Mikor életemet akaratok, törekvések és vágyak hajtják, és a jelentőséggel bíró életről alkotott saját felfogásomon alapul, ez azt jelenti, hogy egyfajta tulajdonosi érzéssel bírok az életem formálásával kapcsolatban.
Számomra természetes ez a tulajdonosi érzés. A tehetség, a vágyak, a vérmérséklet egy többé kevésbé harmónikus egésszé állnak össze.
A (néha) durva és leuraló környezet hatására sem húzódok vissza önmagam képzeletbeli magjába, és a külső valósággal sem kell ütköznöm annak érdekében, hogy saját elképzelésem szerint éljek.
Mások számára a vágyak és a valóság közötti konfliktus sokkal összetettebb. Vágyaik, és a számukra jelentőséggel bíró élet biográfiájuk, testük, valamint személyiségük túl nagy részével konfrontálódik.
Ezek az emberek megváltozhatatlan sorsként élik meg a valóság és a vágyaik közötti ellentétet.
Néha az előre elrendeltség érzése a külső valósággal való találkozásból ered. Vérmérsékleti jellemzőik, gondolkodásmódjuk, vagy netán nemi irányultságuk miatt az emberek családjaikkal való konfliktusban, és a társadalom által megrontottként megbélyegzettnek találják magukat. Olykor saját korlátaikba ütköznek: eszük, vagy testük akadályozza őket meg abban, hogy a tulajdonosi érzéshez nélkülözhetetlennek gondolt vágyaikat kielégítsék.
Nem mi alkottuk magunkat. Fizikai létezésünk egy férfi és egy nő nemi kapcsolatából ered, akiket még nem ismertünk mikor ez a kapcsolat létrejött, akiket nem mi választottunk, hogy világra hozzanak minket, vagy hogy szüleink legyenek. Lelkivilágunk végtelen sok, akaratunkon kívülálló hatásnak az eredménye.