Mikor még oda jártam

Megint a kezembe került egy néhány éve, még a gyülekezetbejárós korból való írás. Mosolygós nosztalgia.

Az istentiszteleten félpercenként nagyokat ásítok, és azon töprengek magamban, hogy meddig fogom még kibírni az idejárást. Tudvalevő, hogy nem erős oldalam a vallás, elég nekem a zsidó hagyomány, meg az ünnepek. Az alkalom egyetlen érdemi, felemelő része az eredeti dallammal elmondott széttártkezes ároni áldás.

Végignézek a tömegen, egy-két ember ha van, aki közel áll hozzám, de velük gyülekezet nélkül is jól megvagyok.

Reuven fiam lent marad a nagyteremben, mert elmarad a bibliaórája, és panaszkodik, hogy minden tök unalom, és nem fair, hogy tegnap a brazil barátjánál szívósan kibírt egy spanyolul megtartott háziközösséget, most meg ezt is végig kell szenvednie. Ha odafigyelsz, mondom neki szenteskedve, akkor lehet hogy nem lesz olyan unalmas. Legutóbb is odafigyeltem, feleli, de úgy mégunalmasabb volt. És valóban, én is próbálok odafigyelni, de egy mondatot sem vagyok képes felfogni, pedig tényleg nagyon erőlködöm.

A szószékről azt mondja a szónok, hogy azonnal jöjjenek vissza a megszökött kisifjúsági-tagok. Reuven visszül mellém, ugyanis korábban ő is kiszökött, valaki észrevette, és besúgta.

Kicsit később közlöm Magival, hogy kimegyek aludni a kocsiba, de nem engedi, azzal érvel, hogy gyakorolnom kell az önuralmat. Hány évig gyakoroljam még? Miért nem foglalkozhatom -éppen szombaton, a legszentebb pihenőnapon- valami olyasmival, ami nem kapcsolódik az izzadsághoz?

Magi papírt, ceruzát ad Reuvennek, mókás ábrákat rajzol nekem felvidításképpen.

A végén kifogásolom, hogy Magi nekem nem adott rajzeszközöket, csodás dolgokat produkáltam volna. Miért nem mondtad hamarabb? – kérdi.

A legtöbb Frank már elhagyta a hitet, vagy a vallást, vagy a gyülekezetet, vagy a zsinagógát. Mit erőlködjek itt egyedül? – tűnődök olykor révetegen. Ha nem lenne Magi, már rég kiszálltam volna az egészből.

Úgy tűnik, a családban többen lenéznek, amiért ide járok. Mindig magyarázkodva kell védekeznem, vagy hallgatni, és nagy ívben kerülni a témát, hogy ne keveredjek indulatokkal teli hitvitába, mert bár szeretek vitázni, de a másik fél rendszerint nem, szerinte a vita gonosz eredetű.

Sokan vaskos előítéletekkel járkálnak fel-alá. Ha valakit mégis próbálok elhívni, azt feleli hogy „nem megyek, de ti érezzétek jól magatokat”, erre megsértődök, pedig valószínű tényleg jót akar.

A hosszú évek együttléte miatt korábban meghitt családnak éreztem a gyülekezetet, és még ma is, ha bántják a közösséget, úgy élem meg, mintha engem ütnének, pedig az utóbbi időben végtelenül idegen itt mindenki, sokan kimondottan taszítóak.

Nagyon szeretek néhány éneket, leginkább zsoltárokat, könnyen belelkesedek, majdnem nagyokat ugrálva csápolok, vagy csak a fenekemet ringatom ütemre, és örülök, hogy mégsem jött  francsalád-tag, mert biztos megbotránkozna. A frankista frankok szeretnek megbotránkozni. A frankistákat nem lehet inteni, de ők elvárják, hogy mások folyton intés alatt hunyászkodjanak. Nekik a közösség a saját véleménytől való teljes megszabadulást, és a lelki elöljárók szavának feltétlen elfogadását jelenti. Ezért nincs nekem elöljáróm. Ha kérdezek, az lázadás, ha nem értek egyet, kirúgnak, és csak akkor fogadnak vissza, ha megtérek.

Én is vagyok olyan fanatikus, mint a frankisták.

Miért írom le mindezt? Mert miután a gyülekezetünk többször is, sokszor is a sátán zsinagógájának és latrok barlangjának lett leírva, magasra ágaskodott bennem az óemberi természet, és azt mondtam, hogy álljon meg a menet, elég a bugyuta hallgatásból, itt az ideje, hogy előbújjon egy lator a barlangból és tiszta vizet öntsön a pohárba.

Nekem ne magyarázza senki, hogy hogyan kell érteni az írást, hisz azt direkt úgy írták, hogy mindenki megértse. Ha mindenki máshogy érti, az csak a teremtés színpompáját dicséri.

Valaki megbotránkozott, hogy a szószéken prédikáló néha zsebre dugta a kezét. Azzal érvelt, hogy meg van írva: „a férfiak tiszta kezeket emeljenek a magasba” – tehát, ha magasban van a kéz, akkor nem lehet a zsebben – fejtegette. A baj csak az, hogy az illető azt is elveti, ha valaki felemeli a kezét, mert az már ugye rajongás. Egyébként meg ki mondta, hogy a rajongás az rossz dolog?! Bárcsak mindenki folyton rajongana, meg ujjongana, nem pedig lógó orral mászkálna fel-alá. Persze ez is ízlás kérdése. Szóval feleségem azt mondta, hogy régen rossz, ha a tiszta kézfelemelés alatt kézmosás utáni nem zsebredugást értünk. Nyilván arról van szó, hogy úgy vidámkodj, hogy előtte nem loptál, meg gyilkoltál. Persze ez az én személyes véleményem, és ha te máshogy látod, emiatt nem foglak meginteni és megtérésre invitálni. Biztos vannak olyanok is, akik a férfiakra teszik a hangsúlyt, és ebből azt vonják le, hogy a nőknek egyáltalám nem lehet kezeket emelni (kivéve ha pisztolyt szegeznek nekik, mert akkor életmentésről van szó), vagy éppen ellenkezőleg, ők ezt még kézmosás nélkül is megtehetik.

Szeretem a kánaáni nyelvet, ami ugye a héber, viszont ellenszenves a buzgó keresztyének által beszélt, félelemre épülő kódolt nyelv.

Máskor egy frankistának azon akadt meg a szeme, hogy a szónok térdnadrágban beszél, és ahelyett, hogy a mondanivalóra figyelt volna, ami lehet hogy a javát szolgálta volna, azon háborgott, hogy  hogy képes „gatyában” kiállni az emberek elé. Az nem érdekelte a botránkozót, hogy ugyanabban a szerkóban megy az illető esküvőre is, színházba is, de még a parlamenti képviselők között is látni gatyásokat. Az egész ország ilyenben van, az izraeliek szerint az öltöny az valami marslakóknak való űrruha.

Akinek mindig igaza van, az fanatikus. Aki nem képes, vagy inkább nem akar mást meghallgatni, az fanatikus.

Valaki azt mondta, hogy az a baja ezzel a honlappal, hogy nem világos, hogy miben hiszek. Éppen ebben hiszek, mármint hogy nem hiszek semmiben. Vagy: egyszer ebben, máskor abban. „Ölelem a fát a bokrot, mindenkit szeretek”. Az biztos, hogy bosszant, ha Európából „kellemes karácsonyi ünnepeket” kívánnak, de elnézem nekik, mert tudatlanok, talán nem is sejtik, hogy a zsidó az nem keresztyén, itt nincs karácsony, szilveszter meg ilyesmi.

Mebulbalim? – Gam anachnu. (Össze vagytok zavarodva? – Mi is.)

Nem hiszek a statikus hitben. Csak így szabad? Ki mondta? Így érted az írást? Derék ember vagy. Én meg máshogy értem, és én is derék ember vagyok.

A bizonytalan a legbiztosabb alap. Ha jobban megfigyeled, tökéletes rend van az összevisszaságban.  Direkt így lett a világ kitalálva. Én legalábbis így hiszem. Neked jogod van máshogy hinni. Látod?! Ez a különbség kettőnk között. Én hiszem, hogy te máshogy is hiheted. És mégis együtt fogunk táncolni az édenben.

Miért gondolod, hogy akik egyek, azok egyformák is?

Kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk.

Szeretem a zsidókat, és a keresztyéneket. A muszlimokat is, bár kevésbé, mert ők túl gyakran halomra ölik az előző kettőt.