18 év nem múlik el nyom nélkül: kicsit megváltoztam, gyarapodtam, van amiben fejlődtem, másban elsorvadtam.
Sokakkal ellentétben az én időm nem körben forog, hanem egyenesen halad előre, és mivel tisztában vagyok ezzel, nem lehetek boldog, hisz a boldogság az az ismétlődés utáni epekedés.
Hálistennek az elmúlt években nem arra vesztegettem az időmet, hogy más életét éljem. Nem hagytam, hogy baptista prédikátorok, zsidó rabbik, vagy messiáshívő tesók véleménye kiabálja túl a lelkiismeretemet! Legtöbbször elég bátor voltam az eszemre és a szívemre hallgatni!
Sokak élete két részből áll. Az elsőben boldog jövőben reménykednek, a másodikban bánkódnak az elkövetett hibáik miatt, és a két rész közt alig marad idejük az önfeledt élvezetre. Én sosem reménykedtem boldog jövőben, ezért az elkövetett hibák miatt sem bánkódtam soha, így nyugodtan élvezhetek.
A mának élek azon egyszerű oknál fogva, hogy tudom, amit nem fogadok el a jelentől, azt az örökkévalóság sem adja vissza soha.
Azt is megtanultam, hogy az idő sokkal értékesebb, mint a pénz, mert több pénzt mindig szerezhetek, több időt viszont soha, hisz az idővel én is elmúlok. És én sokáig akarok élni anélkül, hogy megöregednék. Hehe.
Felismertem, hogy öregedni annyi, mint lemondani az álmaimról. Az idő ráncosítja a bőrt, a lelkesedés hiánya meg a lelket, de nem panaszkodom, mert tudom, hogy mivel megszülettem, el kell fonnyadnom.
Magit továbbra is imádom, mert tudom, hogy a ráncok az arcán csak a mosoly helyét jelzik. Ezzel szemben mire én beértem(?), el is rohadtam.
Bár sosem tudtam, hogy mi lesz, ha változtatok, de azt sem tudtam, hogy mi lesz, ha mindent hagyok a régiben, úgyhogy nem volt mit veszítenem az újítással.
Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy ami egyszer jó volt, nem marad mindig az. Tapossák megszokott, biztonságosnak vélt ösvényeiket, melyek valamikor jó felé vezettek, baktatnak rendületlenül, pedig a múltban bevált irányok már rég rossz irányba vezetik őket. Szerencsére én hamar rájöttem, hogy ami régen jó volt, az mára elavult.
Summa summárom, lehet, hogy egyetértek azokkal, akik az alábbi három részre osztják az életemet:
1 – hiszem, hogy van Mikulás Isten
2 – nem hiszem, hogy van Mikulás Isten
3 – én vagyok a Mikulás Isten.
A megtérésünk előtt sokan átmentünk ezen a sorrenden, aztán személyes kapcsolatba kerülve Istennel átadtuk szívünk trónján a helyet Istennek és a Megváltó Messiásnak, beadva vajúdások és belső gyötrődések, harcok között a derekunkat, szívünket, gondolkodásmódunkat, értékrendünket, mintegy csodaként, pálfordulásként, amire már sokan nem számítottak (talán mi magunk sem). Ez a személyes találkozás (pálfordulás) pillanata, a fájdalmas szülés, újjászületés pillanat eljött sokunk életébe, akik nehéz eseteknek gondoltuk magunkat, mert míg mások látszólag könnyen választották a megtértek útját, mi meghasonulva önmagunkban, őszintén a képmutatás, a sokszor látott kettős (világi és vallásos) élet lehetősége elől menekülve inkább a tiszta, egyértelmű elutasítást választottuk, míg meg nem szólított személyesen Isten és elkerülhetetlenül lavinaként beindult a megtérési folyamat az életünkben, ledöntve minket az önmagunk élete feletti uralkodói székéből. Az ördögök is hisznek, ahogy sok ember is, és még sem üdvözülnek, a pokolban végzik végül, még a látszólag vallásos, képmutató hívő életet élők is, viszont a pálforduláson átment lelkű, valóban megtért, gondolkodásmódjukban megváltozott emberek valódi követésre és engedelmességre térnek meg, ezen a fajta hiten túl.
A bejegyzésedben mintha az én megtérésem előtti látszólag Istentől elfordulni akaró, de mégis a háttérben mélyen istenen gondolkodó és istent kereső, gyötrődő,és vajúdó, Isten egyértelmű személyes megszólítására és elfogadására váró állapotom tükröződne vissza. Pál apostol is szembement a megtérése előtt, és neki is szüksége volt a személyes felülről való megszólításra, és sokan ilyen nehéz esetek ma is, nem elég nekik egy prédikátor, egy rabbi, és testvérek sem, maga a Nagy Főnök meggyőzésére várnak. Isten szeretete hatalmas, és még ezt is megadhatja, és egy elveszett bárányért is képes ilyen extra utakat megtenni, remélem nálad is ez fog történni, aztán majd bánhatod az elvesztegetett éveket, viszont örülhetsz, hogy ha „utolsóként” is, nehezebb módon is, de Isten igazi családtagjává fogadott.
Köszönöm Laci, hogy részletesen leírtad véleményedet 🙂