Sehogysem tudom mi jött rám mostanában a munkahelyemen, folyton mosolygok, engedékeny vagyok, megengedő és elnéző, az emberek vihognak körülöttem, mindenkit felvidítok. Kedvelnek engem, mert gunyoros vagyok és jó. Sugárzik belőlem a szeretet. Ráadásul tele vagyok eredeti ötletekkel, amiket elő is tudok adni. Viszont – ellentétben a legtöbb magyarral -, nem vagyok alkoholista. Ugyanakkor a jobb lábamra kicsit sántítok, tüsszögök és mellkasi fájdalmaim vannak, de nem adom fel egykönnyen, szeretnék még pár évet a fiaimmal tölteni, valószínűleg azzal a magam előtt sem titkolt céllal, hogy ők is gunyorosak és szórakoztatók legyenek egyszer.
Hűvös, hajlobogtatós szél fúj be az ablakon, de már nem hiszek a télben. Meg hát eleve kopasz vagyok.
Csendben kinézek a teliholdas éjszakába, figyelek, és ahogy átgázolok az emlékek zűrzavarán, keresem a gondolatot, az eszmét, ami mindezt összetartja.
Későre jár, hív az ágy. Magi szuszog mögöttem álmában.