Csinibaba

Van egy bombázó a munkahelyemen, több is akad de csak egy próbál rámszállni, miután már összeállt minden nemzet fiaborjával, többeket kirugtak miután lebuktak valami raktárban, sötét galérián, vagy másutt, de ennek a bűbájosnak valahogy mindig sikerült megmenekülnie. Leginkább nagydarab arabokkal, szélesvállú rabokkal, kigyúrt oroszokkal és sötétbőrű esztergályosokkal szeret flörtölni, de úgy tűnik valami miatt mostanában rám, gyenge kopasz kékszeműre fáj a foga, legalábbis csábos pillantgatásaiból erre következtetek.

A kémiai laborban dolgozik, ami közvetlenül a mi kisérleti laborunk mellett van. Olykor, mikor már egyedül vagyok, átkopog (mert számkód van az ajtón), hogy hozzon valami kémcsövet, vagy egyéb kacatot, holott nekem semmi szükségem sincs rájuk. Ilyenkor nagyon nehéz levakarni rólam. Miközben haját és melltartóját igazgatja unalmas dolgokat mesél hosszasan, néha el-elpityeredik, próbál hozzám bújni, hogy fokozza a drámát, de engem ez sem hat meg, erre legközelebb más parfümmel próbálkozik, ruhastílust vált és frizurát cserél. Nemrég meztelenül jógázó nőről hozott egy fekete-fehér fényképsorozatot, és a szakmai véleményemet kérte.
Nagyon jó a megvilágítás, mondtam, az objektív se semmi, a modell is csinos, viszont összességében pocsék a munka, nincs szeme a fotósnak.

Mostanában már nem engedem be, ha kopog, úgy teszek, mintha ott sem lennék, elsötétítem az ajtó környékét, csendben teszek-veszek, és munka végén a hátsó kijáraton osonok ki.

Tegnap a folyosón kapott el csábító mosolyával és megkért, hogy kisérjem már el a hűtőházba, mert egyedül nem boldogul ott a salátamintákkal. Miniszoknyában volt és miután gyors pillantást vetettem nyitott kabátja alatt testére simuló blúza mögötti melleire, megkértem egy éppen arra tétlenkedő rakodómunkást, hogy segítsen már neki, aki persze nyüszítve loholt utánna… Elhatároztam, hogy ha ebből sem érti meg a célzást és továbbra is molesztálni fog, nyíltan megmondom majd neki, hogy bár nagyon csinos, a parfüme is illatos, dögösen öltözködik, sőt őszintén tisztelem kitartásáért, de kopjon le rólam, mert ha nem hagy békén, nagy ívben kirugatom.

Ezt az írást gépeltem a számítógépemen, mikor élelmiszermérnök kolléganőm – aki nemrég vált el férjétől – odajött a fülkémbe hozzám, megállt felettem, és miközben beszélt,  a térdemet simogatta-csapkodta felváltva, aztán a főnöknőm is csatlakozott hozzánk, aki szintén kedvet kapott a dologhoz, párosan cirógatták farmeros combomat baráti jóakaratból.

Ekkor kopogott ismét a laboránsnő. Beengedtem, de mikor látta hogy nem vagyok egyedül, áthívott magához, félrevont, és elmondta, mennyire irigyel, hogy hűséges típus vagyok, bárcsak ő is ilyen lehetne, mi a titkom? Nincs semmi titkom, feleltem, éjszaka későn fekszem, reggel korán kelek, sok vizet iszom, teába kávéba cukrot nem teszek, húsevő vagyok, bár szivesebben lennék vegetáriánus. Ja, és szüleim arra neveltek, hogy nem csaljuk meg a házastársunkat, futó kalandoknál értékesebb a család egysége, de különben is sokkal jobban szeretem a feleségemet, mint akár száz kéjhölgyet együtt.

Ma még nem kopogott.