Még mindig sivatagi homokos a kocsim, majd az eső lemossa, mondom minden nap, de az eső nem akar megérkezni.
Bosszant, hogy a munkahelyemen egy csaj sokszor ha elmegy mellettem megsimogatja a kopasz fejemet, vagy ha beszél hozzám mikor ülök, a térdemre vagy a combomra teszi a kezét és majdnem addig ott tartja, míg be nem fejezi a mondanivalóját. Nem tudom mit képzel magáról. Lehet, hogy másnak is így csinálja, holnap majd megfigyelem.
Ma egy furcsán hosszú padlizsánt szorongatott a kezében, „fúúj”, mondtam, „nem szép”, erre nagy, többértelmű kacagásban tört ki másik két barátnőjével, pedig nem is úgy értettem…
Ma fáj a fejem, de tegnap nem fájt, és munkából hazafelé énekeltem a kocsiban, mert a lemenő nap varázslatos szinekkel világította meg a felhőket. Valaki hátulról megérintett, aztán minden ok nélkül hála tört ki a szivemből. Az egyik kedvenc zeneszémom ment a rádióban, fullvoljumra tettem, és bár tudtam, hogy kintről – mint a bűnözők kocsijaiból- csak a basszus bömbölését hallani, nem érdekelt.
Elmosolyodtam mikor eszembe jutott, hogy mivel idén Zoli teljesen magyar repertoárt készített az egyik kórusának, az izraelieknek nagyon nehezen kiejthető „a” betű gyakorlásaképpen „macskakaka-szag”-gal fogja a tagjait beénekeltetni. Macskakaka-szag (fé hanggal magasabban) mmmmm, macskakaka-szag (további félhang) mmmmm, macskakaka-szag… és így tovább. A kórustagok még csak sejteni sem fogják, hogy miről van szó 🙂
Az ember negyven éves koráig eszesedik, negyven felett meszesedik – mondta valaki.