Van két munkatársam, akiket egyenként húsz fős stáb fotóz kellemesen hűtött stúdióban majdnem egy teljes napon keresztül mondjuk egy ilyen mütyüri reklám érdekében.
Ezzel szemben engem arra kértek, hogy egyedül készítsek újév-köszöntő kisfilmet húsz munkatársamról, egy óra alatt, megfelelő felszerelés nélkül, nulla költségvetéssel. Mire nemet mondhattam volna, már megvették a festéket és a vizipuskákat, és miközben egy targoncából feszítették a falakat védő óriásnejlonokat, vigyorogva közölte a gyárigazgató, hogy „sajnálom, de késő, már nem hátrálhatsz meg :)”.
Mondanom sem kell, hogy óriási volt a fejetlenség a forgatás alatt, nem tudtam uralkodni a szereplőkön, és mikor megkapták a festékkel teli vödröket, kibújt belőlük a féktelen kisgyerek, elpazarolták a festék nagy részét és szétlőtték egymást még mielőtt fotózni kezdhettem volna.
Ez lett a végeredmény:
(a kisfilmet Alon sógorom szerkesztette)