Akkorák a tehenek, mint máshol a kecskék. Nagyjából a derekamig, mellemig érnek. Tegnap láttam egy bikát is, horpadt oldala alatt könnyen rá lehetett látni a szikkadt kis golyókra, de láthatóan eszébe sem jutott, hogy akár meg is hághatná a tőle nem messze legelő tehenet. Már ha legelésnek lehet nevezni azt, amikor szinte nyalogatják a tűzforró talajt, amin valamikor május legelején még talán zöld fű volt egy hétig.
Mint a National Geographic lógó mellű meztelen emberei lehettek az ötvenes években az amerikai gyerekeknek, olyanok nekem ezek az éhes, sivár, túlélő marhák. Miért tartják, kérdezgetem, miközben kerülgetem őket a szerpentinen. Fejik? Ezeket? Mennyi teje lehet egy ilyennek naponta? És milyen ízű? Tüskésbozót? El se tudják őket kapni, hogy megfejjék. Talán vésztartaléknak vannak. ha összeomlik az ország, levadásszák őket és megeszik azt a kis húst, ami van a lábukon.
(korim)
Nagyon tetszik a „felvezető” fotó a szövegedhez,ami viszont elgondolkodtató..