Kónuszos

Egy kis műanyag kónuszra leltem a gurulós székem alatt. Óvatosan felemeltem és megnéztem magamnak. Aztán megszagolgattam. Arra gondoltam, hogy biztos radioaktív sugárzása van, és majd szétbomlanak tőle az ujjaim. Meg az orrom, mert megszagoltam. Ezért direkt nem vettem át a másik kezembe, hogy legalább az ne bomoljon. Elképzeltem, hogy mostantól majd mindent bal kézzel kell csinálnom. Nem gond, gondoltam öntelten, hamar belejövök vele a rajzolásba. Már amíg meg nem halok, mert nyilván ripsz ropsz szétterjed testemben a halálos kór.

Tuti egy arab radioaktív-kónusz-csempész hagyta itt a laborban, mert megkeseredett felesége örökösen parancsolgató hanghordozásán, és úgy döntött, hogy bosszúból kiveszi atombiztos üvegdobozából a kónuszt és itt hagyja nekem, had lássuk hogyan boldogulok vele. Kónuszos halál, lassan de biztosan.

Most itt van az asztalom közepén. Egyik kollégám azt mondta, hogy ez a turmixgép kónusza, amit már napok óta keres. Szóval, hogy funkciója van. De biztos csak kollaboráns az ipse. Nem tudom. Nem érzem, hogy sugározna a kónusz, de állítólag nem lehet érezni. Lehet, hogy nemsokára nem fogok többet írni, mert addigra szétbomlanak az ujjaim. De azért majd még megírom a végső stádium előtt, és akkor majd mindenki rámlájkolhat a féjszbukon és fohászkodva aggódhat értem.