Ha azt a sok fájdalmat, ami bennem van egyszer ki lehetne söpörni, és rá lehetne dobni valami tűzre, ami valami kályhában ég, és a teavizet, ami felforr rajta rá lehetne önteni egy filterre, és lehetne rá csurdítani mézet, meg lottyintani egy kis tejet és meg lehetne inni, és a filtert ki lehetne dobni, és aztán lehetne rakni a tűzre fát is, aztán le lehetne ülni írni még egy kicsit és nézni, hogyan sötétedik odakint a fa, a fű, a föld, rajtuk a bogarak, meg az ilyesmi, és odajöhetne az utcáról befogadott macska, finoman célozva arra, hogy lassan kaphatna kaját, és lehetne írni még egy kicsit, aztán úgy dönteni, hogy kapsztejetvajat holnapraismarad, és adni a macskának, és bekapcsolni a híradót, és megkérdezni a gyereket, hogy mivoltmaasuliban és kortyolgatni egy fél liter bort és elkezdeni főzni a vacsorát, akkor könyebb lenne minden. De ha csak a fájdalmat lehetne söpörni és dobni, már az sem lenne rossz.