Hadi-tekesz

nosztalgikus előzetes, fiam holnapi katonai esküjéhez

Pont tíz évvel ezelőtt Benjámin hadi-ünnepélyén vettünk részt, mint résztvevők. Senki nem tudta, mit is ünneplünk igazából, de ami jó volt, hogy nem a tűző napon kellett állnunk parancsnokok hosszú, unalmas beszédét hallgatva, hanem hűvös étterem gazdagon terített asztalai körül ücsöröghettünk bágyadtan elalélva.

– Mégis miféle találka ez? – kérdeztem Benitől.
– Fogalmam sincs. – válaszolta nemes egyszerűséggel.

A végén azért megtudtam, hogy valaminek a végét, és valami újnak a kezdetét tekeszeltük ott együtt. Úgy összességében jó ötletnek tartottam ezt az egész evés-ivást, csak később, mikor már megfelelően jóllaktam, akkor bíráltam felül hirtelen felindulásból, korgó gyomrom hatása alatt kialakított véleményemet.

Egy parancsnok azt mondta a mikrofonba, hogy bár már sok egységnél szolgált, de mikor meglátta ezeket a fiúkat, mindjárt tudta, hogy ők az eddigi legkülönlegesebb legények, mind, egytől-egyig, és hogy a feladatokat jóval az elvárható szint felett fogják teljesíteni a lehető legtökéletesebb formában. E-beszédet hallgatva valamelyest büszke is lettem volna öcsémre, ha tudom, hogy a hapsi igazat mond, de nyilvánvaló volt, hogy sokszor elmondta már ezeket az ömlengő, hazug szavakat.

Itt valami énekesféle következett, kinek dalolását a katonák színielőadásai tarkították. Egy fegyvernem, egy jelenet. Látva a színjátékok minden kritika alatt maradó, pocsék színvonalát megnyugodtam, hogy a bázison nem csak szinészkedéssel foglalkoznak, hanem a hadakozás mesterségének az elsajátítására is fordítanak egy kis időt. Ha már pénzelem őket -dünnyögöm most így utólag az orrom alatt -, akkor védjék is meg kis hazámat az ellen behatolásától.

Ha most visszakanyarodom az asztal mellett történtekhez, akkor feltétlenül meg kell említenem azt az apró technikai hibát, hogy az esemény kezdetén senki nem tájékoztatott a vacsora várható nagyságrendjéről, így már az első fogás során jóllaktunk mindenféle salátákkal és pitákkal, de azért jóleső értetlenkedéssel vettük tudomásul, hogy lesz még más is.
Szorítottunk egy kis helyet a svarmának kuszkusszal és főtt zöldséggel, mert ilyet tilos kihagyni, különösen ha adó formájában még fizettél is érte.
Már éppen a szedelőzködésen kezdtük törni a fejünket, mikor ismét jött az egyik legmosolygósabb pincérnő és közölte, hogy készüljünk, mert most jön a főfogás.

Háromféle nyársonsültet raktak elénk, de apu ebből már nem evett, inkább kiment levegőzni egyet. A süteményeket és a kávét már mi sem vártuk meg.

Ha bár-miczván, vagy esküvőn vagy, akkor is sokallnád a felszolgált ételmennyiséget, de ez csak egy pici haditekesz volt annak tiszteletére, hogy néhány kilométerrel északabbra vonul a század.

Ha minden hadmozgást hasonló lakoma előz meg, nem csoda, ha a hadsereg fenntartása ilyen óriási részt hasít ki az izraeli költségvetésből.