Este Magi évvégi csoportképeket laminált, erre elálmosodtam, aludni mentem, és azt álmodtam, hogy bosszantásképpen az összes kép négy sarkára nagy fogakat ragasztottam, mintha valami víziló mindent be akart volna kapni. Erre tényleg bekapott mindent, de nem vettük észre, minden ment tovább a régi kerékvágásban, csak a víziló hasában. Csak néhányan tudtuk, hogy ez a világ bizony már nem az a világ, hogy hatalmas víziló trónol a világunkon és mindnyájan az ő gyomrában vagyunk. Aztán hirtelen mindenki nagyon megrettent, elkezdtek imádkozni, de Isten nem hallotta meg, ezért nem változott semmi. Rengetegen elkezdték imádni a vízilót és a szent belekhez imádkoztak, meg a szent hasfalhoz. Egy konferenciára összegyűlt a világ minden létező táplálkozásszakértője, hogy kiötöljék, vajon milyen gyors lehet a víziló emésztése, és kiadták a Víziló-jelentést, ami rengeteg fontos megállapítást tartalmazott a vízilóemésztést illetően, de igazából senkit sem érdekelt.
Aztán én rájöttem. Lementem, megfogtam egy nagydarab követ és elkezdtem ütemesen rángatni. Eleinte mindenki bolondnak nézett, aztán rájöttek, hogy tényleg, ez jó ötlet. Szép, lassan, ütemesen elkezdtük rángatni a világot előre-hátra. Lassacskán érezni lehetett, hogy megmozdul. Egyre többen jöttek segíteni. Jobb-bal. Nőttön nőtt a kimozdulás. A világ táplálkozásszakértői arról vitatkoztak a tudományos folyóiratokban, hogy mekkora ingás kell ahhoz, hogy a vízilónak felkavarodjon a gyomra, de semmiben nem értettek egyet. Mindenesetre páran lejöttek és ők is beszálltak a világot ringató rángatásba. Ringatófesztiválokat szerveztek, ahol zenére rángatták a földet, és ingyenes ringatóklubok alakultak, ahol munkaidő után csoportosan lehetett rángatni a világot. Sokan lettek tengeribetegek, és a tengerpartok környékén nagy gondok okozódtak az óceán lotyogása miatt, de mindenki érezte, hogy van esély.
Egyre nagyobb lett a mozgás, egyre hosszabban lengett ki a világ, és mi csak hintáztattuk, és most már mindenki kiabált mikor kilengett és visszaindult minden. És egyszercsak hallottuk, hogy bliőőf. De sokkal hangosabban, úgy, hogy BLIŐŐF! Ez annak volt a hangja, hogy a víziló kihányta az egész világot, a tejútrendszert, a bolygókat, a rengeteg csillagot, mindent. És mi ott ültünk és lihegtünk és mindenki örült. Pár napig még úgy köszöntek az emberek, hogy BLIŐŐF, és mindenki integetett mindenkinek, aki szembebiciklizett az utcán, de aztán ez a csoda is csak három napig tartott és minden ment tovább.