Kiáltvány

M. akkor volt jó, mikor együtt voltunk, közel egymáshoz, érinthető, karolható, nevethető távolságra, fél lépést sem kellett tenni, hogy felvidítsa egyik a másikat, mert egy test részei voltunk, röhögtük a világot, véletlenül egymás hasát fogtuk nevettünkben mert úgy hittük, hogy a közös mosoly segít át az életnek nevezett szürkésfekete lyukon. Most, hogy nem vagy itt, mindez futó illúziónak tűnik, mint a nagyongyorsan szétpukkanó szappanbuborék. Gyere haza hamar!