Nem tudom észrevettétek-e mennyire jó dolog élni. Felkelni reggel, futni ebben a jó kis koraőszi reggeli hűvösségben, száguldani le a hegyről, és közben nézni azt a finom kis páraréteget, mert ködnek nem nevezném a völgy fölött. Elképzelni házak nélkül ezt a földet, átérezni, milyen féktelenül, vadul gyönyörű, rábízni magad a testedre, hagyni hogy a tudatod nélkül érezd a keresztösvények, a kanyarok ritmusát, hogy tudja, hogyan kell pont úgy bedönteni a tested, hogy a lehető legnagyobb sebességgel mehess át a kanyaron, az emelkedőn hagyni, hogy a lábad izmai feszüljenek és lazuljanak, és közben nézni, hogy közeledik a tető. Lélegezni. Soha ne felejtsetek el naponta legalább csak öt percet arra szánni, hogy mély levegőket vesztek. Milyen jó érzés, mikor egy kicsit megszédülsz a többlet oxigéntól és érzed, ahogy fúj benned a szél. Nincs az a traktor, ami ki tudna vontatni ebből az életből.