Dávid? Góliát?

Az Izraeli kormány elleni bírálat az USA-ban érdekes módon nem antiszemiták, hanem zsidók felől érkezik. A befektetések leállításának, a bojkottnak és a szankcióknak (BDS) a kezdeményezői illetve vezetői mind zsidó származású elismert akadémikusok. Ha az emberi jogok területén Izraeltől sokkal rosszabb helyzetben lévő országok helyett mégis a zsidó államot választották kritikájuk fő célpontjául, akkor ez valószínű annak köszönhető, hogy a világban szétszórt zsidók közül nagyon sokan egyfajta személyes szégyent és zavart éreznek Izraellel kapcsolatban. Az ország politikája és ethosza már nem őket képviseli.

Úgy tűnik, hogy a zsidó nép két, világosan megkülönböztethető táborra szakadt: az egyik tábor zászlaján „Izrael biztonsága” és a „zsidó identitás” van, és elítéli a „világ erkölcsi kettős mércéjét” valamint az „arabok megbízhatatlanságát”. Ezzel szemben áll azon zsidók csoportja, akik identitásában az emberi jogok, a szabadság és a jogállamiság annyira alapvető tényezők, mint az előző csoport esetében például a zsidósághoz való tartozás.

A két tábor közötti vita tehát nem etnikai (mindannyian ugyanahhoz a népcsoporthoz tartozunk), nem vallási (még akkor sem, ha a törésvonal két oldalán  többnyire világiak és vallásosak állnak egymással szemben), és nem is politikai-ideológi eredetű, mert Izrael egyelőre még demokrácia, hanem alapjaiban morális konfliktusról van szó.

Az első csoport szerint Izrael kormányának erkölcsisége minden kétséget kizáró, és ennek két oka van: egyrészt a zsidók voltak a történelem legfőbb áldozatai, a másik ok pedig Izrael Állam sebezhetősége az ellenséges arab tenger közepén. Az áldozat szerepében lenni – akár elméletileg, akár gyakorlatilag – azt jelenti, hogy az izraeli kormány fel van mentve a túlerő alkalmazásából fakadó bűnök alól. Izrael mindenben ártatlan, mert gyengesége szükségessé teszi az agresszív védelmet katonai biztonsága, területe és identitása érdekében. Ez a csoport azt látja, hogy a történelem folyamán mindig az erő jelenti az igazságot, és hogy Izraelnek legalább annyira joga van erőszakosnak lennie, mint az USA-nak, vagy más államnak. E csoport szemében tehát Izrael feddhetetlen, mert egyrészt áldozat, másrészt mert történelmi múltja semmivel sem rosszabb más nagyhatalmak múltjánál. Izrael erkölcsiségét ellenségei borzalmaihoz (nácik, Hamasz…), valamint „felvilágosult” országok által elkövetett aljas tettekhez képest határozza meg.

A zsidók másik csoportja az igazságosság egyetemes normái mentén alakítja ki álláspontját, és sajnálattal konstatálja, hogy a mindenkori izraeli kormány gyorsan távolodik a demokratikus pluralizmus, multi-kultúra, és őszinte békevágy normáitól. Ezek a zsidók nem valamiféle öngyűlölet miatt nem tudnak a jelenlegi izraeli kormánnyal azonosulni, hanem mert sokan közülük résztvettek azoknak a társadalmaknak a liberalizációjában, melyekben éltek, tehát az emberi jogok, illetve a gazdasági és szociális jogok bővítésében.

Ennek a – legtöbb nyugati országban sikeres -harcnak a fényében, Izrael kormánya teljesíthetetlen igényeket támaszt. Azt hangoztatva, hogy szomszédainál magasabb erkölcsi szinten van, politikája iránti hűséget vár el a zsidóktól, ugyanakkor továbbra is megsérti a palesztinok, az arabok és a liberális zsidók emberi jogait, túlzott erőszakot alkalmaz, áthágja a nemzetközi törvényt, és állami szinten diszkriminálja a nem zsidókat. A liberális zsidók szemszögéből  az izraeli kormány úgy viselkedik, mint a brutális Góliát, de mindenáron a kis Dávid dicsőségét követeli magának.

A fenti írás alapjául az a tanulmány-bevezető szolgált, melyben a szerző (Eva Illouz, a Bazalel Művészeti és Design Akadémia elnöke, valamint a Jeruzsálemi Héber Egyetem szociológia és antropológia tanszékének professzora ) érdekes párhuzamot von a 19 századi amerikai rabszolgaság akkori  ellenzői-támogatói és a mai Izraeli kormány palesztinok feletti uralmának zsidó ellenzői-támogatói között.