Néhány napja elromlott a tévénk, de nem zavart, mert az agresszív izraeli közélet miatt korábban sem nagyon néztük a híradót, inkább fenyőfák alatt heverésztünk és éjszakánként tábortűz mellett bámultuk a csillagokkal teli békés végtelent.
Aztán az őszi nagyünnepek végén hazaérve ledöbbentem.
Mondjátok, mi folyik itt?! Hová vezet mindez? Napok, hetek óta lángban állnak az utcák, kövek és molotov koktélok repülnek, embereket gyilkolnak késeléssel, gázolással. Csak a mai nap minden órájára esett legalább egy merénylet. Kiryat Gat, Tel Aviv, Jeruzsálem, Petach Tikva, Yaffo, Názáret Illit, és még hosszú a sor.
Mikor lesz ennek vége? A kormánytól várnánk a megoldást, de az nem válaszol, mert nincsenek válaszai. A miniszterek ahelyett, hogy dolgoznának, a tömegekkel tüntetnek saját impotenciájuk ellen. A kormányfőt támadják, de ő csak erőt ígér, több fegyvert, és még több megtorlást. Tényleg jól szónokol. Mintha ez segítene. Mintha sokéves erőszak után még több vér megállítaná a terrort.
Azért jutottunk ide, mert a kormányban nem a holnapról, nem rólunk, nem a következő áldozatokról gondolkodnak, hanem arról, hogy miként rögtönözzenek, és miként tartsák meg a hatalmat. Fogalmuk sincs, hogy mi folyik körülöttük. Évek óta próbálják kezelni a konfliktust ahelyett, hogy a megoldásán fáradoznának. De mindez valahogy nem működik. És a kudarcnak mi isszuk a levét, a mi vérünkbe kerül.
Itt az ideje, hogy abbahagyjuk a csípőből lövöldözést. Ez a kormánypolitika már régen kudarcot vallott. Álljunk meg egy pillanatra és tegyük fel a kérdést:
Milyen országot akarunk?
Nem akarunk sebesült, több sebből vérző országban élni, ahol életveszély az utcára kimenni. Melynek a kormánya ahelyett, hogy hosszú távú válaszokon gondolkodna, folyton dilettáns módon rögtönöz. Erős és elszánt országot akarunk, melyben biztonságban élhetünk és büszkék lehetünk rá.
Ehhez programra van szükség. Nem reflexekre, nem annak színlelésére, hogy a korábban kudarcot vallott műveletek most majd valami csoda folytán hatásosak lesznek, hanem igazi programra. Olyan programra, mely egyenjogúságot, társadalmi igazságosságot és kölcsönös garanciákat nyújt polgárainak.
Olyan program kell, mely elválaszt minket a palesztinoktól és lehetővé teszi, hogy biztonságban éljünk. Mely megállítja a kölcsönös öldöklést.
Még mielőtt késő lenne. Mert ha továbbra is ebbe az irányba haladunk, néhány évtized múlva unokáink történelem óráikon kudarcba fulladt kísérletként fognak tanulni a rövidéletű Izraelről.
Itt az ideje, hogy mi izraeliek együtt dolgozzunk, és újra fogalmazzuk magunknak az államunkról alkotott elképzelésünket.
Ha sikerül lehiggadnunk, és sikerül közösen bosszú, jogosnak vélt megtorlás helyett megelőzésen és tartós megoldáson gondolkodnunk, még lehet remény.
A gyűlölet helyett fél-, egyórás fenyő alatt fekvést ajánlok. Ez nem csak nyugtat, de kreatívvá is tesz.
Hozzászólások lezárva