Reggel a főnököm behívott magához, hogy beszélni akar velem.
– Tessék, mondhatod. – álltam meg az asztala mellett. Ő sem ült, az ablak mellett támasztotta a falat idegesen.
– Nem is tudom, hogyan kezdjem, nagyon kínos az ügy, bosszant, hogy erről kell beszélnem…
– Ne aggódj – bátorítottam -, nyugodtan vágj bele.
– Arról van szó…, hogy is fejezzem ki magam…, szóval zsidó vagy?
– Mi?!… hogyhogy… hogy érted? – hökkentem nagyot.
– Nem, ne gondolj valami rosszra – magyarázkodott -, csak mivel a főző-részlegen kizárólag zsidók dolgozhatnak, és a saláta-kisérleteket te vezetted, és hát a zsidó vallás kóserségi törvénye alapján…
– Na ne hülyéskedj már! Te is azt akarod, hogy Iránná váljunk?! Nem gondoltam volna, hogy a fundamentalizmus…
– A szabály az szabály – vágott a szavamba -, a termékeinket vallásosak is fogyasztják. Szóval, zsidó vagy?
– Hát már hogyne lennék zsidó?! – hadonásztam kétségbeesetten – Akarod, hogy letoljam a gatyámat? Vagy a személyi igazolványommal is beéred?
– Nem, dehogy – tiltakozott -, elhiszem amit mondasz.
Mindketten kínosan röhögtünk, aztán hallgattunk egy sort.
– Tudod mit? – mondtam – Ezek után jobban örülnék, ha nem lennék zsidó. Hová süllyedtünk…!
– Ne vedd zokon – mentegetőzött -, ez nem tőlem ered, ilyesmi terjed rólad a gyárban.
– De hát már több mint tíz éve végzek itt kísérleteket, a cég rabbija a legjobb barátom aki tőlem vett zsidó-erkölcs leckéket. Mi történt hirtelen, hogy megfosztottak zsidóságomtól?
– A gázai háború kezdete óta…
– Ja, vagy úgy! – legyintettem keserűen – A gyári szélsőjobbnak nem tetszik, hogy nem kívánom minden arab halálát, ugyanis szerintük mind terrorista. Azt mondják, hogy hazaáruló vagyok, mert nem akarom egész Gázát ledózerolni. Valaki azt vágta a képembe, hogy bárcsak agyoncsapna egy hamasz-rakéta, egy másik meg hogy velem együtt az összes baloldalit falhoz kéne állítani, és egyenként főbe lőni.
—
Már mindenki hazament, egyedül bóbiskolok az irodámban, miközben arról álmodozom, hogy hamarosan kitör a teljes béke, és mindkét oldalon végleg megszűnik a gyűlölet.
Nem tudom mit mondjak, vagy túl hosszú lenne, meg semmi új, csak gondoltam ideírom, hogy úgy mondanék valamit…
🙂 köszi Gyöngyi, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül…
mondjuk kiváncsi maradtam, mert mindig érdekel a mondandód!