Whisky és BB

Két jó dolog történt velem tegnap.
Az első, hogy a munkahelyemen, egy héberül gyengén olvasó takarítóbácsinak lefordítottam aznap kapott levelét, melyben holocaust túléléséért havi kétezer sekeles kormányjuttatásról kapott értesítést.  Aztán segítettem neki kitölteni a csatolt kérdőívet és elfaxolni azt a megfelelő helyre. De az igazán jó az volt, hogy a bácsi, efeletti örömében, pontosabban segítőkészségemért hálaként, vett nekem egy üveg nagyon minőségi whisky-t. Dejó, maeste berugok nagyon egy kicsit!

A másik, hogy sikerült a nagy Frank család jelentős részével elhitetnem, hogy felvettek az izraeli Nagy Testvér (Big Brother) TV- műsorba.
Az úgy volt, hogy jelentkeztem a közkedvelt/gyűlölt reality-be, átmentem az első körön, de a másik körön fennakadtam (húszezer őrült jelentkező közül nehéz a 16 legőrültebb csoportjába kerülni, ott azért még nem vagyok). Az első kör sikeréről mindenki tudott, a második kör eredményét egy darabig titokban tartottam, már csak azért is, mert aláírtam valami ezzel kapcsolatos papírt. A hallgatásomat néhányan úgy értelmezték, hogy bent vagyok, és később hiába tagadtam, nem hitték el, sőt, a téma felvetésekor vörösödő fülemre, intuíciós tévedhetetlenségükre, és egyebekre hivatkozva másokkal is elhitették a dolgot. Még a fiaim és Magi sem igazán bíztak bennem, pedig tényleg mindent beleadtam, hogy meggyőzzem őket. Nyilván ezért voltam különösen gyanús.

whisky & BBA műsor kezdete előtti napon egyik hugom felhívott, hogy ellenőrizze, nem vagyok-e a szeparáló szállodában, másik hugommal is cseteltem valamiről, sőt, éjszaka még statuszt frissítettem az Izraeli konyhablog Facebook oldalán, úgyhogy akit igazán érdekelt az ügy az tudhatta, hogy mivel a lakókat két nappal az indulás előtt hermetikusan elzárják a külvilágtól, én értelemszerűen nem lehetek lakó.

Másnap reggelre lemerült az okostelefonom, és miután a munkahelyi töltőmet nem adta vissza aki előző nap kölcsönkérte, egész nap nem voltam elérhető. Hazaérve, a poén kedvéért Magi mobilján, az ő nevében írtam egy olyan bejegyzést az izraeli Frankok héber Whatsapp csoportjába, hogy: “Másfél óra múlva meglepetés a kettes adón ;)” (Mellesleg ez igaz állítás, mert tényleg meglepetés azoknak, akik meg voltak győződve róla, hogy ott leszek…)

Erre kitört a “balagan”, és ahelyett, hogy mondjuk felhívták volna feleségemet, vagy a gyerekeimet, olyanok is ott ültek közel három óráig körmöt rágva a műsor előtt, akik -elvből, ízlésből, időhiányból, érdektelenségből, vagy egyéb okokból- korábban sosem látták a BB-t (magyarul Való Világ, vagy mi). Mindenki csalódott, még azok is, akik azért imádkoztak, hogy ne kerüljek abba a “pokolba”. Később persze kaptam ezért mindenféle cifrát a fejemre, de a Frank család “jó hírnevét” őrizendő hadd ne részletezzem, hogy miket…

És akkor még nem említettem, hogy ki lesz ott az évad közepén érkező új lakók közt… 🙂

Whisky és BB” bejegyzéshez 11ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .