A szefárdi és askenázi közösségek

Egy barátom tanulmányt írt, és mivel eddig sehol nem jelent meg, beleegyeztem, hogy itt megjelenjen. A tartalomért nem vállalok felelősséget

Előszó

Mind a szefárdi, mind az askenázi közösség a Babilóni Talmudon nevelkedett, azonban egymástól eltérő kultúrális közegben.

A szefárdok az ibériai félszigeten az Omajjad emirátus uralom alatt a szabadság légkörében éltek és alkottak. Az arab költészet jelentős hatást gyakorolt a héber költészetre. Ebből a gyümölcsöző, a szabadság légkörében végbemenő kölcsönhatásból bámulatra méltó eredmények születtek a művészetek, a filozófia, a költészet, és nem utolsósorban az orvostudomány terén. A rabbik a héber nyelv tökéletesítésén, finomításán dolgoztak. A szefárdi zsidóság nyitottsága az arab kultúra irányában nem jelentette a talmudi hagyományok feladását, ami később a felvilágosodás korában az európai zsidó haszkalizmus által megtörtént.

Az askenázi rabbinizmus zárt rendszert alkotott. Ennek oka abban keresendő, hogy az őt körülvevő keresztény világ elzárkózott a számára idegen zsidó kultúrától, sőt gyakran az istengyilkosság vádjával üldözte a zsidóságot. A kereszténység kényszerítette rá a zsidóságot a gettósított életformára. Később a zsidóság maga is elfogadta a gettói életformát. A gettó kifejezést először Velence egyik fallal körülvett negyedére használták 1516-ban. A zsidókat megkülönböztethető ruha viselésére és sárga kör feltűzésére kényszerítették a középkorban.

Ahol a két zsidó közösség egymás mellett élt, ott viszonylag megőrizték a békességet, a nyelvi és kultúrális sajátosságokat, sőt külön zsinagógáik voltak. Nagyobb közösségek esetén ez ma is így van.

I. A szefárd közösség

A középkori héber nyelvben Spanyolországot Szefarádnak nevezték, a spanyol és portugál zsidókat pedig szefárdímnak nevezték. A Bibliában Abdiás könyve 20. versében történik utalás Szefarádra: „ . . . a fogságból jövő jeruzsálemiek, akik Szefarádban vannak.” Valószínűleg a bibliai korban ez a megnevezés más területre vonatkozott. Már a Kr. u. 3. századból való zsidó sírfeliratokra bukkantak, ami utal arra, hogy Hispánia területén már éltek zsidók.

A muszlim hadsereg 711-ben foglalta el Hispániát. Az elnyomás alatt élő zsidók felszabadítóként üdvözölték az arabokat. Kr. u. az 5. században Hispániát a vandálok és a vizigótok foglalták el. A vizigót Rekkarad Kr. u. 587-ben felvette a keresztény vallást. Egy egész sor zsidóellenes egyházi törvény születik meg. 680-ban Ervig király rendeletbe adta, hogy a zsidókat meg kell keresztelni, ellenkező esetben a száműzetés sorsa vár rájuk. Szerencsére csak szórványosan hajtották végre a rendeletet. Ezután újabb rendeletek születtek a zsidó birtokok elkobzásáról. A zsidókat rabszolgaként kezelték, gyerekeiket hét éves korban elvették a szülőktől és keresztény hitben nevelték. Sokan elhagyták az országot. Ez az oka annak, hogy a zsidók örömmel fogadták a muszlimokat.

Az Ommajada kalifátus a spanyolországi Córdobában helyezkedett el. Ebben az időszakban az iszlám uralom területén a zsidóellenes megmozdulás elszigetelt jelenség volt. Ebben az időszakban a zsidóság túlnyomó része az arab uralom területén élt. Hispániában feltehetően háromszázezer zsidó lehetett. Földműveléssel, kalmárkodással foglalkoztak, de voltak köztük mesteremberek és napszámosok is. Arabul beszéltek és írtak, a vallásukat, szokásaikat és a Talmud tanításait megőrizték. Több nyelvet is ismertek és használtak. Így a hébert az istentiszteleteken, a vallásos irodalomban, de használták az ún. judeo-neolatin nyelveket is. A legelterjedtebb a judeo-spanyol nyelv volt, a ladino vagy judezmo. Néhány helyen ma is használják a ladinot. Továbbá használták a francia és katalán nyelvet is. Mára már kihalt a judeo-provanszál (suadit) nyelv.

Ebben a békés időben sok neves költő, filozófus, orvos és nyelvész élt. Csak néhányat említsünk meg közülük. Córdobában élt HISZDÁJ (Haszdaj) ibn SÁPRUT. Ő III. Abd ar-Rahman kalifa személyes orvosa volt. Tudott arabul, héberül és latinul. Kiváló Talmud-tudós volt. A kalifa kinevezte őt vámügyi és külkereskedelmi miniszterévé. Ő volt az, aki egy távoli zsidó királyságról hallott és levelet írt az akkori kazár bégnek. Egyesek vitatják a levél eredetiségét.

Az anatómia sokkal fejlettebb volt a megengedett boncolások miatt, mint a szűk Európában. A görög kultúra nagy hatással volt az arab gondolkodásra. Sáprut a dél-itáliai közösségből származó Rabbi Móse ben HÁNOCH – ot a córdobai zsidó akadámia vezetőjévé tette. Rabbi Móse nagy Talmud-tudós volt. A szefárdok így már nem szorultak rá a babilóni gáónok (talmudista iskolák vezetői) útmutatásaira.

A harmadik jelentős szefárd tudós MENÁCHEM ibn SÁRUK volt, a héber nyelv nagy szakértője. Ő szerkesztette a héber nyelv szótárát. Ebben a korban sok költő működött. SALAMON ibn GABI 1200 körül született Malagában. A híres Heinrich Heine zsidó költő őt a zsidó kegyesség csalogányának nevezte. Gabi filozófiai műveket is írt. JUDA HALEVI, akit a Cion dalnokaként emlegetnek, 1085 körül született. Ő volt a spanyol zsidóság második csalogánya. Nyolcszáz költeménye maradt ránk. A Sion (Cion) iránti mély vágyódás jellemezte ódáit. Egyiptomban halt meg. A néphagyomány Jeruzsálembe helyezte át halálának színhelyét.

Nem tehetjük meg, hogy meg ne emlékezzünk MÓSE ben MAIMON – ról, aki a MAIMONIDESZ néven vált ismertté. 1148-ban Córdobából menekült el és Fezben, Marokkó fővárosában telepedett le. Fezből Izráel földjére utazott, s miután bejárta az országot, Kairó kertvárosában telepedett le. Itt maradt haláláig. A vezír orvosa volt, és a zsidó közösség elöljárója. 1180-ban jelent meg a híres Misné Tórá – ja (a törvény ismétlése). Ismert művében, a „Tévelygők útmutatójá” – ban a klasszikus görög filozófiával száll vitába. Maimonidesz a zsidóságon belül a RAMBAN néven is ismert.

A muszlim uralom 800 évig tartott Spanyolországban. A muszlim uralom a vége felé közeledett. 1236-ban a spanyolok elfoglalták Córdobát. 1469-ben egyesült a két megmaradt spanyol királyság is. 1481-ben Franciaországból átkerült Spanyolországba a hírhedt inkvizíció. A főinkvizítor egy THOMAS TORQUEMADA nevű dominikánus volt, aki feltehetőleg egy áttért zsidó volt (converso). 1487-ben legalább 10.000 zsidó pusztult el a máglyán. A keresztény prédikátorok igehirdetéseikben uszítottak a zsidók ellen. Sokan áttértek a kereszténységre. Ezeket nevezték conversok-nak, vagy marronosok-nak. A marronos spanyolul disznót jelent. Állandó gyanakvás vette körül az áttért zsidókat. Mivel kezdetben a jezsuiták között is sok volt az áttért zsidó, az olasz CLAUDIO AQUAVIVA (1565-72) kezdeményezésére a jezsuiták legfelső törvényhozó testülete azt határozta, hogy soraikba nem vesznek fel megkeresztelt zsidót. Ezt a határozatot csak a II. Világháború után, 1946-ban törölték el!

1492-ben elűzték az át nem tért zsidókat Spanyolországból. A zsidók általában oda menekültek, ahol nem volt inkvizíció. A legtöbben az Oszmán birodalom (Törökország) területére menekültek, és Marokkóba. A Portugáliába történő menekülés rossz választás volt, hiszen 1497-ben innen is menekülni kellett. Sokan Londonba, Amszterdamba és Hamburgba menekültek. Valószínűleg Kolumbusz Kristóf is szefárd zsidó volt, és vele együtt több zsidó is az Új-Világba érkezett. 1631 és 1654 között virágzó zsidó közösség létezett a Holland Brazília fővárosában. A szétszóródott szefárdok (portugálok) alapították Barbadoszt, Jamaika, sőt még New York szefárd közösségeit is. A szefárd közösségek a mai napig megőrizték jellegzetességeiket, sajátos nyelvüket, kultúrájukat és zsinagógáikat. Ilymódon megtalálhatók a világ különböző országaiban. A teljesség igénye nélkül néhány országot megemlítek: Izráel; Latin-Amerika több országában, közülük a fontosabbak: Brazília, Argentína (a gauchok között is), Uruguay; Törökország (a szefárd menekültek leszármazottai); Bulgária; Jugoszlávia (onnan is a polgárháború kezdete óta sokan Izráelbe vándoroltak ki). Emlékszem, hogy Eszéken is volt egy Izráelita Hitközség. Egymás között megkülönböztették az askenázi és a szefárd zsidókat. Továbbá Marokkóban, és még sok más országban élnek ma is szefárdok. Sokan menekültek Marokkóba az 1492. évi spanyol üldözéskor. Marokkóban melláhokban (gettó szerű részben) éltek akkor a zsidók.

Izráelnek két főrabbija van: egy szefárdi és egy askenázi. Az oszmán uralom alatt a szefárdok voltak fölényben az askenáziakkal szemben. Azóta ez a helyzet megváltozott. A változás a brit mandátummal vette kezdetét az askenáziak javára. Izráelben ma a szefárd elnevezést széleskörűen használják mindazokra, akik nem askenázi zsidók. Tudomásom szerint Budapesten ma egy szefárd zsinagóga létezik (Bp., VIII. ker. Teleki tér 22.).

II. Az askenázi közösségek

A Bibliában az I. Móz. 10:3-ban találjuk az askenázi nevet. A középkori héber nyelvben Askenáznak a mai Németország és Észak-Franciaország területét nevezték. Az askenáziak nyelve a jiddis. A jiddis a német, a héber, a szláv és más nyelvi elemek keveréke. Németországból a nyelv keletre terjedt Lengyelország, Litvánia, Oroszország felé. A jiddis írók közül megemlíthetjük Sólem Áléhem – et, aki tkp. Salom Rabinovitz volt (1859-1916). A Tóbiás a tejesember c. regénye alapján készült a Hegedűs a háztetőn c. musical. Mendele Mojhér Szforim – ot, azaz igazi nevén SOLEM JÁNKEV BROJD – et tartják a jiddis nyelv nagyapjának. Ismert regénye a Sánta Fiske, amelyben egy elpusztult világról, a kelet-európai zsidóság folklórjáról ad hiteles leírást. A jiddis iránti érdeklődés az irodalmi Nóbel díjat nyert ISAAC BASHEVIS SINGER munkássága nyomán újra megelevenedett. A 19. században több helyen is használták a jiddist. 1939-ben a világon kb. tízmillió zsidó beszélte. A Holocausttal ez a szám nagyon lecsökkent. Többek között két nemzetközileg is ismert kántor énekel jelenleg héber és jiddis dallamokat: JAN PEERCE és JOSEPH MALOVANY.

Térjünk vissza a múltba! Hogyan is kerültek a zsidók Németország és Észak-Franciaország területére? Már a pogány Róma idején is éltek itt zsidók. Erről is a sírfeliratok tanúskodnak. Az igazi nagy bevándorlás a 8. század hajnalától indult meg keletről. Bagdadból, Antiókhiából, Damaszkuszból, de Észak-Afrikából, Spanyolországból és Itáliából is érkeztek zsidók Askenázba. Nagy Károly idején kalmárkodással, szőlőműveléssel foglalkoztak elsőrenden. Az askenázi zsidóság történetében fontos közösséget formáló tényező volt a vezetők találkozása a nagy vásárokon, ahol döntéseket hoztak a zsidó közösségek életét érintő kérdésekben. A 7.-8. században virágzó zsidó közösségek éltek Dél-Itáliában. Sajnos ma nem sokat tudunk róluk.

Az askenázi zsidóság életében fontos szerepet töltött be a nagy Talmud-tudós, GERSON ben JEHUDA, aki a franciaországi Metzben született és 960-tól 1028-ig élt. Mainzban akadémiát alapított. Egész Európából jártak a zsidó ifjak Mainzba tanulni. Rabbenu Gerson zsinatra hívta össze az askenázi tudósokat. 1012 körül Mainzból száműzték a zsidó lakosokat. Szintén fontos személyiség volt az askenázi zsidóság életében RÁSI, azaz SALAMON ben JICHAK. Rási 1040 körül született egy Szajna parti városkában, tudós családban. Wormsba ment, ahol jesiva tanítvány lett. Később vejei és unokái is ismert Talmud-tudósok lettek. Rási Biblia-kommentárokat írt. A nehezen érthető részeket is érthetően, világosan fejtette ki. Ő mindmáig a legismertebb Talmud-magyarázó. Rási kiváló nyelvész is volt, mégsem éri el a szefárd nyelvészek színvonalát. Az askenázi tudósok nem foglalkoztak filozófiai kérdésekkel, amint ezt a szefárdok tették.

Az inkvizíció mellett a keresztes hadjáratok jelentették a zsidóság történetének sötét, szenvedésekkel teli korszakát. 1095 november 26-án II. Orbán pápa beszédet mondott Clermontban a jeruzsálemi Szent-sír pogány kézből történő felszabadítása érdekében. E beszéd hatására megindult a keresztes hadjárat szervezése. Franciaországban és Németországban vallásos hisztéria tört ki. A zsidókat azzal vádolták, hogy a muszlimok oldalára állnak, idegenek és árulók. A Rajna mentén, Mainzban, Wormsban és Kölnben a parasztok sok száz zsidót öltek meg, a zsinagógáikat lerombolták. Összesen mintegy ötezer zsidó esett áldozatául a feldühödött csőcseléknek. A keresztes hadjáratok mintegy háromszáz évig tartottak.

Itt kell említést tennünk arról, hogy az egyház segédlete nélkül nem lett volna olyan eredményes a zsidók pusztítása az inkvizíció, a kereszteshadjáratok és a Holocaust során. Senki se csodálkozzék azon, ha a zsidóság gyanakvással fogadja a keresztények közeledését a megbékélés vagy a bizonyságtétel érdekében. Isteni csoda az, hogy van olyan zsidó ember, aki nyitottá válik az evangélium irányában. A zsidóság évszázadokon keresztül a krisztusi szeretet helyett mérhetetlen gyűlöletet és ellenségeskedést tapasztalt a névleges keresztények részéről.

A kereszteshadjáratok következtében is, a 13. században megindult a zsidók vándorlása Nyugat-Európából keleti irányba, Lengyelország felé (Galícia területére is). Ezt a vándorlást egyben a kecsegtető lengyel ajánlatok, és a kedvező helyzet indította el. A reformáció újabb zsidó vándorlást indított el. Luther Mártonnak nem kis része volt a zsidók elleni gyűlölet szításában. Erről sajnos keveset szoktak beszélni. Luther kezdetben – amíg abban a reményben élt, hogy a zsidóságot sikerül megnyerni a protestáns vallásra történő áttérésre – igyekezett barátságos lenni. Amikor már egyértelművé lett előtte, hogy terve nem valósul meg, hangnemet változtatott, és éles, gyűlölettel átitatott írásai jelentek meg a zsidósággal kapcsolatban. Hadd idézzek egyik írásából, az 1543-ban szerkesztett „Zsidókról és hazugságaikról” c. műből: „El kell pusztítani a zsidók házait is, mert itt ugyanazt űzik, mint iskoláikban. Istállókba, vagy csűrökbe kell őket terelni, mint a cigányokat . . .  El kell kobozni imakönyveiket is, és meg kell fosztani őket talmudistáiktól, mert ezek bálványimádást, hazugságokat és káromlásokat tanítanak. A rabbiknak halálbüntetés terhe mellett meg kell tiltani, hogy ezt tegyék. Ne is dicsérjék vagy imádják Istent közöttünk. Lakoljanak életükkel, ha nem engedelmeskednek.” Dr. Kis György zsidó származású katolikus pap „Megjelölve Krisztus keresztjével és Dávid csillagával” c. könyvében megjegyzi, hogy Luther Márton és egyes pápák, katolikus püspökök mind a Szentírásból – az összefüggésekből kiragadva –  vették zsidóellenes érveiket. A Holocaustnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a katolikus Egyház is megváltoztassa a zsidókra vonatkozó, a Szentírásban található újszövetségi igék értelmezését, elsőrenden a Róma 9-11 részek alapján.

A 16. és 17. században a zsidóság nagyban hozzájárult a lengyel kultúra és gazdaság fejlődéséhez. A zsidóság alkotta a lengyel társadalom középrétegét. Az 1648-as kozák felkelés véget vetett a lengyel zsidóság nyugodt, zavartalan életének. A Bogdan Chmielnicki által vezetett kozák fegyveres felkelés nemcsak a lengyelek ellen irányult, hanem a lengyel zsidóság ellen is, mivel a zsidók voltak az adóbeszedők a kozákok között. A kozák felkelés következtében megindult a zsidók vándorlása, most visszafelé, keletről nyugatra, a német fejedelemségekbe, de Angliába (főként Londonba), valamint Amszterdamba, Európa legnagyobb zsidó-lakta városába is. E vándorlások ellenére a zsidó közösség központja továbbra is Lengyelország maradt. Itt működött a „Négy Ország Tanácsa” (Nagy-Lengyelország, Kis-Lengyelország, Podólia és Vilhínia, valamint Litvánia külön tanáccsal). A Tanács szinte külön parlamentáris joggal rendelkezett. A kozák pusztítás óriási volt: kb. háromszáz zsidó közösséget szüntettek meg, és megöltek több, mint százezer zsidót. A 19. század elejére mégis Lengyelországban élt a világ zsidóságának a fele.

A középkorban elterjedt a zsidók ellen irányuló vérvád. Koholt vádak alapján híresztelték, hogy a zsidók keresztények vérét használják a maccot készítésénél. Az első feljegyzett vérvád 1144-ből ered Norwichból. Továbbá a zsidóságról kialakult az uzsorás, kapzsi ember képe – teljesen jogtalanul. Mivel a középkori egyház tiltotta a keresztény embernek, hogy kamatot szedjen, a zsidóságra hárult ez a hálátlan hivatás. Nagyon sok zsidó mesterember vagy kiskereskedő volt, mégis az uzsorás zsidó képe ivódott be az emberek tudatába. Az ún. fekete halál (pestis) járvány kitöréséért szintén a zsidóságot okolták. A középkor embere a járvány mögött ördögi mesterkedést sejtett. Újra kézenfekvő volt az idegen, eleve gyanús életmódjával és vallásával elkülönülő zsidóságot okolni a járvány pusztításáért. Az állandó zaklatásoknak kitett zsidóság annyira elkeseredett és megfáradt, hogy készen állt a szélsőséges messianisztikus várakozás befogadására. A rabbik ugyanakkor gyanakvással fogadták a misztikus háttérből érkező messianizmust.

Az 1665-ben Szmirnában fellépő SABTÁJ CVÍ-t prófétája, a gázai Náthán rabbi, messiásnak kiáltja ki. Náthán levélben értesítette Hollandia, Németország, Lengyelország zsidóságát a Messiás eljöveteléről. Cvít a török hatóságok letartóztatták, 1666-ban bíróság elé állították. Két lehetőséget ajánlottak fel neki: az életet, ha felveszi az iszlám vallást, vagy a halált, ha megmarad hitében. Ő az életet választotta. Hívei ennek ellenére továbbra is bíztak benne. Németországban is volt egy messianisztikus mozgalom. Ennek megalapítója JOAKOV FRANK volt (1726-1791). E mozgalom követői később áttértek a római katolikus vallásra.

Lengyelországban alakult meg a zsidó pietista irányzat: a haszidizmus (a ‘haszid’ jelentése: jámbor). A haszidizmus válasz volt a messianisztikus váradalomban csalódottak részére. A haszidizmus alapítóját Jiszráelnek hívták, s a BÁÁL SÉM TOV nevet vette fel, 1700-1760-ig élt. Röviden ‘Best’-nek nevezték. Ördögűzőnek és gyógyítónak hirdette meg magát. A haszidizmusban az elméleti tanok helyét a jámborok személye foglalja el. A buzgó imádság mellett helyet kap az Isten színe előtti örvendezés, a tánc, az éneklés. Utóda DÓV BAÉR lett. Vándorprédikátor volt, aki sok haszid közösséget szervezett. Báál Sém tanítványa volt a kállói csodarabbi: TAUB IZSÁK. Ismert a szatmári haszidizmus. Taub Izsák hitt a gyógyító álmokban. Ő szerezte a „Zöld erdőben, zöld mezőben” c. népdalt.

Van még egy másik haszid irányzat, az orosz eredetű lubovicserek irányzata. Ők háttérbe szorították az eksztázist. Az érzelem helyébe az értelem kerül. A haszidok vezetőjüket rebbenek, vagy caddiknak szólítják. Nemrégen hunyt el a New York-i Schnerson rabbi, akit a Habad-Chassidim tagjai messiásnak tartottak és Rebbe von Lubavitschnek neveztek.

A felvilágosodás korával elérkezett a várva-várt emancipáció elnyerése is. Egyben megindult a zsidóság asszimilációja is. Közben a társadalomban továbbra is megmaradt az asszimilálódott zsidókkal szembeni gyanakvás. Voltaire volt a felvilágosodás korának egyik legharciasabb antiszemitája. Voltaire így nyilatkozott a zsidóságról: „A zsidók megérdemlik a büntetést, mert ez a sorsuk. Megégetni mégsem kell őket.” Hitlernek csak folytatnia kellett a félbeszakadt gondolatot. A zsidó felvilágosodást nevezik haszkalának. A felvilágosítók voltak a maszkilimok, akik támadták a rabbinizmust. A felvilágosodás atyja Moses Mendelssohn volt, közeli barátja pedig Gotthold Ephraim LESSING.

A németzsidó felvilágosodás leszármazottait hurcolták el a haláltáborokba. Öt és fél-hat millió zsidó veszett el a szörnyű haláltáborokban. Ebből 600.000 magyar zsidó. Ez nagyon nagy szám.

1948. május 14-én kikiáltották Izráel államának megalakulását. Valóra vált a cionizmus atyjának, Herzl Tivadarnak az álma, és sok millió zsidó több évszázados álma. Isten újra hazát adott ennek a sokat szenvedett népnek, az Ő népének. A küzdelmek még nem értek véget. Sem a kereszténységnek, sem a zsidóságnak nincs itt e Földön maradandó városa. Isten el fogja hozni az Ő országát mind a zsidóságnak, mind keresztény népének.

Szerző: Vajs Tibor

Felhasznált irodalom

1. Chaim Potok: Vándorlások. Kulturtrade Kiadó Kft. Bp. 1994.
2. Nicholas de Lange: A zsidó világ atlasza. Helikon-Magyar Könyvklub. Bp. 1996.
3. Dr. Kis György: Megjelölve Krisztus keresztjével és Dávid csillagával. Szerzői kiadás. Bp. 1987.
4. Dr. Yeshurun Elijahu: Az élő zsidó történelem. Natanja, Izráel.
5. Charles Fenyvesi: Mikor kerek volt a világ. Európa Kiadó. Bp. 1992.
6. Larousse: Memo Enciklopédia. Akadémiai Kiadó. Bp. 1995.
7. Israel my glory April/May 1996. Article: Orthodox Judaism in America: Fred Hartman, Hasidic Judaism: Will Varner.
8. Hírek Izráelből, 1992. év áprilisi szám, folyóirat, 18.old. Messiás-várás Izráelben.