Rögtön meleg, ragadós, és ideges leszek, mikor azt látom, hogy valaki rápisil a wc-ülőkére és az utánajövőre hagyja a letisztítását. Ha a munkahelyi étteremben valaki a duplatálcás polcok elejére rakja a tálcáját ahelyett, hogy betolná a falig, hogy ne másnak kelljen elvégezni helyette a műveletet, általában haragra gerjedek. Sosem rosszindulatú a bűnöző, csak hanyag, olyan se hideg, se meleg, amit ugye langymelegen kiköpünk.
De ma nem zavarnak az ilyesmik. Ma valahogy a helyére kerül minden. Belátom hogy tökéletes rend van a látszólagos rendetlenségben. Elismerem korlátoltságomat, megadóbbá válok, elfogadom a földet és a férgeket is, sőt boldoggá tesz, hogy még a halálos disszonanciában is felismerhetem a végtelen harmóniát.
Irdatlan hosszú gyári sétáimon az embereket figyelve és beszédbe elegyedve velük rájövök, hogy az a típus vagyok, aki lehajol a néphez, de csak hogy felemelhesse. Krisztusi önfeláldozással és üdvözítő szeretettel vegyített alázatosan hajlongó típus vagyok. Arab akcentusú héberrel beszélek arabbal, orosznak meg gyerekkoromban tanult szovjet indulók éneklésével ékesítve magam kedveskedek.
A folyosókon hömpölyögve úgy érzem, réti ösvény felett libbenek.
Kiesek a szabadba, a hőhullám közepén rozsdás az ég, sivatagos préri a betonudvar. Értelmes formákat alkotnak a foltok, struccok és hegyimormoták futkosnak szerteszét. A távolban egy himnusz-sztár énekel rekedten.
Kávét szürcsölök, a nyelv kétoldaláról a nyelvhegyre ugranak az ízek. Hosszú pillanatokig vakít a nap visszaverődő fénye, szétfolynak a gondolataim, aztán játszadozva, mint színes üveggolyókat gyűjtögetem őket.
Visszamegyek a laborba, ahol egy szőke lány irathegyeket szabdal.
– – – –
Este apunál a csótányirtást követő kétnapos nagytakarítás végét ünnepeljük néhány testvéremmel. Elmondom nekik határozott meggyőződésemet, miszerint bár a korábban a magnóban lévő kazettán élő, hívő énekektől megtért csótányok is elhullottak a népirtásban, de mivel haláluk előtt hitre jutottak, lelkük a biztos kárhozat helyett a mennybe szállt. Ott persze sosem jönnek majd elő a szekrény mögül, vagy egyszerűen kölcsönösen megbarátkozunk egymással és békésen egymás mellett élünk örökké.
– Nem hiszek a szerelemben – mondja húgom más témára váltva, miközben kistócsányhullát kapar le a pohara aljáról. (Hogy írjuk magyarul a kiscsótányhullát: kis csótányhulla, vagy kiscsótány hulla?)
– A szerelem létére én vagyok a bizonyíték – felelem. – Háromszor-négyszer is voltam szerelmes: kisgyerekként, fiatalként, felnőttként, és öreg negyvenevesen. Te voltál szerelmes?
– Igen – mondja -, de csak egyszer. Ja, kétszer. Mondjuk ha Dávidot is beleszámolom, akkor háromszor.
– Nagyszerű, tehát ügyesen bebizonyítottuk, hogy létezik ez a szerelemnek hívott valami, most már csak azt kell megoldani, hogy minél tovább kitartson. Van egy ezzel kapcsolatos bejegyzés a blogomon, olvastátok?
– Nem. Várj csak, rémlik valami, de nem igazán nyerte meg a tetszésemet. Egyébként is, mi vagy te, Biblia?
Később úgy döntünk, hogy a Győri Balett városunk amfiteátrumában előadott tánc produkciójának megtekintése helyett inkább folytatjuk a Frankok között az utóbbi időben különösen elterjedt hisztérikus kommunikációs kultúráról folyó beszélgetést. Vita közben vodkától izzadt győri balettezők ugrándoznak a fejünkben.
Apu felébred és kicsoszog a vécére, erre erős kényszert érzünk, hogy a nagyollót a kanapé résébe dugjuk előle.
Öcsém tűkön ül, indulnia kell.
– Hova mégy, csak nem szívsz valamit?
– Nem, italt kell vennem.
– Ittunk már.
– Én még szomjas vagyok. De miután pisiltetek hallgassátok meg a zenét amit beállítottam nektek.
Húgommal kisétálok a táncfesztiválra, aztán miután kicsit megbámuljuk a szabadtéri táncolókat, és húgom is tesz néhány tánclépést, főtt kukoricát majszolva a fűre heveredünk és rendhagyó szempontból elmesélem neki az élettörténetem. Másik húgom üresen ringatja a babakocsit, miközben kisfia a bazár fűpadlóján félálomban négykézláb szaladgál az eladó csaj borotvált lábai között. Később elveszti a másfél órán át vásárolt drága szoknyát. Sajnálom, mert én voltam a stylistja.
„Ha jó lesz, jó lesz, de ha rossz lesz, akkor is jó lesz” – gondolom hazafelé egy sötét sikátorban, aztán elalvás előtt még azt is hozzágondolom, hogy – „Nincs minden kérdésre jó válasz”.
(a fotók az idei karmieli nemzetközi táncfesztiválon, mobillal készültek)
Kapcsolódó anyag:
Furcsa tánc
Fesztivál
Néptáncfesztivál
Felelmelő!
Felemelő! Na……