Régi naplóbejegyzés:
„Kaptam tehát egy estét a sorstól, hogy végiggondoljam a életet, a világmindenséget, meg mindent. Ugye a kérdést kell először megtalálni, nos esetemben ez: miért? Miért van ez, ami van, miért vagyok olyan, amilyen, miért nem másképpen vannak a dolgok? Heh? És totál rájöttem.
Egy ideig még tanakodtunk, hogy milyen módszerrel jussunk italhoz, arra játszottunk, hogy a tömeg egyszer csak elindul a koncert-irányba, de nem akaródzott neki. „Te – mondtam – ezzel az erővel a pultnál is ácsoroghatnánk, és egyszer csak sorra kerülnénk.” Miért nem mondtam ezt hamarabb, elindultunk hát.
Kollegám a saját maga által az előző napok során feltalált, valamint egy mixer segítségével tökéletesre csiszolt koktélt ivott. Sajnos nem árulhatom el az összetevőit.
Maga a koncert zseniális volt, jól volt felépítve, előadva, a népek jól érezték magukat, én is ugráltam fél méter magasakat feltartott kézzel.
Megint jött az italvásárlási kényszer, mert mindketten úgy éreztük, hogy semennyire sem vagyunk berúgva.
Közben láttunk néhány biztonsági embert munka közben, majdnem megvertük őket, de kivételesen megmenekültek. És be sem köptünk a kocsiablakon, pedig totál tervbe volt véve.
A vécéknél találkoztunk egy ismerőssel, akinek elmondtuk, hogy szerintünk nem vagyunk eléggé berúgva, de ő a velünk folytatott rövid beszélgetés után állította, hogy totál elkészült emberek vagyunk, méghozzá a legrosszabb fajtából, akik azt sem tudják, hogy el vannak készülve.
Előtte majdnem lehánytak. Egy bokros részen egy jóvágású fiatalember keresztezte az utamat, aki ahhoz nem tántorgott eléggé, hogy észrevegyem, mi készül. Lendületből, megszakítás nélkül hányt, relatíve gyorsan ugrottam el.
Közben dumáltunk a társammal, igazán jó fej volt. Bár nem mindennel értettem egyet, és artikulátlanul üvöltöttem, hogy „NEM EZT MONDTAM, KUSSOLJÁL!”, végül mégis meg kellett állapítanom, hogy zseniális mértékben igaza van.
Másnap muszály volt munkába mennem.
A korábban kedves hegyek a háború óta szomorú komorságba burkolóztak…”