Mikor az erdőn át futottam, lelassult a pillanat, én is ólmossá váltam kissé, és arra gondoltam, hogy úgy felkapnálak, mint a szél a madártollat szokta. És szombat volna, vagy vasárnap és éppen indulni szeretne a nap egy korareggeli órában. Én meg hirtelen ölbevennélek és röptetnélek a park legdúsabb helyein a magasba. Néha puhán letennélek, vagy óvatosan megpörgetnélek egy harmatos rózsabokor lábánál. Aztán újra fel, a fák koronája felett bolondítanálak, te meg sikongatnál, hogy ne bolondozz már, hideg van még ehhez. Aztán valami távoli zene szólna, én letennélek, hogy pihegj egy kicsit. És mikor estére már mindenki hazamenne, azt hinnék hogy mi valami melegfényű szobában töltünk boldog perceket (te kuncognál ezen), de nem. Kint lennénk. És este lenne, és röptetnélek a holdfényben, a sötétlő város felett. És egy pici róka vonítana valahol. Mert akkor már régen a hegyeken túl járnánk.
