Ma reggel akartunk Magival háromnapos Jeruzsálemi üdülésre utazni, erre tegnap este elromlott a kocsink, kicseréltek valami fontos részt, de ez sem segített, nem találták meg a bajt, otthagytuk a szerelőnél további vizsgálatra. Nem baj, gondoltuk, majd megyünk busszal, erre Doron szaltós fejest ugrott a strandon, a medence alján a fejére landolt, vagy forgás közben a betonfalba ütközött? nem emlékszik semmire, szétnyílt a feje, jött a vér, mentőhelikoptert rendeltek, aztán mikor látták, hogy magánál van, nem hány, satöbbi, sima mentő jött, kimerevítették a nyakánál, kemény hordágyra tették, szirénázva vágtattunk a kórházba, ott leborotválták a fejét, néhány öltéssel bevarrták a nyílást, nagy kötést tettek rá, aztán taxival hazajöttünk. Majd máskor megyünk nyaralni.
imadkozunk ertetek
Kedves Magi, Peti,
gondolunk rátok.
Szegény Doron!Remélem,hamarosan jobban lesz,és nem lesz nagyobb baj.Imádkozom értetek.
Puszi a fiúknak is.
És Nektek is..:))
Minden jó,ha a vége jó !
Szerencsére nem történt nagyobb baj.
Ennek örüljünk!
Doronnak üzenem, hogy csak így tovább, különben nyomomba sem érhet. Nekem sokkal több, sokkal nagyobb sérüléseim is voltak gyerekkoromban, mindkét kezem, mindkét lábam volt már gipszben, estem le magas fáról, ütött el busz, stb.
Akiben van elég kíváncsiság, fantázia és tetterő, és nem tölti minden szabadidejét a számítógép előtt, az bizony nem ússza meg sebek nélkül. Ezek a balesetek tesznek tapasztaltabbá, ügyesebbé, óvatosabbá, szebbé, jobbá, Doronabbá 😉