Tegnap kaptuk meg a Tórát. Azért ez a kedvenc ünnepem, mert ekkor senki nem akarta népünket kiirtani, mi sem győztünk le senkit, nem mészároltak le elsőszülötteket, nem fulladt senki tengerbe, az ünnep folyamán pedig nem kell vezekelnünk, böjtölnünk, gyászolnunk, viszont egy csomó mindent szabad, például nyiratkozni, fürödni, de főleg rengeteg tejes ételt enni.
Ez szerintem a béke ünnepe – mondta Magi, miközben a sajttal és pesztoval töltött sült gombát majszolgatta -, a természet ünnepe, az elfogadásé, a szereteté, a megváltásé…, és még egy halom pozitív dolgot sorolt fel, melyet Ruth és Boáz történetéből merített nagyvonalúan. Az ő szerelmükből származott később Dávid és Jézus is, és ez olyasmi, amitől lúdbőrös lesz az ember.
Az ünnep előtt az az ötletem támadt, hogy díszítésképpen búzakalász-csokrot hozok az ünnepi asztalra, de Magi és a fiúk lehurrogtak, hogy ne giccseskedjek már, nem kibucban vagyunk. Azt a javaslatomat, hogy öltözzünk fehérbe, egyből kiröhögték, még csak fehér felsőt sem voltak hajlandók felvenni. A heves készülődésben én is elfelejtettem inget cserélni, és fekete pólóban forgolódtam mindvégig, így sima hétköznapi ünnep lett volna a dologból, ha nem húzzuk át az étkezőasztalt a szalon közepére, így emelve valamelyest az esemény színvonalát. Mondjuk a kaja is igazán finom volt: olajbogyós gombócok, sajtos pesztós sült gomba, brokkolis sajtos casserole, revioli sóskamártással és túrórudi torta alkotta a menüt. Kellemes volt a hangulat, sok jó bor folyt.
Velünk vigadtak: Apu, Edit (testvérem felesége, aki egyben feleségem testvére is), Vili, Nili, Guy, Viola és pocijában a kicsike, aki már elmúlt 42 hetes, de még mindig nem akar megszületni.