Van egy ember. Mindene megvan, de közben lemegy mínuszba, mert többet költ mint amit keres, és bár nem vesz semmi luxust, csak a betevő falat viszi a pénzt, meg a kocsi, benzin, jelzálogkölcsön, telefon, áram, ésatöbbi, a felesége is dolgozik, együtt átlag feletti a fizetésük, nem csaponganak ki, nem repkednek folyton külföldre, nem éttermeznek meg kávéházaznak minden pénteken, mostanában még bort sem vesznek, csak ha nagy rá az igény, és mégsem tudják befejezni a hónapot.
Egyik reggel megelégelt hangulatban kelt ki az ágyból, szólt a feleségének és a gyerekeknek, hogy megyünk tüntetni, nincs mit tenni, a középosztályhoz tartozunk, aki nem jön, az szégyellje magát, hogy lehet ilyen passzívnak lenni. Estefelé, mikor a nap már lebukóban volt, csatlakoztak az utcán gyülekezőkhöz, csörömpöltek, fütyültek, jobb jövőért kiabáltak. Akkora volt a tömeg, hogy sokszor nem volt merre előzni.
Lelke mélyén remélte, hogy akkor most minden jóra fog fordulni. Már negyven éve reméli.