Felhív a gyerek

Most, hogy nagyfiam kétnapos osztálykiránduláson van, eszembe jutott az öt évvel ezelőtti eset, mikor  éjszaka egyedül volt valami sötét helyen, és félelmetes hangokat hallott

Tudvalevő, hogy kilencéves nagyfiunk életében először van több napig egyedül, távol a szülőktől, és megszokott ágyától, ami egyébként minden nap más, hol saját ágya, hol a szalon heverője, vagy éppen egy étkezőben földredobott matrac.

felhivagySzóval hogy mindjárt a tárgyra térjek, mi, aggódó szülők tűkön ülve vártuk telefonhívását, de az csak nem akart megérkezni.
Magi lefekvés után azon törte a fejét, hogy miképp fog Reuven kiigazodni a táskájában, lehet, hogy máshogy kellett volna bepakolnia, meg úszni sem tud, nehogy fulladás legyen belőle, vajon eszébe jut-e magától az esti fürdés, fogmosás, hisz ezeket eddig minden nap felszólításra tette.
– Nem- nyugtatta meg másnap egy tapasztalt anyuka-, egész nap a strandon vannak, nyugodtan verd ki a fejedből az esti fürdést.

Végül a harmadik, végigizgult nap végén megcsörrent a telefon, én beszappanozva ugrottam ki a kádból, hogy ne csak az asszonynak jusson az elsőszülött régen áhított szavaiból. A törülközőt nem csavartam magamra, csak magam elé tartottam, hogy takarás közben nehogy szétnyomjam a habot. A vonal másik végén különös hangot hallottam, kicsit hadarós volt, alig ismertem fel (nahát, mennyit változott ez a gyerek három nap alatt!).

Picit csalódtam (igazából nagyon), mikor kiderült, hogy csak azért hívott, hogy megkérdezze egy találóskérdés megfejtését, amiért jutalom jár. Semmi honvágy, elérzékenyülés, öröm, vagy valami más, pusztán ronda anyagi érdek vezette fiamat. Mintha kihallottam volna haszontalan, hadarós hangjából, hogy kár, hogy én is felvettem a kagylót, mit ugrálok, jobb lett volna, ha csak anya van vonalban.

Érezhető volt, hogy feleslegesnek, sőt haszontalannak tartja a „Hogy vagy?”, „Mit eszel?”, „Minden rendben?” kérdéseket (mert persze azok is), de azért elmondta, hogy hárman vannak egy szobában, a másik kettővel mindjárt életreszóló barátságot kötöttek, a csoportvezetőt olykor jól elpüfölik a haverokkal, fürdik, de nem tanul úszni, az egyik éjszaka egyedül volt valami sötét helyen, és félelmetes hangokat hallott, jó a kaja, sőt nagyon jó, igazából a kaja a legjobb az egész táborban.

Nem részletezem tovább, hisz nyilván mindenki számára lejárt lemez, ugyanaz, ami veled történt 25 évvel ezelőtt, csak most te vagy az apuka, és a fiad a gyerek.

(2005-07-27)

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .