Alkoholista vagyok

Marsel Moseri hozzájárult, hogy lefordítsam és közzétegyem itt ezt az írását:

Alkoholista vagyok
és ha valakinek gondja van ezzel, keressen magának más barátokat.
Ilyen vagyok, szeretek inni.
Ha egy férfi megérinti a testem, ez nem olyan, mint mikor az arakos (vagy mondjuk rizspálinkás, a szerk.) üveg érinti a kezem.
Mikor fizetést kapok, ez nem olyan, mint a torkomon legördülő whisky.
Ha új ruhát veszek, ez nem olyan, mint a gyomromban ülő vodka.
A tömény ital jót tesz a szivemnek, és egész szervezetemnek.
—

Mindig alkohol-szagom van,
és ha megkérdeztek, hogy ittam-e, azt felelem: “Igen, miért?”
Tudom, hogy rólam beszélnek a környéken.
rám néznek, és azt mondják: “Szegény Rinat, valamikor igazán szép volt, de mióta felfedezte az italos palackot, arca ráncos lett, fogai beestek, és a mája segítségért kiált”
Erre én visszanézek rájuk, és az arcukba böfögök.
Minden szégyenérzet nélkül.
—

Mit tehetek, szeretek inni.
Ez széppé teszi a világot,
ez megnyugtat, mintha azt mondaná nekem: “Nincs öregség, nincs nemi erőszak, nincsenek háborúk, nincsenek betegségek, minden rózsaszínű és tiszta”
És néhány pohár, vagy talán fél üveg után,
mikor a fejem végre szédülni kezd
testem a nyikorgó ágyra helyezem – melyet a Bukhari zsidók negyedének piacán vettem -,
és hagyom, hogy a szoba forogjon körülöttem.
—

Hirtelen gyerekeket látok,
a lakótelep játszóterén sok ünneplőbe öltözött gyereket-
és én vagyok a legszebb kislány, fehér ruhában, kis folt van rajta, de nem lehet jól látni,
feszesre font copfokkal és pisze orrocskával.
És mindenki körülöttem forog, és szülinapi dalokat énekelnek nekem
és itt van anya! Istenem, anya is eljött!
Ő oldalt áll napszemüvegben, és azt suttogja ajkai között: “Jaj Rinat, édes kicsi kislányom”
és szeretném, ha levenné a napszemüveget,
hogy a park összes gyereke láthassa zöld szemeit
és egye őket az irigység, hogy az ő anyjuk szeme fekete, mint az élet-
és az én anyukám szeme zöld, mint a fű-
Anya vedd már le a szemüveget!
De anya nem veszi le, mert apa nem engedi.
—

És odamegyek hozzá, hogy táncoljak vele, hogy megpusziljon az összes gyerek előtt,
talán még a tortát is felvágná és köszöntene engem-
de még mielőtt elkapnám, eltűnik előlem és én elesek.
És kinyitom a fekete szemem, és az oldalamon vodkás üveg
ami benedvesíti a testem és a ruhámat-
és én lenyalom a kezeimet, hogy egy csepp se menjen kárba,
és újra felállok anyához hogy megöleljem és megpusziljam a zöld szeme körüli kék táskákat.
De nincs anya,
és ismét elesek
és ismét vodkát nyalok.
És nincs anya.
—

Szeretem az alkoholt,
mert néha, egyedül töltött rossz éjszakákon-
a lakótelepről lopott kis ágyamon,
az üveg messzire visszi a rossz emlékeket apáról
és anyát a szemembe hozza
és miután az összes gyerek elhagyja a parkot,
ő odajön hozzám, leveszi a napszemüvegét
és azt mondja nekem: “nem kell alkohol drága kislányom, igyad a könnyeimet, ez jót tesz majd a gyomrodnak, és a szivednek is”
—

Gyere anya,
ments meg engem, és fond be a hajam,
gyere.