp annak a regényhősnek a lakhelye, aki a történet szerint fülig beleszeretett egy zsidó lányba. És éppen e palesztin-zsidó, kölcsönösen igaz szerelem miatt vette le az oktatási miniszter az iskolák tananyagából a könyvet.

Milyen kár, hogy a zsidó nép humanitásába és felvilágosultságába vetett hiten a jelenlegi izraeli hatalom, illetve az azt megválasztó többségi társadalom ismét, sokadszorra ilyen csorbát ejtett.

A nagyközönség reagálása >>