Szabadság

Mindjárt vége a nyárnak, nemrég kezdődött a kéthetes szabim, de még mindig görcsös vagyok, fogaim összeszorulnak és csak holnap fogok kiengedni. Mondtam Maginak, hogy ha éjjel hazajön a barátnőjétől, hozzon egy üveg wishkit, vagy valami jó bort, minek? kérdezte, vendég van? nem, mondtam, na mindegy akkor ne hozz. Ma egyébként romantikus reggelit fogyasztottunk el a mővészkávéházban, amit a cégemtől nyertem valami fotós-valamiért. Ja, a cég telavivi központjának csarnokait és irodáit fogják a fotóimmal díszíteni, vagy valami ilyesmi, lehet hogy csak egy emeletet, majd utánnajárok, hogy mi ez pontosan, de most nem erről van szó.

Megkérdeztem Magit, hogy mit írjak ide, erre azt diktálta, hogy „Eseménytelen és unalmas az életünk. The end.” aztán beburkolózott a fehér lepedőbe (már enyhébbek az éjszakák, úgyhogy megteheti) és már aludt is édesen. Holnap sátorozni megyünk egy titkos helyre, senki sem ismeri, Magi barátnője árulta el neki, pedig fogadalmat tett, hogy senkinek sem mondja el. Annyit elmondok, hogy a Genezáreti tó partján bújik meg, a beavatottakon kívül senki emberfia nem látta, ezért nem árulom el nektem sem, pedig kikívánkoznék, de visszafogom magam. Három-négy napot leszünk ott, mobilok lezárva, laptopok otthonhagyva, távol a világtól, civilizációtól. Csak pálmák, eukaliptuszok, víz, hold és kitartó tücsökcirpelés. És írni fogok. Viszek kényelmes székecskét, berakom az árnyékba, elhessegetem a legyeket, és végre írok. Van mit mesélni.