Éppen

brazil tancosnoÉpp terveztem, hogy végre összeszedem magam, és megírok valamit, valamiket, például hogy jó volt a vízparkban, és igaz hogy csak egyszer mentem bele térdig a vízbe, egy mélyebb medencében meg nyakig, öt percre, Tomival, és a szélen kapaszkodtam mint az öregek, mert nem tudok úszni, és panaszkodtam Tominak, hogy nem hideg a víz, pedig jobban esett volna, ha hideg, a nagy melegben az jobb, és külön örültem, hogy a tömeg a víz másik végében volt valami verseny miatt, amin háztartási eszközöket lehetett nyerni, meg arról, hogy minden ingyen volt, a sör is, egy csomót ittunk, bár nem sokat, ez eleve megadta az alaphangot, voltak brazil táncosnők tollakkal a fenekükön, meg néger dobosok, Arielre, Zoli babájára külön oda kellett figyelni, mert nem aludt a sok zene miatt, mindenfelé elmászkált, meg kizavartak miatta egy 18 év felettieknek szánt barátságos részről, és bár bekeményítettünk, végül mégis a rendezők győztek, mert Zoli meg Tomi még nem elég izraeliek (:-) viszont a két öcsi a gyerekrészlegen meggyőzött, hogy a Frank családdal kapcsolatban bennem van a hiba, el is fogadtam nézetüket, még ha ez nem is látszott ott, mert egymás szavába vágtunk, nem hagytuk egymást szóhoz jutni, főleg Zolit, pedig ő mondta a legokosabb dolgokat, meg hogy a buszon felhívott Viola, hogy a barátnőjének az apja velem dolgozik, tényleg beazonosítottam a műszaki részlegnek a vezetőjét, azt az embert, akinek bár magyar a felesége, csak anmyit tud magyarul, hogy hogy vagy, meg hogy lófasz a seggedbe, szóval mikor elhatároztam, hogy mindezt megírom rendezett formában, felhívott Magi, hogy két centi mélyen felszakadt Eytan feje, sok vér fojt, nincs magyar egészségbiztosításuk, most mennek a békéscsabai kórházba, mi lesz, nem érdekel, mondtam, kerüljön több tízezer sekelbe, a fő a gyerek egészsége.

Éppen” bejegyzéshez 9ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .