Latrun

Nosztalgia. Tíz éve írtam:

Olajfák között sétálnak gondolataim, a madarak együtt imádkoznak velem

Három napig mintha kolostorba vonultam volna, ki a világból, bele a magányba. Jeruzsálemtől nem messze van a hely, trappista szerzetesek élnek itt némán, ha azt mondod nekik halkan „Shalom”, felszisszennek és csendre intenek.

A lakóhelyem a kolostor felett, önkéntes német keresztények által kiásott és rendbehozott középkori keresztes erődítmény falában van.

Ott ülsz egy régi boltív alatt a magányban, megragadsz néhány tovaröppenő gondolatot, furcsa hangulatok barangolnak benned. Megszólal egy harang, nem tudod, mire hív, csak úgy kong bele a csendbe. Először hallom a szentföldön ezt a gyerekkori emlékeket felidéző muzsikát.
Úgy érzem, itt sikerül nyakon ragadnom a történelmet.

Olajfák között sétálnak gondolataim, a madarak együtt imádkoznak velem. Mi ez a három nap? Még egy csepp életem tengerében, kaland. Szeretem, ha történik valami, ha része vagyok a történetnek, ha pap horkol mellettem, ha a csend és a nyugalom belémszívódik, belészívódom a csendbe.

A betlehemi arab kertész rám mosolyog, lassan tolja a talicskát, virágot ültet, kávét készít és tálcán kínálja:

– Shukran! -mondom neki

– Sachten! -mondja, és megint mosolyog.

Itt mindenki mosolyog, lógjak ki a sorból? Visszamosolygok, meg lehet szokni, kis gyakorlás után máris könnyebben megy.

Azt álmodom, hogy ittragadok, és szentté avatnak.

Ittartózkodásunk ideje alatt sokan megfordultak Latrunban. Volt itt egy arab pap, akit fenéken harapott a kolostort őrző kutya, mert nem halgatott a zsidó karbantartó-munkás figyelmeztetésére, és csakazértis elment a láncraverve őrjöngő jószág mellett.
Volt itt egy német nő, aki 30 éve angolt tanít a palesztinoknak Ramallah-ban. Odajött asztalunkhoz, nagy lelkesedéssel köszöntötte a velünk ebédelő arab messiáshívőt, míg rólunk, zsidókról tudomást sem vett. Volt ideje e kedves keresztény hölgynek megtanulni a palesztin mentalitást. A nő neve az, hogy él, egyébként halott.

Aztán néha jönnek ide szemtelen hátizsákos turisták. Hiába mutatja nekik a gondnok a kapun függő táblát, hogy magánterület, belépni tilos, ők azt gondolják, hogy mivel a kolostor a Shvil Israel (Izraelt átszelő túraösvény) mentén fekszik, akkor ez a betolakodás a kirándulás szerves részét képezi.

– Jó, jó, nem megyünk be,- mondják mentegetőzve- csak beugrunk megnézni, hogy mi van bent- és máris nyomulnak befelé.

– Na rendben,- mondja erre mérgesen a gondnok- akkor tudjátok meg, hogy Jézus a Messiás, és a ti bűneitekért halt meg a keresztfán.

Általában ez bevált módszer az elkergetésükhöz, bár néhányan hitre jutottak.

2004/11/11

Latrun” bejegyzéshez 2ozzászólás

  1. Nagyon jó ez az írás!
    Latrun mellett van egy arab-zsidó település, ami a fentiek szellemében működik. Itt egy részlet a honlapjukról:
    „(ne-vé shal-om / waah-at i-sal-aam: héberül, mint arabul annyit jelent: A Béke Oázisa) Egy falu, melyet Izrael állampolgárai, zsidók és palesztin arabok közös erővel alapítottak, elkötelezve és oktatási munkálataikon keresztül szolgálva a békét, egyenlőséget és megértést a két nép között.”
    A honlap címe:
    http://nswas.org/spip.php?rubrique230

  2. E hitközi és nemzetközi projekt hátteréhez hadd tegyek hozzá egy adatot.

    A Béke Oázisát Huszár Brunó alapította… Ki nem magyar e kerek Földön?

    A néhai Huszár tisztelendő úr katolikus pap volt, emellett egyiptomi születésű és zsidó származású.

    Egyértelmű, nem?

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .