Yom Kippur, bocsánat

sorry frankpeti yom kippurBocs, hogy nem hiszek olyan Istenben, amilyet gyermekkoromban tanítottak, mert nem tűnik logikusnak.

Bocs, hogy azt gondolom, hogy olyan népen uralkodni, aki nem kért minket erre, nem tesz jót az imázsunknak, a gazdaságunknak, de főleg a társadalmunknak és az erkölcsünknek.

Bocs, hogy azt gondolom, hogy a zsidóság az nem csak vallás, hanem faj, és kultúra is, és hogy annak ellenére, hogy egy parancsolatot sem tartok be, nem vagyok kevésbé zsidó, mint a vallásosok.

Bocs, hogy szerintem a vallás sok ezer évvel ezelőtt az embereken való uralkodásért jött létre, és hogy ha volt “erkölcsi haszna” az már rég eltűnt.

Bocs, hogy a muszlinokban, zsidókban, keresztényekben, magyarokban, menekültekben, fehérekben, feketékben, sárgákban, lilákban és zöldekben is emberi lényeket látok. Ugyanaz a szerves anyag, mely óriási jelentőséget ad a létezésének.

Bocs, hogy szerintem Bibi és Orbán is sarlatán.

Bocs, hogy szerintem az ideológiai és faji sokszínűség, vagyis az asszimiláció nem is olyan szörnyű. Épp ellenkezőleg, ez tök jó az emberiségnek, meg ilyenek.

Bocs, hogy a tudomány számomra fontosabb, mint a hit.

Bocs, hogy szerintem az átláthatóság és a kritika a fejlődésünk elválaszthatatlan része.

Bocs, hogy úgy gondolom, van megoldás a palesztinokkal való konfliktusra, ami egyáltalán nem lesz könnyű, le kell majd mondanunk dolgokról, dehát így oldanak meg konfliktusokat, már “arabokkal” is csináltunk ilyet a múltban.

Bocs, hogy ez a bejegyzés esetleg megsérthet olyanokat, akik nem úgy gondolkodnak, mint én.

Bocs, hogy megint sok volt a duma.

Yom Kippur, bocsánat” bejegyzéshez 238ozzászólás

  1. Szerintem ez a bejegyzés felér egy széles körű karakter öngyilkossággal. Bocs, hogy őszinte voltam. Az ember Isten által rendelt nemes, jó célja szerintem, hogy Istent megdicsőítse és ilyen formán szolgálja a létezése, miközben előbb Isten szolgál az ember felé példát is mutatva előtte, tehát nem önző módon várja el/reméli joggal a viszont szeretetünket, viszont szolgálatunkat, a hálánkat, hogy megdicsőítsük őt az életünk, szavaink, tetteink, gondolataink, és imáink által. A bejegyzést ezen a mérlegen nézve, szerintem Istent nem örvendeztette meg, és nem dicsőült meg általa – ami Isten jóságának és kegyelmes, irgalmas voltának köszönhetően bocsánatos bűn, ha egyáltalán felvetődik felé a bűnbánat emiatt, vagy a tudatlanság bűne állna fenn. Szerintem a bejegyzés alkalmas mások jogos megbotránkozására, duplán is, amikor a valódi bűnbánat és bocsánatkérések ideje van, azt pedig bölcs dolog elkerülni, és nem sok értelme van másokat ilyen módon felpiszkálni szerintem, ha akár csak vallástalan humánus okokból is jobbá akarjuk tenni a világot, másokét, akár az ellenségeink világát is. Ez a bejegyzés szerintem provokáció, lázadás, ezért reagáltam rá a lázadás lázadásaként, mások helyett is, akik nem írnának valami miatt. Szerintem hasznosabb, építőbb bejegyzéseket érdemes írni nyilvánosan, amelyek jobban egybe esnek Isten és ember tetszésével, persze lehet olyan réteg is, akiknek ez okoz örömet.

  2. http://thepowerinsport.com/wp-content/uploads/2013/12/internet-high-five.jpg

    Megbocsájtok neked / I Forgive You – a magam nevében

    Engesztelés napi jó szokás – nem csak Engesztelés napon ajánlott gyakorolni…
    „Hagyományaink szerint Isten csak az ellene elkövetett bűnöket bocsájthatja meg, az embertársaink ellen elkövetett bűnökért TŐLÜK kell elnézést kérni. Éppen ezért szokás Jom Kipurkor bocsánatot kérni barátainktól, ismerőseinktől, hátha megbántottuk őket véletlenül és nem is vagyunk tudatában.”

    https://www.youtube.com/watch?t=77&v=wpnRmg23JMs

  3. Szerintem mindennek meg van a maga ideje és sorrendje. Ha Isten és/vagy mások, akik ellen vétkeztünk nem bocsátanak nekünk meg, és rendezetlen marad az életünk, akkor magunknak hiába próbálunk megbocsátani, az nem fog valódi felszabadulást, békét adni a lelki terheink alól, csak ha becsapjuk magunkat, ezért a magunknak való megbocsátás ott kezdődhet, amikor már Isten és mások felé lelkiismeretesen megtettük ezeket a kapcsolatrendezési lépéseket, ha egyes esetekben el is utasították azt.

Hozzászólások lezárva