Most ez van. Ezt teszem fel. Régi fotóim között találtam, valahogy elkallódott. Ezen a túrán Zsuzsi is ott volt. Meg Viola. Meg Steve. Mentünk a homokban. Később felhők is úsztak az égen. Nem volt hideg, csak éjszakánként.
Öt teljes nap!
Akkor még fiatalok voltunk, az arcunk sem fonnyadt úgy. Útközben vicceket meséltünk és régi titkokat tártunk fel egymásnak. Volt hogy a térdemet csapkodtam a nevetéstől, aztán gitároztunk, énekeltünk, és mikor éjszaka pisilni mentem, tevetetemet találtam a wádiban. Piros szőnyeget terítettünk a tűz mellé, azon kávéztunk, és felváltva őrködtünk a beduinok miatt, persze végül mindenki elaludt.
Találtunk egy útmenti fogadót, ahová betértünk. Sajtok és borok voltak mindenütt, lekvárok és befőttek. A katonák nem engedték, hogy belenézzünk az óriástérképükbe, de ez nem zavart, pedig nyilvánvaló volt, hogy csak hősködni akarnak, hogy az övék nagyobb mint a miénk.
Egy szégyenlős pásztorlányt is láttam a dombok között, de gyorsan elbújt a bárányok között.
Néha eltévedtünk, de mindig megtaláltuk az utat.
Ezt csinálom mostanában, a múltban kotorászok, ahelyett hogy megint mennék. Oké, nem titkolom tovább, a hétvégén ismét útrakelek!
