Ma este kisfiam és kiskutyám is megnyiratkozott, aztán futni mentem velük a közeli parkban, de visszafelé a kutyuska megszökött, így míg a lépcsőházban vártam rá, akaratlanul is beszédbe elegyedtem a dumás szomszéddal, aki elől általában az út másik felére menekülök, miközben az ellenkező irányba nézek, vagy ha már túl közel van és nincs erre időm, úgy haladok el mellette, hogy nyakig az okostelefonomba bújok, és mindenkit belájkolok. Most ott állt mellettem a lépcső alján, arcomba dugta fejét, fontoskodva a szemembe nézett, és tetőjavításról meg ajtócseréről beszélt izgágán.
– Igen igen, szerintem is – csaholtam lihegve, és ezzel felbuzdítottam, hogy az épület körüli fűnyírás témájának hosszas taglalásába is belefogjon.
Közben jött egy fekete kalapos vallásos, nem mintha létezne szines-kalapos fajta, megnézte izzadó futótrikómat, és beszállt a liftbe. Aztán másik két kaftános érkezett, undorodva végigmérték frissen duzzadó izmaimat, és ők is bemenekültek a liftbe. A többiek – míg foglalt volt a lift – a hátunk mögött, a lépcsőn mentek fel, aztán mire a “Nem értem, miért nem te vagy a házbizottság elnöke” bókhoz értem, a körülöttem nyomakodva engem fürkésző, kötött fejű vallásos nők is lifttel emelkedhettek a magasba, mondjuk ekkor már beszélgetőtársam sem rám figyelt, ő is a feketéket számolta aggódva.
– Mi az – súgtam neki -, ez mind itt lakik? Eljött a teokrácia korszaka?
– Csak barátunk házavatójára jövünk – felelte egy liftre váró nagyszakállas, pedig halkan súgtam, hogy ne hallják, de úgy látszik ezeknek fülből van a pajeszük is.
– Meglásd szomszéd – súgtam méghalkabban a barátomnak -, tíz év múlva mi is Beit Shemesh[ref]Jeruzsálem melletti város, ahol többségbe kerültek a vallásosok a világiakkal szemben[/ref] leszünk – és különösen erős, sorsközösségből fakadó vonzalmat éreztem iránta.
Szótlanul álltunk ott, és aggódva figyeltük a pingvin-özönt vallásosok felvonulását. Nyilván megsajnálhatott az egyik, mert azt mondta:
– Ne féljetek, mi nem dobálunk köveket, és nem köpködünk, mi nem abból a fajtából vagyunk – és mosolyogva liftbe szállt.
Ekkorra a kutyuskánk is előkerült, és lelkesen beleharapott egy szemérmes szoknyába.
– Ne bántsd buta – csitítgattam megkönnyebbülten -, ezek nem kődobálók. És nem is itt laknak.
Milyen derék csúsztatás: ultraortodoxok=vallásosok